Fél évszázada rendel a főtéri óradoktor

Az Apolló-ház földszintjén, a bejárati ajtóra felszerelt időmérő percnyi pontossággal mutatja az órát az ott elhaladóknak. A kis helyiségben díszes vagy kevésbé díszes, fali-, asztali- és karórák látványa fogadja az oda betérőt. A falon elismerő oklevelek. De ott díszeleg egy több mint százéves, szép kivitelezésű falióra, a „csupán” ötven éves, egyszerűbb kivitelezésű, de megbízható darab, egy német gyártmányú asztali óra szomszédságában, amely negyedóránként üt.

Nagymama korú ébresztők, karórák, zsebórák között tölti napja egy részét Puskás Árpád, aki negyvennyolc éve dolgozik órásként. Reggel nyolckor kezdődik a munkanap, ő azonban már előtte félórával bemegy, felveszi a köpenyét, és úgy várja az első klienst. Érkeznek is, kisebb-nagyobb problémákkal. Karórát, csergőórát hoznak, egyikben elemet kell cserélni, a másikkal még nem tudni, mi a baj. Udvariasan, türelmesen magyaráz, van, hogy egy-két óra múlva lehet érte jönni, van, hogy egy-két napot, s az sem ritka, hogy több hetet is igénybe vesz a javítás. A komolyabb munkákkal leginkább szombaton, a „szabadnapon” foglalkozik a mester. 

A hatvanöt éves Puskás Árpádot már gyerekkorában érdekelték az ilyen aprólékos, „pepecsmunkák”, ezért aztán magától értetődő volt, hogy az aradi szakiskolába felvételizett, ahol 1970-ben végzett. A három évből az utolsót Vásárhelyen töltette szakmai gyakorlattal. A szülei még a felvételi előtt aláírták, hogy ha elvégzi az iskolát, vállalja: öt évet itt dolgozik a szövetkezetnél, mert ha nem, vissza kell fizetni a tandíjat. „Akkor még úgy volt, hogy munkahelyet is biztosítottak az iskola elvégzése után, de nekünk is felelősséget kellett vállalnunk” – magyarázza az órás. Első munkahelye a Kornisán volt, az úgynevezett „gombában”, ahol az órajavító műhely mellett szabóság, cipészet, harisnyaszemfelszedő, rádiójavító is működött.

„Ott dolgoztam két évet a katonaság előtt, majd miután leszereltem, két évet a Kárpátok sétányán és aztán negyvenöt esztendőt a főtéren” – sorolta munkájának helyszíneit Puskás Árpád, aki mindvégig a Metalul szövetkezet alkalmazottja volt, majd néhány éve saját vállalkozását viszi. Úgy jön reggelente be a műhelyébe, hogy már a kapcsolót sem kell keresnie a sötétben, mindenről tudja hol áll, hová tette.

A közel félévszázad alatt egyetlen napot sem hiányzott a munkából, soha nem volt beteg, mindig elvégezte a rábízott feladatokat.

Ez nem volt hiábavaló, a jó munka és a megbízhatóság eredménye, hogy állandó, visszatérő kliensei vannak, nem csak marosvásárhelyiek, de az ország távolabbi részeiből is, sőt Európa-szerte, Németországból, Franciaországból, Svájcból, Magyarországról, Ausztriából, még Amerikából, sőt Ausztráliából is.

„Jólesik, amikor jönnek és mondják, hogy évek, évtizedek óta megbíznak bennem, nem viszik máshová a meghibásodott óráikat. Van olyan kliensem, akit negyven évvel ezelőtt a nagymamája itt az ajtó előtt vitt reggelente az óvodába” – magyarázza a mester, aki elismerő oklevelekkel is rendelkezik, de a kliensek véleménye a legfontosabb számára.

Mostanában elterjedtek az olcsó karórák, ébresztőórák, amelyekről az a véleménye, hogy nem érdemes pénzt adni azokért, mert mindig „az olcsó a drága”. A 10-15 lejes órát, ha elromlik, nem lehet megjavítani. „Jönnek, hogy elromlott, elemet kellene cserélni benne.

– magyarázza az órás, és hozzáteszi: olyat kell venni, ami tartós. „Vegyen egyszer egy minőségit, az sokáig tart, azt lehet javítani” – hangsúlyozza.

A főtéri órajavító műhely mindig népszerű volt. A múlt rendszerben és most is sok ismert személyiség, híresség járt oda, de a mesternek mindenki egyforma kliens, aki karórát, ébresztő-, vagy faliórát visz javításra. A faliórákat mutatja, az egyikről például elmondja, Bukarestből hozták, szinte lemondva arról, hogy az újra működőképes lesz. Aztán amikor telefonáltak, alig akarták elhinni, hogy sikerült megjavítani.

Az órásmesterek felett is elmúlik az idő

Hiába van ma már sok okoskütyü, van, aki a harmincéves órájának a csörgésére ébred reggelente. De még a legpontosabb időmérő szerkezet is elromolhat egyszer. Ilyenkor jön jól egy szakember segítsége: Salamon István ötvenedik éve javítja a kronométereket.

Régebb, amikor még működtek a nagy vállalatok Vásárhelyen – a Metalotehnica, az Imatex, a Prodcomplex –, lehetett alkatrészeket rendelni, jó szakemberek dolgoztak, akik előállították a szükséges darabokat. Mára azonban nem csak az óragyárak szűntek meg Romániában, de alkatrészt sincs kitől rendelni. Nincs eszterga, nincsenek gépek, munkaeszközök. 

Még szekrényórát is hoztak a főtéri műhelybe, azt is megjavították. Ha a kliens nem tudja beállítani, akkor kiszállnak a helyszínre és beindítják az órát – magyarázta Puskás Árpád, aki azt javasolja mindenkinek, akinek szép óra van a tulajdonában, hogy ne várjon addig, amíg elromlik, időnként nézesse meg egy szakemberrel. Négy-öt évente ellenőriztesse, tisztíttassa, mert ezzel meghosszabbítja az életét, legyen szó karóráról, asztali- vagy falióráról. Arra is felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy az eredeti famunkát ne fessék át, ne csiszolják és lakkozzák újra, mert az úgy szép, még ha kissé kopott is, ahogy eredetileg készült.

A régi órákkal kapcsolatban azt tapasztalja az órásmester, hogy kezdenek újból felértékelődni, az ifjabb generáció szívesen őrzi a nagyszülőktől, dédszülőktől megörökölt darabokat.

De nem csak emléktárgyként őrzik, hanem behozzák a műhelybe, hogy újból működőképessé váljanak. Így a nagymama karórája, a dédnagyapa zsebórája, vagy egy még régebbi felmenő faliórája is feléled, helyet kap a mostani család otthonában.

Az egyik szép darabot a faliórák közül 1895-ben javították a bejegyzés szerint, ami azt jelenti, hogy még annál is régebb gyártották. De még működik, sikerült helyrehozni, kijavítani benne a meghibásodásokat. Egy másik darab nem annyira díszes, de szépen üti a negyedórát, a felet, a háromnegyedet és az egészet. Német gyártmány, az is lehet nyolcvan-száz éves. Nem is lehetnek jobb kezekben.