HIRDETÉS
Az 1895. február 23-án született Csanády György jogászcsaládból származott, édesapja, Csanády Zalán törvényszéki elnök volt a városban, ugyanakkor a református egyház főgondnoka – a kollégium bejáratánál lévő márványtáblán is rajta van a neve. A család egy Bethlen Gábor utcai házban lakott, ezt 2004 óta Hunyadi László alkotása, egy emléktábla is jelzi az épületen. A Református Kollégiumban érettségizett, majd Budapesten járt kereskedelmi akadémiára. Az első világháborúban katonaként szolgált, előbb a keleti fronton volt tüzér, majd Észak-Olaszországban repülős tiszt lett, az ellenséges állásokat fényképezte repülőből.
Fia elmondása szerint egyszer az is megtörtént, hogy gépüket bevetésre riasztották, ám amíg a fiatal Csanády felvette repülős öltözetét, felettese elrepült – ez számára végzetes volt, a gépet lelőtték, az olasz tiszt meghalt.
A repülőgép légcsavarját – akárcsak a Csanády-örökség több más darabját – ma a Haáz Rezső Múzeum őrzi.
A háború vége és a trianoni döntés már Budapesten érte a fiatal Csanády Györgyöt – huszonöt éves volt akkor, rövidesen pedig Szegedre került. Akkoriban az elszakított területekről nagyon sokan áramlottak be a megmaradt Magyarországra, a fővárosban sok jogász kapott állást, köztük édesapja, Csanády Zalán is, aki a Kúria tagja lett. A tanulni akaró fiatalok közül sokan, akik például Kolozsváron vagy Kassán már nem tudtak továbbtanulni, Szegedre, illetve szintén Budapestre kerültek.
Csanády György is közéjük tartozott, és bár kereskedelmi, majd műszaki tanulmányokat folytatott, ezekben az években főként az irodalom érdekelte, 1922-ben meg is jelent első verseskötete Az évek címmel. Ez azonban nem kapott kedvező kritikákat, többek között Szabó Lőrinc sem írt jókat róla, de a fiatal Csanády még azelőtt egy évvel többedmagával megalapította Budapesten a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét (SZEFHE). Nem mellékesen ekkor keletkezett későbbi legismertebb szövege... 1922-ben szerkesztője és újságírója lett a szegedi Új Élet című hetilapnak, amely folytatásokban közölte Bábakalács című kisregényét, de főleg versekkel jelentkezett rendszeresen.
Csanády György második verseskötete 1926-ban jelent meg Álmok címmel, akkoriban már A Híd nevű újság szerkesztője volt. 1928-ban a Magyar Rádió irodalmi osztályára került, de a különböző folyóiratok, lapok (Láthatár, Székelység, Forrásban,Tükör és mások) is közölték verseit, írásait. Fia szerint akkoriban nemcsak az olyan erdélyi írókat ismerte, mint például Nyirő József, akinek jó barátja is volt, hanem a fiatal József Attilát is.
Érdekes adalék Csanády rádiós karrierjéhez, hogy az 1925. december 1-jén elindult Magyar Rádióba nagyon sok olyan szakember került, akik a háborúban tüzérként, illetve műszaki ismeretekkel rendelkező katonaként szolgáltak – a hadseregben, a tisztikarban létrejött ismeretségek, kapcsolatok, a műszaki iskolázottság a rádiózásban hasznosultak, hiszen a rádiós technológiát az első világháborúban próbálták ki először.
Csanády György főleg rádiójátékok írója, rendezője és szerkesztője volt, a harmincas években már állandó munkatársa volt a Magyar Rádiónak – családjával 1933-ban jött haza először Székelyudvarhelyre és Homoródfürdőre a háború óta. Aztán 1940-ben minden megváltozott e téren, hiszen Székelyföld visszakerült Magyarországhoz – a család a „kicsi magyar világban” többször is hazajött, Csanády helyszíni tudósításokat készített Udvarhelyszékről és Székelyföld más részeiről. Akkoriban tervben volt, hogy a kolozsvári rádióadó mellett Marosvásárhelyre és Csíkszeredába is telepítenek adót, de ezekből nem lett semmi. Csanády viszont egészen 1948-ig, Budapest ostromának idejét kivéve, a Magyar Rádió főrendező-helyettese volt. A háború végén a Csanády család (és a náluk meghúzódott, odamenekült székelyföldi rokonok) Budán lakott, a Vármező környékén, a január-februári ostromot ott élték túl.
Aztán újraindult az élet, az ötvenéves Csanády György ismét a rádiónál dolgozhatott, mert a nyilasuralom hónapjaiban sem tett, mondott vagy írt olyat, amit később bánnia kellett volna.
Hamarosan azonban a kommunista párt igyekezett átvenni a hatalmat a rádiónál is, és bár Ortutay Gyula elnök megbecsülte és tisztelte Csanádyt (olyannyira, hogy a Falurádió megszervezését is rábízta), az általa elkészített műsorterveket (és egyáltalán a rádiót) a kommunista sajtó nagyon megtámadta. 1946-ban Csanádyt nyugdíjazták, de továbbra is foglalkoztatták a rádiónál – áthelyezték a gyermekműsorok osztályára.
Azokban az években nagyon sok magyar irodalmi műből készített hangjátékot, ennek a rádiós műfajnak az egyik legnagyobb alakja volt. Munkatársai nagyon ragaszkodtak hozzá, ilyen volt például Cserés Miklós színházi és rádiós rendező, az akkori Magyar Rádió Drámai Osztályának munkatársa. Talán kevesen tudják, de azokban az években Csanády György sorozatban készítette a Jókai Mór regényeiből készült rádióalkalmazásokat, amelyeket a rádióban rendszeresen lehetett hallgatni.
Csanády György 1952. május 3-án, 57 évesen agyvérzésben elhunyt. A székely ruhában koporsóba helyezett Csanádyt Budán, a Farkasréti temetőben Ravasz László református püspök búcsúztatta, aki ismerőse volt (ő is Székelyudvarhelyen volt diák). 1964-ben családja úgy döntött, hogy hamvait hazahozzák szülővárosába – az ok az volt, hogy a Farkasréti temető zsúfolt lett, és bizonyos részeit kiürítették.
A család kapott egy értesítést, hogy a sírt felszámolják, illetve egy új parcellába kerül az elhunyt. Csanády György felesége akkor úgy döntött, hogy férjét hazatemetteti Székelyudvarhelyre – kihantolták, a maradványokat elhamvasztották, és a hamvakat hozták haza a belvárosi református temetőben lévő családi sírboltba. Korábban elhunyt édesapja és édesanyja hamvai már itt pihentek, az újratemetési szertartást id. Hegyi István lelkipásztor végezte.
Csanády leszármazottai 2012-ben a Haáz Rezső Múzeumnak adományozták az egykori költő-szerkesztő személyes tárgyainak egy részét. Az író fia és unokája, Csanády András és Márton a tárgyakat (egyebek közt egy kalapot, több órát, dohányzóeszközöket, könyveket – ezek között gyerekkori jutalomkönyv is van) személyesen adta át megőrzésre a múzeumnak. Ugyanakkor több fénykép is ekkor került az udvarhelyi múzeum birtokába, ezek közül néhány cikkünk mellé is bekerült az intézmény jóvoltából.
A dalt Csanády György visszaemlékezései szerint többszakaszos versként írta 1921-ben, még Szegeden. A szöveget Mihalik Kálmán egyetemi hallgató zenésítette meg, első előadása 1922. május 22-én volt Budapesten, a nagyáldozat alkalmából. Még abban az évben, szeptember 26-án Szegeden a zeneszerző tífuszban elhunyt, mindössze 26 éves volt. Az Új Élet nevű újságban Mihalik temetéséről megjelent cikket Csanádynak tulajdonítják, abban ez áll: „Amíg koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerezte székely Himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy az kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is” – ekkor nevezte először himnusznak a költeményt. Csanády egy ötszakaszos verset is írt Mihalik emlékére, amely szintén a lapban jelent meg, ennek utolsó szakasza így hangzott:
„Ha nélkülünk is: de a szent hajó
Célba fut egyszer távol vizeken.
S a ködben alvó magyar óceánban
Mi mosolyogunk némán, hidegen:
Székely kőszálak némán, hidegen.”
(1922. október 1. – A MAGYAR ÓCEÁNON. Mihalik Kálmán halott testvéremnek küldöm.)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
