Hercegnőből lehet-e doktor? Régi mesék és a nemi identitás

Rédai Attila 2019. február 26., 17:19 utolsó módosítás: 2019. február 26., 20:44

Talán nincs olyan kislány az univerzumban, aki ne álmodna arról, hogy egyszer királynő, hercegnő lesz belőle. A klasszikus mesék azonban a sorsukra váró, önfeladó, a fehér lovon érkező megmentő hercegre váró lányok példáját mutatják fel előttünk. Manapság azonban már teljesen megváltoztak a női szerepminták.

Milyen női szerepmintákat tanul a kislány a régi mesékből? És mihez kezd velük? Fotó: 123RF

Ezt a látszólagos ellentmondást elemezte dr. Gergely Orsolya szociológus,  a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa is, aki gyakorlati felkérésnek eleget téve vetette bele magát a témába. Hiszen ha az a feltevés, hogy

a gyerekek fejlődő nemi identitásáért nagy részben felelősek a mesékben fellelhető szerepminták, akkor egy mai, modern szülő számára akár ijesztők is lehetnek a klasszikus mesékben fellelhető példák.

Hisz milyenek a nők a klasszikus nemi sztereotípiák a szakirodalma szerint? Engedelmesek, intuitívek, tiszteletteljesek (a férfiak iránt), érzelmesek, szubjektívek, hiszékenyek, függők, érzékenyek mások igényeire, törődőek, hajlandók másoknak szentelni magukat, jók a házimunkában és a gyermekgondozásban. Ehhez képest a férfiak? Dominánsak, racionálisak, objektív gondolkodásúak, függetlenek, könnyen döntenek, versengők, agresszívek, képesek másokat vezetni, jók matematikában és a természettudományokban, érdekli őket az üzlet, a sport és a politika.

Egy amerikai kutatás, amelyben az 1900 és 2000 között megjelenő mesék címeit és főszereplőit vizsgálták, azt állapította meg, hogy

a férfiak kétszer gyakrabban jelentek meg címekben, de főszereplőként is 1,6-szor többször, mint a nők,

állapítja meg Gergely Orsolya elemzése felvezetőjében. Ez egyrészt abban gyökerezik, hogy a 19. században a történetek, regények a férfivá válást tematizálták leginkább – folytatja természetesen a szakirodalomra hivatkozva az egyetemi adjunktus –, ahol a (hős)történetekben olyan férfiképpel találkozunk, ahol a férfiasság az erő, bátorság, érzelmeket visszafogó magatartás szinonimája. Úgy tűnik azonban, hogy ez a napjainkra sem változott: a 2000 utáni amerikai gyerekkönyvekben is kétszer annyi férfira/fiúra utaló cím és hímnemű főszereplő van, mint lány. A fiú szereplők dominanciáját nemcsak az irodalombéli hagyomány magyarázza: az úgynevezett „lányfaktor-jelenség” szerepe is meghatározó. A lányok ugyanis toleránsabbak: meghallgatják, elolvassák és megnézik azokat a meséket és mesefilmeket is, amelyekben fiúk a főhősök.

Az iskolai tankönyvek illusztrációi sem sztereotípiamentesek: egy magyarországi, tankönyveket vizsgáló kutatás arra világított rá, hogy sokkal többször találkoznak az alsó tagozatosok fiút ábrázoló rajzzal, mint lányt ábrázolóval. És a legtöbb esetben a lányok és a nők hosszú hajat és szoknyát hordanak, a fiúk pedig rövid hajúak, és nadrágot, valamint bajuszt viselnek. A kötelező olvasmányokat és olvasókönyveket vizsgáló kutatás egyik következtetése az volt, hogy többnyire olyan történetekkel találkozni a kötelező olvasmányokban és olvasókönyvekben, amelyek egyes szám első személyben íródtak,  a rajzok azonban kivétel nélkül fiúkat ábrázoltak. A történetekben pedig csakis a lányok és a nők mutatnak ki érzelmeket, a fiúk és férfiak nem.

