Marosvásárhely katonai megszállása

1918. november 13-án aláírták a belgrádi katonai konvenciót, melynek lényeges következménye, hogy a szövetségesek (így az újra hadat üzenő Románia is) megszállják Erdély egy részét, egészen a Pécs-Baja-Maros-Beszterce demarkációs vonalig.

Bizonyos román királyságbeli előőrsök már november 12-én megjelentek a Gyimesekben, melyet követően lassan haladva szállták meg egyes székelyföldi településeket. A megszállásról kétségbeesett táviratokban adtak hírt a budapesti kormányzatnak, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a benyomuló román csapatok antant csapatoknak tekintendőek, és arra utasították a helyi közigazgatást, hogy gondoskodjon elszállásukról, valamint élelmezésükről. 1918. november 26-án Csíkszeredába, december 2-án Marosvásárhelyre, december 6-án Székelyudvarhelyre vonultak be.

A katonai konvenció és az aradi tárgyalások eredményeinek tudatában Bethlen István 1918. november 17-én több erdélyi vezetőt hívatott Marosvásárhelyre, ahol egy „székely nemzetgyűlés” megszervezését próbálta előkészíteni. A bejelentett gyűléshez részvételükkel és támogatásukkal csatlakoztak a székelyföldi és az erdélyi városok és községek nemzeti tanácsai. Tulajdonképpen ismervén a román nemzeti törekvéseket, a későbbi (december 1-i) román nemzeti nagygyűlést akarták megelőzni az akcióval, amihez a szászok támogatását is megpróbálták elnyerni.

Egyedül a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács ellenezte a gyűlés szervezését politikai indokok miatt: mivel a múlt rendszer politikusainak visszatérését gondolták, ezzel teljesen félreértékelve a helyzetet.

Emiatt minden jel arra mutat, hogy az ellenkező városi Nemzeti Tanácsnak valószínűleg nem volt tudomása Jászi Oszkár aradi tárgyalásának kudarcáról, valamint a belgrádi katonai konvenció miatti közeledő román bevonulásról.

Nemzeti tanács a háború után: hiányzó koncepció és vezéregyéniség

Ahhoz, hogy kellőképpen megértsük az 1918 végén lezajló folyamatokat, szót kell ejteni a Nemzeti Tanácsok időszakáról, amely igencsak meghatározó eseménysorozata volt az impériumváltás történetének.

A nagygyűlés szervezése Bethlenék visszavonulásával végül a marosvásárhelyi Nemzeti Tanácsra hárult. Bethlen nem tudta megnyerni Kolozsvárt (Károlyi bizalmasát, Apáthy Istvánt) a „székely” ügynek, ezért a szervezésből való kihátrálása miatt a nagygyűlésnek csupán szimbolikus jelentősége volt, ahol a területi integritás kérdése volt a legfontosabb.

A székely állam (vagy önállóság) kérdése fel sem merülhetett, mivel ekkorra Székelyföld egy része már a román hadsereg fennhatósága alatt állt.

A vártnál kevesebben jelentek meg, de így is többezres létszámmal képviselte magát az erdélyi magyarság. A gyűlésen elfogadott, A világ népeihez! című határozat valójában az erdélyi románoknak szólt, a demokratikus szövetségi népköztársaság előnyeit hangsúlyozva. A gyűlés a kormányhoz intézett kérelmében a megszállás lehetőleges elkerülését kérte, valamint azt, hogy az Erdélyi Nemzeti Tanácson belül hozzanak létre egy olyan szervezetet, amely a székelységet szervezné meg. Erre már végképp nem került sor, mivel december 2-án a román hadsereg bevonult Marosvásárhelyre.

Antalffy Endre, a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács vezetője számára csupán a szászrégeni Román Nemzeti Tanáccsal való kapcsolatfelvétel után vált világossá, hogy Szászrégen után Marosvásárhelyre is hamarosan bevonul a román hadsereg, amit a városi polgárság számára is nyilvánossá tett.

Ebből is az következik, hogy Antalffyiék nem kommunikáltak Bethlen István körével, akiknek tudomásuk volt a belgrádi katonai konvencióról, valamint a közeledő román megszállásról.

A magyar kormány hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban csak a későbbiekben küldött ki Erdélybe. Például a kolozsvári Apáthy István csak december 8-án kapta kézhez a katonai konvenció szövegét.

A megszállásra Marosvásárhelyen már november 29-én történt szerény utalás a városi sajtóban a polgármester által, hogy nála jelentkezhet, aki hajlandó elszállásolni a megszálló csapatok tisztjeit. Közvetlenül a megszállás előtti, valamint az azt követő napokban az összes városban működő sajtóorgánum különféle információkat szolgáltatott a lakosság nyugalmának megőrzése céljából: ismertették a román csapatok csíkszeredai, majd szászrégeni bevonulását, annak problémamentességét, valamint a román parancsnokokról pozitív képet igyekeztek festeni. Emellett ismertették a megszállás idejére vonatkozó teendőket, kiemelve „hogy ne hősködjék senki, ok nélkül ne csináljon bajt”, és hogy

Továbbá azzal is próbálták fenntartani a köznyugalmat, hogy a megszállást ideiglenes, pár hónapos állapotként képzelték el: „[…] sokáig ez az állapot nem tarthat. Néhány hónapot kell csak elszenvednünk a háború következményeit […]” – írta a Székely Napló. 1918. december 2-án, dél körül Szászrégen felől a román és a magyar nemzetőrség és a városi vezetőség fogadta az előőrsöket, ezzel megkezdődött Marosvásárhely katonai megszállása. A megyeházára a magyar zászló mellé felkerült a román zászló is, az okkupáció jeleként. Akárcsak Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, vagy később Kolozsváron, a lakosság Marosvásárhelyen sem tanúsított ellenállást. Egyetlen incidensként annyit említett a sajtó, hogy a bevonuláskor Mihály Vajda Nagy-Romániáját említő szórólapokat osztottak, aminek ügyében „a Nemzeti Tanács az illetékes helyen fog eljárni”.

December első napjaiban a megszállás nem változtatott a város addigi életvitelén, csupán a zárórákat határozták meg, valamint a rend fenntartását immár közös (román és magyar) erőkkel végezték. A megszálló csapatok parancsnoka, Traian Moșoiu tábornok december 5-én érkezett a városba. A megszálló hatóságok első intézkedése a magyar nemzetőrség leszerelése volt.

A budapesti kormányzattal való érintkezést fokozatosan akadályozták, először a levélcenzúra bevezetésével, majd a táviratküldés tilalmával, amelyet a magyarországi lapok feltartása követett.

Ez utóbbit először csak cenzúrázták, majd teljes mértékben visszatartották. A hírzárlatot a helyi lapok szerkesztőségei ideiglenesen úgy próbálták áthidalni, hogy az addigi megjelenésük rendszerességét összehangolták, egymást felváltva minden napra biztosították a folyamatos tájékoztatást. Ezzel nyilván arra is kötelezték a városi hírlapfogyasztókat, hogy mindegyik lapból vásároljanak. A sorrend így nézett ki: hétfőn az Ellenőr, kedden a Székely Ellenzék, szerdán a Székely Napló, csütörtökön a Székely Ellenzék és az Ellenőr, pénteken az Ellenzék, szombaton a Székely Napló, vasárnap a Tükör jelent meg. Ez az állapot nagyjából egy hétig tartott. Továbbá a román hatóságok bevezették a városból való kiutazási tilalmat, amit azzal magyaráztak, hogy ezáltal megakadályozható a tisztviselők elmenekülése.

Ez az intézkedés azonban megnehezítette azoknak a dolgát, akik a kolozsvári magyar nagygyűlésre utaztak volna 1918. december 22-én.

Marosvásárhelyen a román államhatalmat képviselő katonai parancsnokság a kommunikáció megszakításával készítette elő a közigazgatás átvételét: a magántelefon-hálózatot teljesen lekapcsolták, a cenzúra és az utazási tilalom a megyére is kiterjedt.

A nagyszebeni székhelyű Kormányzótanács a közigazgatás átvételét Marosvásárhelyen és Maros-Torda vármegyében az egész Erdélyre kiterjedő hatalomátvétel részeként valósította meg. Erre 1919 januárjában került sor, vagyis addig maradhatott érintetlenül a korábbi magyar közigazgatás.