Főleg írók. Helytörténeti személyiségek mustrája

Huszonhat helytörténeti személyiség rövid életrajza, illetve egy picit a hely szelleme is elénk tárul, amennyiben megnézzük a Virágok itt sokan nőttek... című helytörténeti kiállítást az udvarhelyi Művelődési Ház kiállító-, illetve koncerttermében. Nem tudjuk nem kiemelni, hogy több olyan emberrel is „találkozunk”, akikről az elmúlt években a Ligetbe is írtunk rövidebb-hosszabb cikkeket.   

A huszonhat író, költő, képzőművész, tudós és más helytörténeti személyiség életéről készült kiállítás több szempontból is rendhagyó. Például abból a szempontból, hogy vakok is látogathatják, akik QR-kódok segítségével hallhatják az életrajzokat, illetve a pannókon Braille-írással is feltüntették a személyiségek nevét – ebben Butu Arnold Csaba és az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület volt a szervező Művelődési Ház és a helyi önkormányzat segítségére. De más szempontból is szintén érdekes a kiállítás, mert nemcsak fotók, hanem fába gravírozott képeken is megjelennek a helytörténeti személyiségek. Nemcsak olyan emberekről van szó, akik Székelyudvarhelyen születtek, hanem olyanokról is, akik például „csak” itt jártak iskolába (például Áprily Lajos, Benedek Elek, Vámszer Géza, Farkas Árpád és mások), esetleg idekerülve néhány évig tanítottak (ilyen volt Szabó Dezső) vagy nem itt születtek, de életük javát itt élték le, és itt végezték tevékenységüket (Bányai János, Maszelka János és mások).  

Ahogy belépünk a terembe, baloldalt egy olyan képkollekció fogad, amely a város régi épületeiről, utcáiról, tereiről készült képeslapokat tartalmazza – Székelyudvarhelyen több olyan gyűjtő is volt és van, aki ad erre, például a Civilek az Örökségért Mozgalom tagjai, akik szintén közreműködtek e kiállítás létrejöttében.

Tizenhat helytörténeti személyiség a terem közepén levő pannókon kapott helyet, köztük főleg írók, de a falakon is vannak írók – ha ezt vesszük, egy idegen betévedő azt gondolná, hogy Székelyudvarhely az írók városa volt egykor. Sajnos íróink, irodalmi személyiségeink többsége nem idehaza nőtt naggyá, sőt a kiállításra „beválogatott” huszonhat személy többségéről is elmondható, hogy nem a saját hazájában lett próféta – ha próféta lett egyáltalán, mert az is mérvadó, hogy ezek közül az emberek közül ki milyen sikert ért el, illetve mennyire maradandó életművet hagyott maga után. Ebből pedig egyenesen következik, hogy

a ma embere hagy-e egyáltalán életművet maga után, és ha igen, akkor azt miben mérjük? Kell-e mérni egyáltalán?

Kiknek a képeit fogjuk száz év múlva ugyanilyen pannókon nézni, és egyáltalán kikre fog emlékezni az utókor, és milyen szemüvegen keresztül? A kiállítás azt bizonyítja, hogy ezek az emberek ma fontosak számunkra, de ötven-száz év múlva az akkoriaknak fontos lesz-e valaki a maiak közül?

Ilyen gondolataink is támadhatnak, miközben a kiválasztott nyolc pannón a tabletet nyomogatjuk, ha éppen Kányádi Sándor vagy Tamási Áron fotóit húzogatjuk jobbra, miközben életük legfontosabb eseményeiről, díjairól szól a hangfelvétel.   

Azonban nemcsak az emberekről szól a kiállítás, hanem magáról a városról is, több régi térkép is a falakra került, illetve három kirakós is helyet kapott, az asztalokon régi udvarhelyi képeket lehet kirakni, nemcsak gyermekeknek. Biztosan nagyon sok ötlet volt még ezen a téren, de a kiállító- és koncertterem kapacitása egyrészt véges, másrészt pedig egy ilyen jellegű, sokkal nagyobb horderejű és állandó, de folyamatosan bővíthető helytörténeti kiállítás a város múzeumában kell helyet kapjon.

A tárlat július elsejéig látogatható, bármikor, amikor a Művelődési Ház nyitva van, a biztonsági őr nagyon kedves, még a villanyt és a tabletet is bekapcsolja, ha történetesen senki nem tartózkodik a teremben.

A magyar méhészet atyja volt: 35 éve hunyt el az erdélyi születésű Örösi Pál Zoltán

Az európai méhésztudomány egyik legnagyobb alakja volt a Kossuth-díjas Örösi Pál Zoltán, akinek híres könyve, a Méhek között több mint fél évszázad alatt több kiadást is megért, a méhészek egyfajta bibliának tartják. Harmincöt éve hunyt el Budafokon, ám szülővárosa Székelyudvarhely.

Aki nemcsak a gyerekeknek írt: 105 éve született Méhes György

Százöt éve, Nagy Elek néven született Székelyudvarhelyen Méhes György író, aki nemcsak az egyik legjelentősebb szerzőnk a magyar gyerekirodalomban, hanem dráma- és újságíróként, illetve szépíróként is fontos az életműve. „Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta.

A Hargita geológusa: Bányai János

Ötven éve, 1971. május 13-án hunyt el Székelyföld egyik leghíresebb geológus-mérnöke, akinek ma iskola és utca őrzi a nevét Székelyudvarhelyen, abban a városban, ahová élete nagy része, illetve munkássága kötötte. Ízig-vérig tudósember volt, aki – habár megtehette volna – nem hagyta el a Székelyföldet.

Fikciómentes valóság. Nemcsak mesemondó volt Benedek Elek

Igényes fikciós dokumentumfilm készült a nagy székely mesemondóról, a Magyar Televízió még június 4-én mutatta be, az akkori Trianon-megemlékezések sorába tartozott ez az alkotás is. Szerencsére vissza lehet nézni – és érdemes is.

No de kivel folytassuk a sort? Erre is adott a lehetőség, hiszen a bejáratnál egy táblára az odarögzített filctollal (ez mondjuk kifogyott, de golyóstollal is lehet írni a felületre) lehet jelezni a szervezőknek, hogy kiknek az élete, személyisége jönne még be a sorba az érdeklődők szerint. Mivel érdeklődőnek számítom magam, a Bakk-házaspárt azonnal felírtam a táblára, utánuk Jaklovszky Alfonz neve is eszembe jutott. De egészen biztosan vannak többek, csak hát az emlékezet, akárcsak az élet maga, roppant szubjektív. De talán így is van rendjén.