HIRDETÉS

Öntödéből a műterembe: tájképek a tömbház padlásteréből

Rédai Attila 2017. július 14., 16:23 utolsó módosítás: 2017. július 14., 23:16

Valószínűsíthető, hogy soha nem fognak munkái eljutni a Guggenheim galériájába, de könnyen lehet, hogy Székelyföldön az ő festményeiből van a legtöbb kiakasztva a falakra. Csata Jenő soha nem járt képzőművészeti főiskolára, most mégis alkotásaiból él. Igaz, nem túl fényűzően. Kétszobás csíkszeredai tömbházlakása azonban nem mindennapi: műterem van a padlástéren.

Már nem vágyik el, szeret városában élni a több ezer képet értékesítő festő és grafikus Fotó: Gecse Noémi

Padlástér a tömbházlakásban? Bizony: a negyedik emeleti lakrészből szűk lépcső vezet fel a galambok egykori életterébe. A rendszerváltozás után ő volt az egyik első, aki ily módon bővítette lakását. Meséli: a hivatalban először meg sem értették, hogy mit akar. A lépcsőház összes lakójával alá kellett írassa a beleegyezési ívet, hogy ő azt a kis felületet ki szeretné venni a közös tulajdonból. A román szomszéd először értetlenkedett: mit akar ott, fűrészelni? Mert a kérésben a román „atelier” szó műtermet, de műhelyt is jelent.

HIRDETÉS

Hát körfűrész az nincs Csata Jenő nem túl tágas különbirodalmában, festőpult van, présgép, könyvespolc könyvekkel, régi tárgyakkal, ecsetek, ceruzák és persze sok-sok festmény, van, ami berámázva, mások csak úgy, egy szál papírban. A fény két keskeny tetőtéri ablakon jön be, ezeket, amikor megindul a fűnyírás odakint, be is kell csukni. Épp a napokban lomtalanított, meszelt itt a festő, így most valamivel tágasabb a hely. De nem panaszkodik: műterme rendelkezik a kellő intimitással ahhoz, hogy félre tudjon vonulni, s nem dolgozik olyan volumenű festményekkel, amelyek ne férnének be ide.

Másoknak még ennyi sem adatott meg, mondja.

Mehetne haza falura, ahol több hely volna és udvar, de a városnak előnyei vannak. Szereti Csíkszeredában Csata Jenő, úgy véli, itt pezsgő művészélet van, a lakosság számához viszonyítva igencsak magas a képzőművészek száma.

A rendszerváltozás után költözött Csíkszeredába Fotó: Gecse Noémi

A tömbházbeli román szomszéd értetlenkedésének lehetett még egy oka: Csata Jenő ugyanis öntödében kereste a kenyerét, de volt ő életében már dokkmunkás is egy Fekete-tengeri kikötőben. Pedig az elég korán egyértelművé vált számára, hogy közel áll hozzá a képzőművészet. A nyolcvanas években azonban a környéken csak Marosvásárhelyen volt művészeti középiskola, óriási volt a túljelentkezés. Ő mégis megpróbálta. Ahogy várakozott az osztályban a vizsgára, két illető jelent meg a teremben, s bejelentették: a vizsga elmarad, nem lesz abban az évben kilencedik osztály.

Később kiderült: volt vizsga, lett kilencedik is, de már nélküle.

„Valószínűleg már így is megrostálták a jelentkezőket” – emlékezik most a festő. Így az építészeti szakközépiskolába került, ahol viszont az osztályfőnöke egy szobrász, Adorjáni Endre lett. Ő felkészítette a középiskolást, az volt a terv, hogy tizenegyedikben újra megpróbálja Vásárhelyt. Amikor kiadták a papírjait a szakközépiskolában, egy telefonfülkéből rögtön felhívta a művészetit, de már csak azt tudta meg, hogy két napja elkezdődött ott a felvételi.