Dr. Gergely Orsolya egyetemi adjunktus Fotó: Beliczay László

Van, amiért aggódjanak a lányos apukák? Az esti mesék listájáról húzzák ki a nem kortárs meséket? – kérdeztük Gergely Orsolyát, aki szerint szerencsére nincs szükség ilyen drasztikus lépésre.

– Miből ered az érdeklődésed ezen téma iránt?
– Onnan, hogy sokat foglalkozok a társadalmi nemi szerepekkel, mostanában pedig a mesékkel, a kettőt házasítottam össze. Nagyon tetszik ez a téma, s rájöttem, hogy már hat-hét évvel ezelőtt is csírájában foglalkoztam vele. De nincs mögötte egyelőre számomra megnyugtatóan komoly kutatás, nem néztem át mondjuk tudományos alapossággal a közelmúltban megjelent gyerekirodalmat, benyomásaim ezért szelektívek, arra alapozódnak, amilyen mesék eljutottak hozzám. Így is elkülönítettem azonban a meséket a rajzfilmektől, hogy ne mossuk azért össze a kettőt, és inkább a könyvekre fókuszáltam, de persze elkerülhetetlen, hogy a rajzfilmeket is figyelembe vegyük, hisz nagyon sok mese úgy lesz népszerű, hogy rajzfilm készül belőle.

– A témád felvezetőjét elolvasva lányos apukaként az fordult meg a fejemben, hogy vajon mennyire fontos ez? Azaz kell-e én aggódjak azért, ha a lányom túl sok klasszikus mesével találkozik? Túlságosan archaikus női ideált közvetítenek ezek számára?
– Alapvetően nem, de látni kell, hogy amint sok minden változik a világban, sok a változás a családi berendezkedésekben, életterekben, élethelyzetekben is. Nem mondom azt feltétlenül, hogy meghaladottak lettek, de vannak olyan mesehelyzetek, amit egy mai gyerek már nem tud értelmezni. Persze a kislányok mindig szeretni fogják a földig érő, hercegnős palástokat, de ha látnak egy igazi királynőt a tévében, már az is másképp néz ki. Nem szeretném attól még teljesen kukába dobni a régebbi, hagyományos történeteket, csak fontos, hogy mellettük olyan mesékkel is találkozzanak a gyerekek, amelyek közelebb hozzák a jelent is. Például hogy egy családnak annyi gyereke volt, mint a rosta lika, áll sokszor a mesékben, ezt egy mai gyerek nehezen tudja a saját családjával azonosítania, mert ma már nincsenek ilyen népes családok, kivéve egyfajta családot, ahol még ma is sokan vannak, s akkor mindig ezekkel fogja asszociálni. Ha viszont egy olyan kortárs mesével találkozik, ahol van két-három gyerek, s mindkét szülő munkába jár, a gyerekek meg edzésre, könyvtárba, számára mindez természetesebbnek, hitelesebbnek fog tűnni.

Persze fontos az is, hogy a gyerekek számukra ismeretlen dolgokkal is találkozzanak, s fejlődjön a képzelőerejük, de arra is szükség van, hogy értelmezni tudják saját magukat, szerepeiket, megfogalmazzák általuk jövőbeli terveiket, hogy mivé akarnak válni.

Nem hercegnővé, akit megment a herceg, és akkor boldogan élnek, amíg meg nem halnak, hanem mondjuk tanár szeretne majd lenni, mint a modern mesében a főhős gyerek anyukája.

– És, ahogy fogalmaztál, ugyanakkor a nemi identitások kialakulása szempontjából is meghatározóak tudnak lenni ezek a történetek. De felvezetődben egy olyan nemi sztereotípia-gyűjteményt idéztél, ami elég riasztó. Ennek ellenére te azt a címet adtad az előadásodnak, hogy hercegnőből is lehet doktor. Akkor a klasszikus mesén felnőtt kislányból is lehet modern nő?
– A címül vett mondat egy kortárs amerikai szerzőpáros, Julia Donaldson és Axel Scheffler egy könyvéből, a Zog, a sárkányból van. Ez egy nagyon kedves sárkány, aki ötödik osztályban a többi sárkánnyal együtt azt tanulja, hogyan kell hercegnőt rabolni. Zognak azonban ez nem nagyon akar sikerülni, de találkozik egy kislánnyal, aki közli, hogy ő egy hercegnő, és el lehet őt rabolni, mert unja már a kastélyban. Ez a kislány mondja ezt a címbe kiragadott mondatot tulajdonképpen, mutatva, hogy nem csak az lehet egy hercegnő életútja, hogy elrabolják, megmentik és él a megmentőjével boldogan. De bizonyítéknak ott vagyunk mi, a mi generációnk, akik még a klasszikus meséken nőttünk fel, mégis találtunk más szerepeket is magunknak a társadalomban.

A hercegnős szerepjátékok mindig népszerűek lesznek, de ma már az igazi hercegnők sem így néznek ki Fotó: 123RF

– Mást ugye, mint az elrablást és megmentést elszenvedő, passzív nőé. De mondjuk el, hogy ez miért is probléma? Mert elszenvedője, passzív szemlélője a saját életpályájának, a mások által generált cselekményeknek?
– Igen, mert gyakorlatilag nem irányítja a saját életét, kivárja, hogy minden úgy történjen, ahogy annak történnie kell, nem veszi kézbe a saját sorsát. Nem gondolom azt, hogy ha nem hallanak kortárs mesét, akkor a gyerekeknek ez lesz a sorsuk, de segít rajtuk, ha a kortárs mintákból is kapnak ízelítőt.

De ez nemcsak a lányoknak, a nőknek jó, a fiúkon is nagy a nyomás, hogy miképpen kell a fiúgyermekek és a férfiak viselkedjenek.

Nekik is fontos tudniuk, hogy lehetnek úgy is pozitív szereplők, ha mindenben nem ők a legjobbak, legbátrabbak, a legnagyobb hősök. Mindenkin segít, ha kicsit alacsonyabbak a nemi szerepükhöz kapcsolódó elvárások.

– Ott van mondjuk egy nagyon népszerű kortárs mese, a Jégvarázs, ahol a főszereplők hercegnők meg királynők ugyan, de egyáltalán nem hercegnősen viselkednek.
– Az előadásomban volt is szó a Disney-hercegnők metamorfózisáról, a klasszikus mesefeldolgozások után jött ez az újfajta vonal, a Merida, a Vaiana, a Jégvarázs: az ezekben szereplő lányok a kezükbe veszik a sorsukat, bátrabbak, önállóbbak, nem várják ki sorsukat. Ezek a lányok már nagyon különböznek Hófehérkétől meg Hamupipőkétől, de hát a rajzfilmek is kell alkalmazkodjanak a társadalmi trendekhez.

Végeredményben az a legfontosabb, hogy olvassunk mesét a gyerekeknek Fotó: 123RF

– És mi a helyzet a kortárs magyar gyerekirodalommal? Korszerű-e vagy inkább hagyományos?
– Nekem elég korszerűnek tűnik, hisz találkoztam olyan mesével, amelyben lány főhősök vannak, de ahol fiúcska is, nem a harcos hős fajtából, inkább olyan hétköznapi hős, aki megmenti a csigákat például, hogy ne lépjenek rájuk… De van, hogy a fiú karakterek érzékenyebbek, visszahúzódóbbak, a lányok az erősebbek, harsányabbak, látom elbilleni a hagyományos karakter-ábrázolásokat. Az előadásban kitértem a Bogyó és Babóca jelenségre is: Bartos Erika egy elég ellentmondásos szerző, de talán Erdélyben szimpatikusabb, mint Magyarországon. Szülőként, tehát nem irodalmárként úgy gondolom, hogy egy adott korban – kisgyerekkorban – ezek a mesék teljesen rendben vannak, s bár a férjemnek a mérnök fejébe sok minden nem tud beleférni ezekből a történetekből, én ezekben is látok szép nemi szerep erősítéseket: a lányok is meg tudnak benne oldani problémákat, és a focicsapatban is játszik egy kislány. Végülis az a legfontosabb, hogy olvassunk meséket a gyerekeknek, mindegy, hogy régi, klasszikusat vagy kortársat: mindenből tudnak a gyerekek valamit hasznosítani a maguk számára.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat