Pánkót egy játszótérért! „Játszóteres Jancsika” hivatása örömet szerezni a gyerekeknek

Csak akkor vállalom az interjút, ha beleírja, hogy milyen jóképű vagyok – mondta kacagva a telefonban, amikor felvetettem a beszélgetés ötletét. Humora, pozitív életszemlélete, közvetlensége segítette át több nehéz helyzeten, de egyben nem ismer tréfát: a munkában. Úgy tartja, hogy nincs lehetetlen, és a felmerülő gubancokat nem gondként kell felfogni, hanem feladatként, amelyet, a lehetőségek szerint, meg kell oldani.

Péter János, avagy ahogy egyre többen ismerik, Játszóteres Jancsika Sepsiszentgyörgyön született, Brassóban járt egyetemre közgazdaság szakon, majd a pezsgő kolozsvári élet vonzotta.

– mesélte mosolyogva.

Újabb öt év múltán már az egyik hotel menedzsereként dolgozott. Ekkor úgy döntött, hogy hazatér, s mint rámutat, az se volt rossz döntés, hogy kimenjen, mert sokat tanult, de az sem, hogy hazajöjjön. „Láttam, hogy ott tovább nem tudok haladni felfelé, nem is volt a szívem csücske az a munka, hazajöttem. Mondtam a feleségemnek, hogy két hétig arra se kérjen meg, hogy a szemetet vigyem le, hogy találjam meg, hogy mit tudnék csinálni, de úgy, hogy ne másnak, mert azt meguntam.”

Egy játszótérelemeket gyártó cseh cég éppen keresett egy olyan személyt, aki Romániában képviselné őket, és bevinné az itteni piacra a termékeiket. Számos interjú után aztán őt választották. „Végül kérdeztem, hogy a NASA-nál leszek-e igazgató, mert sok tesztet és interjút végig kellett csináljak. Aztán szépen be is indult, és mivel egy idő után kerestek egy itteni telepítő céget, gondoltam, mivel úgyis én csinálok itt mindent, hát létrehoztam egyet. Előtte azért szétnéztem, mert tudtam, hogy az én piacom Székelyföld lesz, hiszen az én akcentusommal hiába megyek román vidékre, mert úgysem tőlem vesznek. Azóta ez a helyzet változott, de most is leginkább Székelyföldön dolgozom, ez természetes dolog.”

Elmesélte, az első év nagyon nehéz volt, a családi pénztárból jócskán be kellett fektetni, hogy beinduljon az üzlet. Azóta már munkakocsival jár, vásárolt minikotrógépet, emelőt.

A megrendelők leginkább azt igénylik, hogy legyen tartós és szép, és az elkészült játszóterek önmagukért beszélnek, hisz ahol egyszer már parkot építettek, oda visszahívják

– mutatott rá János.

Hozzátette, egy óvoda udvarára tervezett játszótér viszonylag egyszerű feladat, hiszen ott ismert az a korosztály, amelyik használni fogja. A köztéri játszótereknél viszont úgy kell megtervezni, hogy a nagyobb gyerekek is tudják használni. „Köztéren arra is oda kell figyelni, hogy nem csupán a kicsi gyerekeknek készíted, hanem a nagyobbakra is kell gondolni a tartósságot illetően. Például arra, hogy mi történik este tíz után a játszótereken. A törés-zúzás kultúra a legnagyobb gond nálunk. Mert nincs, ahol a fiatalok összegyűljenek, pénzük sincs, hogy beüljenek valahová, s oda mennek, ahol van egy pad, vagy olyan elemek, amit körbe tudnak ülni. Ezzel se lenne probléma, ha nem arra menne ki, hogy tönkretegyék azt, ami ott van. Éppen ezért a kivitelezéskor ezt a szempontot is figyelembe kell vegyük.”

Péter János egyik állandó munkatársa a csíkszenttamási Bíró Antal, vagy ahogy ő emlegeti, Antika. Az eredetileg asztalosként dolgozó férfi mára már kitanulta a játszótér elemei összerakásának és felépítésének csínját-bínját. János úgy véli, szerencséjük volt, hogy egymásra találtak három évvel ezelőtt, hisz jól tudnak együtt dolgozni, Antal pedig sok mindenhez ért.

– zárta a beszélgetést János, majd autójával újabb helyszínek felé indult, amelyekre játszóteret álmodott a gyermekek örömére.