A család festményeken is jelen van a lakásban Fotó: Gecse Noémi

Ilyen balszerencse kellett ahhoz, hogy ne legyen kitanult, főiskolát végzett művész Csata Jenő. Mégis festő lett belőle a szónak abban az értelmében, hogy jelenleg nincsen más hivatásszerűen végzett tevékenység, amivel foglalkozna: festményeket fest és értékesít.

Az ezredfordulón végleg feladta gyári munkahelyét.

A családi kasszába ma már kizárólag a festmények értékesítéséből tud pótolni, van, amikor többet, máskor kevesebbet – vagy akár semmit, ha különösen rossz hónap van. Szerencsére feleségének munkahelye van, ami stabil bevételt jelent a családnak: fiukkal hárman élnek együtt, plusz egy 11 éves cocker spániel, amelyik nagy izgalomba jön a vendégek láttán, de a műterembe már nem tud követni.

A műteremben születik a legtöbb alkotás Fotó: Gecse Noémi

Nem bocsátkozik arra vonatkozó becslésekbe Csata Jenő, hogy hány háztartásban lelhetőek fel munkái, de azzal egyetért, hogy több ezer lehet. Többnyire Csíkban és Gyergyóban adott el, de sok munkáját vitték külföldre is az innen elszármazottak.

Eleinte csak ceruzával és tussal alkotott, később tért át a színekre, mondja. Manapság is szereti cserélgetni a technikákat, mert úgy frissebbnek érzi magát. „Egy ideig olajjal festek, aztán pasztellel, a présgépen nyomatokat is készítek. Vannak nonfiguratív munkáim, de a tájképeket közel érzem magamhoz. Jó kiülni a tájba.

Mások mondják: rá lehet ismerni a képeimre. Kicsit impresszionista színvilágot használok. Leegyszerűsítem a tájat, nem akarom lemásolni”

– fejti ki.

De azért jól ráismerni a tájra majd mindegyik képen. A külföldre szakadt hazánkfiai azért is szeretik ezeket, s azért is szeretnek vinni, ajándékba adni belőle.

Régiségek, érdekességek is fellelhetők itt Fotó: Gecse Noémi

Bár sok mindent magától sajátított el, volt, ahol tanuljon is Csata Jenő: a kilencvenes években Jánosi Antal volt a mestere a művészeti népiskolában, s gyakori vendége az alkotótáboroknak. Gyimesközéplokon alapítványt hoztak létre egy társasággal, amelynek tagjai azóta is rendszeresen összetartanak.

S hogy milyen egy festőművész napirendje? „Nem úgy kell elképzelni, hogy mindennap festek, mintha csavargyárba mennék, ahol minden nap le kell gyártsak egy bizonyos mennyiségű csavart. Kedv, inspiráció kell legyen hozzá, főleg az elvontabb képeknél. Ezek előtt több vázlat készül, hogy mire a prést előveszem, s felborítok itt minden rendet, addig meglegyenek a témáim, ne akkor kezdjek gondolkodni. Fejben el kell dőljön egyszer, mit szeretnék, utána papírra vetem, esetleg még utána is nézek ennek-annak. Nyomatokat nem csinálok túl gyakran.

A pasztell a legkézenfekvőbb, a táborokba is azt viszem. Egy-kettőre megvan, akár az út szélén is, s tehető rögtön mappába. Az olajnak már száradnia kell”

– tudjuk meg.

Reggel elviszi a családot munkába a festő, utána hazamegy, s ha van kedve, festeget. „Én délelőtt szeretek festegetni, s bármit is csinálni, ami munka. Aktívabbnak érzem magam, ilyenkor vagyok elememben. A fények is erőteljesebbek. A természetben is teljesen másak a reggeli fények, az árnyékok. Délben nem szoktam festeni én sem, s szerintem más sem, fentről süt a nap, nem érdekes. Délután, estefelé már megint jók a fények, de ilyenkor nyáron fülledtebb a levegő. Ilyenkor pihenek, majd este elmegyek a barátokkal. Ilyen egyszerű az életem” – vázolja.

Szerző és alkotásai Fotó: Gecse Noémi

Csata Jenő festményei azért is népszerűek, mert hozzáférhető áron vásárolhatóak meg az alacsonyabb jövedelműek számára is. „Nem tartok a magaslatokon, nem drágák a munkáim. Ennek sokan nem is örülnek, de a vevő igen.

Elérhető vagyok az egyszerű ember számára is. Ez így alakult ki”

– vázolja az alkotó. A vevők főleg ajánlások alapján jutnak el hozzá, de a környéken van néhány vendéglő, ahol állandó jelleggel tartanak Csata Jenő-festményeket, amiket meg lehet vásárolni. Persze tárlatokon is részt vesz: ötven éves születésnapjára például a megyei könyvtárban állították ki ötven alkotását, jelenleg egy őszi kiállításra készül Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.

Nincs szüksége nagyobb helyre Fotó: Gecse Noémi

De megrendeléseket is felvesz. Mulatságos történetek is kötődnek ehhez, máskor meg az derül ki, hogy akár a testi épsége is veszélyben lehet a festőnek. „Volt olyan megrendelő, aki azt szerette volna, ha van a képen ház, fenyőfa, patak, kő. Megkérdeztem, hogy kb. hány köbméter fára volna szükség. Hisz minden nem lehet éppen rajta, nem akarok miniatűr Feszty-körképet csinálni” – magyarázza a művész.

Volt olyan eset, hogy a hétvégi házát akarta megörökíttetni valaki, s míg Csata Jenő ezen dolgozott, a szomszédos telekről átjött a kutya, s csúnyán megharapta. Hetekig kapta az injekciókat utána. A Gyimesekben egy traktoros letakarítatlan fatörzset húzatott, s nem vette figyelembe, hogy a festő az út szélén dolgozik: alig tudott a kerítésre felkapaszkodni, így a fenyő ágai csak a hátát verték. A traktoros, mintha mi sem történt volna, tovább hajtott.

„Igazából azt szeretem, hogy én megfestem a képet, s aztán valakinek az megtetszik. De néha van olyan, hogy olyat kérnek, ami épp nincs”

– mutat rá.

Jól érzi magát a bőrében Fotó: Gecse Noémi

Barabási Albert László témába vágó elméletéről ejtünk egy pár szót: a hálózatkutató nemrég Sepsiszentgyörgyön fejtette ki, mi az összefüggés a művészek sikeressége és a hálózatok között. Csíkszereda, legyen bármennyire is pezsgő művészélete, a periféria perifériáján van, ha a művészek és művészeti intézmények hálójában próbáljuk megkeresni, el van zárva az európai fősodortól. „Egy művésznek nem elég a tehetsége, s az, hogy jó munkái legyenek.

Kevés művész van, aki jó menedzser is. Valaki fel kell karolja, hogy haladjon. Nem mindenkinek kenyere az, hogy kezdjen ajtókon kopogtatni”

– véli erről Csata Jenő. Aki azonban nem bánja, hogy így alakult az élete, ahogy, s igen kevés a valószínűsége annak, hogy bekerüljön egy világhírű kiállítóterembe. „Volt közös kiállításunk Budapesten is, de nem vitt előre. Egy folyamat kellene. Annak idején Munkácsynak is volt mai szóval élve menedzsere. De nagyon jól érzem magam a bőrömben, itt, ahol vagyok. Persze jó érzés volna a neves galériákban kiállítani, de nem ez az életcélom, nincsenek ilyen vágyaim” – szögezi le.

Életrajz

1963-ban született Gyergyócsomafalván. Az építészeti szakközépiskolát Csíkszeredában végezte el. Munkásként dolgozott Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában. A rendszerváltozás után elvégezte a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Jánosi Antal vezette rajz szakát. Barátaival közösen megalapították a gyimesfelsőloki Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványt, amely Tímár Károly elnök korai halála miatt megszűnt, de tagjai továbbra is közösen állítanak ki. 2000 óta kizárólag a képzőművészetnek szenteli idejét, Csíkszeredában él és alkot. Számos egyéni és társas kiállítás résztvevője.
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS