Kájoni örök érvényű munkája: a Cantionale Catholicum

Péter Beáta 2019. december 13., 16:04

Háromszáz évvel ezelőtt jelent meg Kájoni János Cantionale Catholicum című munkája második kiadása. De milyen szerepe volt, van, lesz vagy lehet a polihisztor ferences szerzetes énekeskönyvének a moldvai csángók magyarságának megőrzésében? Eljut-e azokhoz, akiknek szánta? Erre világított rá a 18. Csángó Napon Halász Péter néprajzkutató Isten malmainak kövei között című előadásában Csíkszeredában.

Ládák alján, féltve őrizték a Cantionale Catholicum egy-egy példányát Fotó: Ádám Gyula

Kájoni János öröksége a moldvai magyarság körében volt a fő témája a Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, Szent Kereszt Római Katolikus Plébánia, Csángó Továbbtanulók Közössége, Csíkszeredai Tanulók Háza Gyermeknéptánccsoportja és a Domokos Pál Péter Egyesület szervezte 18. Csángó Nap rendezvénynek.

„Kájoni János örökérvényű munkájának, a Cantionale második kiadásának háromszázadik évfordulóját ünnepeljük most itt a csíkszeredai csángó napon, és ez jó alkalom arra, hogy néhány gondolatot megfogalmazzunk a történelme során önként vagy kényszerűségből Moldvába került magyarok leszármazottainak és a katolikus vallás valamint az azt képviselő katolikus egyház viszonyáról. Ez utóbbi két fogalmat nem véletlenül választottam el egymástól, hiszen a századok során ez a kettő, mindkét fél kárára, sokszor elvált egymástól. Erre a szomorú állapotra is utalni kívántam előadásom összeállításakor, címének megválasztásával: Isten malmainak kövei között. Az ünnepi alkalomból a legjobb, ha onnan indulunk ki, hogy mit is üzen nekünk a háromszáz évvel ezelőtt kiadott Cantionale, mit üzen nekünk a háromszáz esztendő távolából Kájoni János. Mire nyújt példát, milyen erőt meríthetünk viszonylag rövid életének munkásságából?” – vezette fel az előadását Halász Péter néprajzkutató.

Énekek a Cantionale Catholicumból, 1806. Bálint Erzse, moldvai csángó adatközlő Videó: Ádám Rebeka gyűjtése

Kifejtette, a 18. század második felében ahhoz, hogy valaki énekeskönyvet adhasson ki Erdélyben, előbb nyomdát kellett alapítania. A Cantionale összegyűjtője és a csíksomlyói nyomda alapítója helyesen ismerte fel, hogy a protestantizmus előretörésével a csíki és gyergyói római katolikus székelyeknek és csángó magyaroknak milyen nagy szükségük van magyar nyelvű egyházi énekek összegyűjtésére és kinyomtatására. Ő maga így ír a Cantionale Catholicumról:

„Édes hazámnak akartam szolgálni, és másoknak is alkalmatosságot e kis munkámmal adni, hogy akadály nélkül dicsérhessék az Istent.”

A Kájoni gyűjtéseit kottákkal kiegészítő Domokos Pál Péter az Édes hazámnak akartam szolgálni című, negyven évvel ezelőtt megjelent munkájában rámutat, Kájonit az indította erre a munkára, hogy látta, a nép kezében nincs vagy csak szűkösen van énekeskönyv. Vállalkozásához 560 magyar és 260 latin nyelvű éneket gyűjtött össze, és kinyomtatta a Somlyón létrehozott nyomdájában. Ugyanakkor lefordította magyar nyelvre a szentmise állandó részeit – mégpedig háromszáz esztendővel a liturgia anyanyelven való szentesített megszólalása előtt. „A románnak – vagy ahogy ő maga írta: az oláhnak – és ortodox vallásúnak született Kájoni János tehát a nyelvi akadályra gondolt, amikor nagy műve összeállításába fogott, arra, hogy édes hazájának népe akadály nélkül dicsérhesse az Istent” – emelte ki a néprajzkutató.

Halász Péter Fotó: Gábos Albin

Rámutatott, a csíksomlyói ferences rend hosszú évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban volt a bákói ferences kolostorral, s azon keresztül Moldva katolikus vallású magyarságával. A 17. század második felében a pápa Kájoni Jánost Erdély apostoli kormányzójává, rendtársát, Tapolcai Istvánt pedig Moldva apostoli kormányzójává nevezte ki. A csíksomlyói és bákói ferences kolostorok szoros kapcsolatával magyarázható, hogy Kájoni Cantionaleból az Erdélyből elsősorban a Kézdivásárhely melletti Kantán működő kántorképzőben nevelkedett, Moldvában diáknak nevezett kántorok révén számos példány került a Kárpátokon túlra.

Mindez a 19. század végéig nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a moldvai katolikusok magyar nyelvű vallásgyakorlata fennmaradhatott. Mert a jászvásári püspökség nem volt mindig a csángók anyanyelvének ellensége.

Mutatja ezt egy 1866-ban megjelent kétnyelvű katekizmus, amit Jászvásáron nyomtattak a csak románul vagy csak magyarul értő moldvai római katolikus csángó ifjúság számára.

„Moldvai bolyongásaim fél évszázada során nem találkoztam a Kájoni-féle Cantionale egyetlen példányával sem, igaz, hogy elsősorban nem ezt kerestem. De szerencsésebb és tudatosabb gyűjtőtársaim, mint például Ádám Gyula vagy Csoma Gergely talált, sőt fényképezett is ilyen könyveket. Én csak a jeles kiadvány hírével találkozhattam, mert jónéhány faluban emlegették, hogy nagyapjuknál vagy nagyapjuk apókájánál még látták, vagy legalábbis hallottak róla. De elvitték valamelyik házkutatás alkalmával, vagy éppen a papjuk kérte el, mondván, hogy ez nagyon fontos level (könyv), de aztán soha nem adta vissza nekik.”

Fontos átadni a népdalkincset Fotó: Gábos Albin

Domokos Pál Péter 1929-ben és 1932-ben megvalósított moldvai útjai során több helyen találkozott a Kájoni János sokszor már rongyosra olvasott énekeskönyvével. Moldvai magyarság című könyvének mind az öt kiadásában megtalálhatjuk az erről szóló beszámolót. Például Forrófalván a volt harangozónál talált rá Kájoni Cantionaléjára, és azon kívül még sok régi imádságos és énekeskönyvre, amelyeket „a diák nagy szeretettel őriz és minden szabadidejében imádkozik” – írja.

A volt forrófalvi diákot is felkereste Domokos Pál Péter, kérte, hívjon össze olyan asszonyokat, akik tudnak szép népdalokat és imádságokat énekelni. Ám az asszonyok papjuktól való félelmükben nem mertek vállalkozni az éneklésre. Az öreg diák viszont szívesen énekelt néhány szentes éneket, amit harmóniumon kísért.

Az elkeseredett Domokos Pál Péter néprajzgyűjtő feljegyezte Forrófalván: „Milyen megható, hogy a Kájoni féle énekeskönyvben található kotta nélküli énekeket, amiket mi már rég nem tudunk, Forrófalván ismét megtalálom.” Talán ekkor és ott, Forrófalván született meg a jeles tudósban az elhatározás, hogy ha alkalma lesz rá, a moldvai magyarok által megőrzött tudás segítségével, a dallamra utaló kottákkal egészíti ki Kájoni énekeskönyvét.

Erre az alkalomra pedig 1949-ben került sor, amikor kitették a minisztériumi állásából a háborús rokkantakat és hadiözvegyek sorsán javítani igyekező Domokos Pál Pétert. Leköltözött a Baranya megyei Szárászra, hogy a Moldvából érkezett csángó telepesek között gazdálkodva hattagú családját eltartsa. Közben pedig összegyűjtött két év alatt három kötetre való népdalt, amíg az AVH börtönbe nem hurcolta – magyarázta Halász Péter.

Énekek a Cantionale Catholicumból, 1806. Bálint Erzse, moldvai csángó adatközlő Videó: Ádám Rebeka gyűjtése

Elhangzott, Domokos Pál Péter hat moldvai településen 13 Kájoni-énekeskönyvet talált a 20. század első harmadában. Valószínű, hogy Csángóföldön ennél sokkal több volt használatban, hiszen még csak akkor kezdte el a jászvásári püspökség az Erdélyben képzett magyar kántorok elüldözését. Mind a tizenhárom énekeskönyv az 1805-ben megjelent harmadik kiadású volt. A korábbi, az 1676 és az 1719-es kiadásokból vagy kevesebb jutott Moldvába, vagy többet koboztak el és semmisítettek meg az anyanyelvi vallásgyakorlat ellenségei.

A Kárpátokon túli egyházközségekben élő magyar hívek otthonaiban, de még a templomokban sem volt biztonságban a székelyföldi és moldvai magyar katolikus hívek számára készült Cantionale.

Jáki Sándor Teodóz atya 1983-ban a következőket írta Domokos Pál Péternek egy, a moldvai magyarok helyzetéről szóló levelében: „Az 1970-es évek elején a csángó falvakban házkutatások során összeszedték a Kájoni Cantionale valamennyi kiadását, és elégették mint a magyarsághoz való tartozás utolsó szimbólumát. Emiatt még előttem is rejtegette az egyik csángó előénekes néni 1978-ban és 79-ben Cantionalisát, mint pótolhatatlan kincset, ruhás ládája legaljára dugva, nehogy kitudódjék és elvegyék tőle. Még a kéziratos magyar énekes füzeteket is rejtegetniük kell, mert ha megtalálták, elkobozták” – idézte az előadó.

Hangsúlyozta, Moldvában a magyar nyelv az elmúlt századok során kiszorult a katolikus templomokból és iskolákból, és egyre inkább visszahúzódott az otthonokba. Sőt az utóbbi ötven esztendőben sok helyen már ott is csak megtűrt állapotban létezik, mint a konyhába besettenkedő macska, félve, hogy mikor dobják ki vagy ütnek hozzá. A nagyszülők és a szülők gyakran más nyelven beszélnek egymással, mint az unokáikkal, az unokák sokszor nem értik, miről beszélnek anyóék és apóék. Nem ismerik az anyanyelvű miséket, népdalaikat, hagyományos imádságaikat. Így aztán könnyebben szakadnak el a szülőföldtől, szülőfalujuktól, családjuktól, és szóródnak szét szerte a nagyvilágban.

A műsort Ádám Rebeka zenepedagógus állította össze Fotó: Gábos Albin

„Szerencsére akadnak a moldvai iskolákban, Magyar Házakban, vagy éppen a Csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségében olyan pedagógusok, akik Kájoni János szellemében ma is arra törekszenek, hogy a rájuk bízott lelkecskék akadály nélkül dicsérhessék az Istent, akik nem sajnálják a fáradtságot, hogy megismertessék a rájuk bízott gyermekekkel múltjuk értékeit, falujuk történetét, dalait, táncait, szőtteseit, és felhívva a figyelmet arra, hogy mindez megtartó értéket jelent.

Mert aki megérti Kájoni János üzenetét, az rájön arra, hogy nem csak attól vagyunk magyarok, csángó magyarok, hogy magyarul is értünk és beszélünk, hanem attól, hogy magyarul is énekelünk, magyarul is muzsikálunk, magyarul is imádkozunk – már amikor lehet.

Mindezt köszönjük a háromszáz esztendeje kinyomtatott Cantionalenak és Kájoni Jánosnak is. Bár a háromszáz esztendős imakönyv kincsei éppen azokhoz jutnak el egyre nehezebben, akiknek szánta a románnak született, ortodoxnak keresztelt, majd római katolikussá lett nagy műveltségű tudós, az édes hazáját és népét szolgálni akaró Kájoni János” – zárta előadását Halász Péter.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat