HIRDETÉS

Marosvásárhely katonai megszállása

Fodor János 2018. március 02., 15:00 utolsó módosítás: 2018. március 02., 18:54

Az impériumváltás folyamatának a megértéséhez a korábban kifejtett Nemzeti Tanácsok létrejöttét követően egy másik jelentős történés, amely befolyásolta az események kimenetelét, az a román hadsereg bevonulása volt.

Térkép a belgrádi katonai konvenció határairól

1918. november 13-án aláírták a belgrádi katonai konvenciót, melynek lényeges következménye, hogy a szövetségesek (így az újra hadat üzenő Románia is) megszállják Erdély egy részét, egészen a Pécs-Baja-Maros-Beszterce demarkációs vonalig.

HIRDETÉS

Bizonyos román királyságbeli előőrsök már november 12-én megjelentek a Gyimesekben, melyet követően lassan haladva szállták meg egyes székelyföldi településeket. A megszállásról kétségbeesett táviratokban adtak hírt a budapesti kormányzatnak, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a benyomuló román csapatok antant csapatoknak tekintendőek, és arra utasították a helyi közigazgatást, hogy gondoskodjon elszállásukról, valamint élelmezésükről. 1918. november 26-án Csíkszeredába, december 2-án Marosvásárhelyre, december 6-án Székelyudvarhelyre vonultak be.

Bethlen sikertelen szervezése

A katonai konvenció és az aradi tárgyalások eredményeinek tudatában Bethlen István 1918. november 17-én több erdélyi vezetőt hívatott Marosvásárhelyre, ahol egy „székely nemzetgyűlés” megszervezését próbálta előkészíteni. A bejelentett gyűléshez részvételükkel és támogatásukkal csatlakoztak a székelyföldi és az erdélyi városok és községek nemzeti tanácsai. Tulajdonképpen ismervén a román nemzeti törekvéseket, a későbbi (december 1-i) román nemzeti nagygyűlést akarták megelőzni az akcióval, amihez a szászok támogatását is megpróbálták elnyerni.

Egyedül a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács ellenezte a gyűlés szervezését politikai indokok miatt: mivel a múlt rendszer politikusainak visszatérését gondolták, ezzel teljesen félreértékelve a helyzetet.

Emiatt minden jel arra mutat, hogy az ellenkező városi Nemzeti Tanácsnak valószínűleg nem volt tudomása Jászi Oszkár aradi tárgyalásának kudarcáról, valamint a belgrádi katonai konvenció miatti közeledő román bevonulásról.

A nagygyűlés szervezése Bethlenék visszavonulásával végül a marosvásárhelyi Nemzeti Tanácsra hárult. Bethlen nem tudta megnyerni Kolozsvárt (Károlyi bizalmasát, Apáthy Istvánt) a „székely” ügynek, ezért a szervezésből való kihátrálása miatt a nagygyűlésnek csupán szimbolikus jelentősége volt, ahol a területi integritás kérdése volt a legfontosabb.

A székely állam (vagy önállóság) kérdése fel sem merülhetett, mivel ekkorra Székelyföld egy része már a román hadsereg fennhatósága alatt állt.

A vártnál kevesebben jelentek meg, de így is többezres létszámmal képviselte magát az erdélyi magyarság. A gyűlésen elfogadott, A világ népeihez! című határozat valójában az erdélyi románoknak szólt, a demokratikus szövetségi népköztársaság előnyeit hangsúlyozva. A gyűlés a kormányhoz intézett kérelmében a megszállás lehetőleges elkerülését kérte, valamint azt, hogy az Erdélyi Nemzeti Tanácson belül hozzanak létre egy olyan szervezetet, amely a székelységet szervezné meg. Erre már végképp nem került sor, mivel december 2-án a román hadsereg bevonult Marosvásárhelyre.

Kommunikációs hiányosságok

Antalffy Endre, a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács vezetője számára csupán a szászrégeni Román Nemzeti Tanáccsal való kapcsolatfelvétel után vált világossá, hogy Szászrégen után Marosvásárhelyre is hamarosan bevonul a román hadsereg, amit a városi polgárság számára is nyilvánossá tett.

Ebből is az következik, hogy Antalffyiék nem kommunikáltak Bethlen István körével, akiknek tudomásuk volt a belgrádi katonai konvencióról, valamint a közeledő román megszállásról.

A magyar kormány hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban csak a későbbiekben küldött ki Erdélybe. Például a kolozsvári Apáthy István csak december 8-án kapta kézhez a katonai konvenció szövegét.

A megszállásról a korabeli Székely Naplóban

A megszállásra Marosvásárhelyen már november 29-én történt szerény utalás a városi sajtóban a polgármester által, hogy nála jelentkezhet, aki hajlandó elszállásolni a megszálló csapatok tisztjeit. Közvetlenül a megszállás előtti, valamint az azt követő napokban az összes városban működő sajtóorgánum különféle információkat szolgáltatott a lakosság nyugalmának megőrzése céljából: ismertették a román csapatok csíkszeredai, majd szászrégeni bevonulását, annak problémamentességét, valamint a román parancsnokokról pozitív képet igyekeztek festeni. Emellett ismertették a megszállás idejére vonatkozó teendőket, kiemelve „hogy ne hősködjék senki, ok nélkül ne csináljon bajt”, és hogy

„a román járőrökre, katonákra megjegyzést ne tegyenek, azokkal ne gúnyolódjanak, mert nagyon kellemetlen következményekkel járhat”.

Továbbá azzal is próbálták fenntartani a köznyugalmat, hogy a megszállást ideiglenes, pár hónapos állapotként képzelték el: „[…] sokáig ez az állapot nem tarthat. Néhány hónapot kell csak elszenvednünk a háború következményeit […]” – írta a Székely Napló. 1918. december 2-án, dél körül Szászrégen felől a román és a magyar nemzetőrség és a városi vezetőség fogadta az előőrsöket, ezzel megkezdődött Marosvásárhely katonai megszállása. A megyeházára a magyar zászló mellé felkerült a román zászló is, az okkupáció jeleként. Akárcsak Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, vagy később Kolozsváron, a lakosság Marosvásárhelyen sem tanúsított ellenállást. Egyetlen incidensként annyit említett a sajtó, hogy a bevonuláskor Mihály Vajda Nagy-Romániáját említő szórólapokat osztottak, aminek ügyében „a Nemzeti Tanács az illetékes helyen fog eljárni”.

Román intézkedések

December első napjaiban a megszállás nem változtatott a város addigi életvitelén, csupán a zárórákat határozták meg, valamint a rend fenntartását immár közös (román és magyar) erőkkel végezték. A megszálló csapatok parancsnoka, Traian Moșoiu tábornok december 5-én érkezett a városba. A megszálló hatóságok első intézkedése a magyar nemzetőrség leszerelése volt.

A budapesti kormányzattal való érintkezést fokozatosan akadályozták, először a levélcenzúra bevezetésével, majd a táviratküldés tilalmával, amelyet a magyarországi lapok feltartása követett.

Ez utóbbit először csak cenzúrázták, majd teljes mértékben visszatartották. A hírzárlatot a helyi lapok szerkesztőségei ideiglenesen úgy próbálták áthidalni, hogy az addigi megjelenésük rendszerességét összehangolták, egymást felváltva minden napra biztosították a folyamatos tájékoztatást. Ezzel nyilván arra is kötelezték a városi hírlapfogyasztókat, hogy mindegyik lapból vásároljanak. A sorrend így nézett ki: hétfőn az Ellenőr, kedden a Székely Ellenzék, szerdán a Székely Napló, csütörtökön a Székely Ellenzék és az Ellenőr, pénteken az Ellenzék, szombaton a Székely Napló, vasárnap a Tükör jelent meg. Ez az állapot nagyjából egy hétig tartott. Továbbá a román hatóságok bevezették a városból való kiutazási tilalmat, amit azzal magyaráztak, hogy ezáltal megakadályozható a tisztviselők elmenekülése.

Traian Mosoiu tábornok, a bevonuló csapatok parancsnoka

Ez az intézkedés azonban megnehezítette azoknak a dolgát, akik a kolozsvári magyar nagygyűlésre utaztak volna 1918. december 22-én.

Marosvásárhelyen a román államhatalmat képviselő katonai parancsnokság a kommunikáció megszakításával készítette elő a közigazgatás átvételét: a magántelefon-hálózatot teljesen lekapcsolták, a cenzúra és az utazási tilalom a megyére is kiterjedt.

A nagyszebeni székhelyű Kormányzótanács a közigazgatás átvételét Marosvásárhelyen és Maros-Torda vármegyében az egész Erdélyre kiterjedő hatalomátvétel részeként valósította meg. Erre 1919 januárjában került sor, vagyis addig maradhatott érintetlenül a korábbi magyar közigazgatás.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS