HIRDETÉS

Március 15. Marosvásárhelyen: későn vált szokássá az ünneplés

Sebestyén Mihály 2018. március 15., 14:15 utolsó módosítás: 2018. március 15., 15:46

„1898-ig inkább megtűrt csendes megemlékezés volt a forradalom kezdete, de az 50. évfordulóra felmerült, hogy törvénybe kellene iktatni az ünnepet. Az 1898. évi V. törvény erről rendelkezett, de központi eleme nem március 15. volt, hanem az 1848. évi törvények megalkotása és az áprilisi törvények elfogadása, vagyis április 11.” – írja Csorba László történész. Marosvásárhelyen sem volt ez másként. A város híres volt függetlenségi és 48-as szelléméről, az ellenzéki Függetlenségi és Kossuth pártnak erős bázisa volt Marosvásárhely már a századfordulón. Ennek ellenére elég későn vált szokásssá eleink körében az ünneplés.

Régen is szabályozták, hogy hol kezdődjön és mikor érjen véget a nyilvános ünneplés

Ha valamiről mégis megemlékeztek a forró márciusi napok kapcsán, az a székely vértanúk kivégzésének évfordulója volt. Már 1870-ben az Egyenlőségi Kör (mely az Úri kaszinóval szemben alapíttatott) szoborbizottságot alakít, hogy a kivégzés helyén emlékművet emeljenek Török – Horváth – Gálfi tragikus hármasának. Három év múlva a bizottság közadakozásból annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megbízást adhattak Aradi Zsigmondnak, hogy elkészítse az emlékművet szürke grántitkőből, amelynek

avatására csak 1875. június 27-én került sor. Feliratát Jókai szerezte.

HIRDETÉS

Az ünnepségen, a város két országgyűlési képviselője Orbán Balázs és Lázár Ádám mondott beszédet. (Az a Lázár Ádám, akinek az apja Lázár János a város főbírája volt 1848 és 1849-ben, és akit a vásárhelyiek mint a császárhűség és a káméleon-politizálás megtestesítőjének tartottak. Fia mindent feledtetni óhajtott tüzes függetlenségi retorikájával – ne legyünk igazságtalanok, tetteivel is – hiszen ő kezdeményezte és „hajszolta” a várost a Görög házon látható Petőfi tábla kiszögezésére, vagy Bolyai Farkas emlékének méltóbbá tételére.)

A szimbolikus háromszög

A Székely vértanúk emlékműve a régi ünneplések során fontos szerepet töltött be. Előbb csak koszorút helyeztek el a városvezetés (a vármegye), magánosok és a vértanúk családjának nevében. Esetleg rövid beszéd, szavalatok (a Kollégium diákjai) és a Dalkör műsora keretezte az eseményt. 1878-ban például a szokásos koszorúzás a rossz időjárás miatt elmaradt. A koszorúkat a Gyulai Lajos temetkezési intézete szállította ki. Lázár Ádám a szoborbizottság elnöke ennek ellenére kikíséri a koszorúkat szállító szekeret. Az emlékezés virágai között volt br. Rothenthal Henrikné Thuri Berta Bécsből küldött koszorúja is. (A hölgy 1854-ben gyermeklányként főtéri házának ablakából szemtanúja volt, miként kísérték a vesztőhely felé a három hőst.)

Kerekes Sámuel, a Marosvidék Pestről idekerült agilis szerkesztője ugyancsak

1878-ban azon kesereg lapjában, hogy míg más erdélyi városokban megünneplik március 15-ét, Marosvásárhelyen ez a szándék polgárok közönyén csorbul ki.

Mindeközben megalakul a Bem szoborbizottság Knöpfler Vilmos orvos, kórházigazgagató, országgyűlési képviselő és Ajtai Mihály polgármester vezetésével és a főtéren szobrot kap a tábornok 1880-ban. Ez a másik fontos eleme az emlékezési ceremóniának. A harmadik elem a főtér második szobra, a Kossuth Lajosé lesz 1899-től. Olyan szimbolikus háromszög, amely nélkül eleink számára elképzelhetetlen lett volna az ünneplés, az emlékezés. Ideális helyszínek. Járulékos elemként – nem állandó jelleggel – kínálkozott a katolikus temetőben nyugvó Lukinics József síremléke. Bem hadsegéde volt, Beszterce mellett sebesült meg és városunk hadikórházzá alakított iskoláinak egyikében halt bele sebesülésébe. (Ez volt a legnyilvánvalóbb, mindenki által ismert 49-es sír.)

Városunkban már 1889-ben siker koronázta Kerekes és társai, köztük Bernády Dániel gyógyszerész erőfeszítéseit. A város zászlódíszbe öltözik, már az ünnapnapot megelőző este kivilágítják, azaz a polgárok gyertyát, mécsest, lámpást állítanak ablakaikba, a közvilágítás a lehetőségekhez mérten intenzívebbb, felvonulnak az iskolák, a két gimnázium, a polgári iskola. A polgárság a Bem szobornál gyülekezik, majd egy kisebb csoport kivonul a Székely Vértanúkhoz is. A nagygyűlést – szónoklatokkal, szavalatokkal, alkalmi beszédekkel és költeményekkel fűszerezik – már odabent az Apollóban tartják.

Ünnepi szónoknak lenni kivételes kitüntetés. Az újság már napokkal előre meghirdeti az ünnepség forgatókönyvét és arra bíztatja a lakosságot, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a megemlékezésen.

1889-ben a Domokos Dénes féle szállóban száz személyes vacsorával zárul az ünnep, ahol az asztalfőn Bánffy Zoltán főispán ül. Amint ilyenkor szokás, az elmaradhatatlan pohárköszöntők a főispánra, a királyra, hölgyekre, az ellenzék és kormánypárt helyi vezéreire, esetleg a regnáló kormányra pukkannak el. Az ellenzék és a kormányoldal együtt mulat, az acsarkodást erre az egy napra rendszerint fefüggesztik, másnap annál nagyobb kedvvel esnek egyásnak.

Bernády a szervező

Nincs munkaszüneti nap. Az csupán a király születésnapján, augusztus 18-án engedélyezett, meg a nagy keresztény ünnepeken. Az uralkodó liberalizmusba és türelmességbe bőven belefért a XX. század elején, hogy a zsidó ünnepeken (hosszúnapkor, újévkor) a zsidó tulajdonú üzletek bezártak. (Keresztény ünnepeken is.)

Az ünneplés rendszerint délután 3 órakor kezdődik. A szervezést már törvényhatósági tagként Bernády Györgyre bízza a tanács. Bernády figyelme mindenre kiterjed: ki legyen az ünnepi szónok/szónokok, mit tartalmazzon az alkalmi beszéd, hol kezdődjön és mikor érjen véget a nyilvános ünneplés, milyen kórusok lépjenek fel, hol, mikor; mozgósítja a katona- és a tűzoltózenekart. Az előbbi esetében a városban állomásozó honvédezredre számíthat igazán.

A Székely vértanúk emlékműve hosszú évtizedeken keresztül az ünnepségek központi helyszíne volt. Így van ez ma is Fotó: Haáz Vince

A templomokban Te deumot mondanak, a papság (Tótfalusi József, Kovács Ferenc apátplébános, Bayer Fülöp lutheránus lelkész) hazafias prédikációban hívja fel a híveket az ünneplésre. (A románok hazafiasságának mércéje – a hivatalosságok szemében – mennyire sikerül aktivizálni a jámbor templomi közönségüket és teszik számukra valahogyan elfogadottá az ünnepet.) Az Iskola utcai zsinagógában 1903-tól dr. Löwy Ferenc rabbi működik, ő aztán magyarországi szokás szerint hazafias, lelkesítő beszédet mond minden alkalommal, nem csupán március 15-én, de október 6-án is. Nem opportunizmusból teszi:

a forradalmi kormány mondta ki először Magyarországon 1849-ben a zsidók emancipációját.

Aktuálpolitikai vonatkozások

Az összegyűlt polgárok előtt rendszerint a kollégiumi tanárok valamelyike vagy a város egyik országgyűlési képviselője szónokol. A tűzoltózenekar hangja mellett rossz vagy jó idő esetén a társaság kigyalogol a Székely Vértanúkhoz, koszorúz, majd visszatér és a Kossuth és Bem szobrok között elhelyezkedve arccal a régi városháza felé fordulva újabb szónoklatot és szavalatokat hallgat meg, lelkesen tapsol, zászlót lenget, éljenez. Rossz idő esetén az Apolló vagy a Transylvánia nagyterme nyújt fedelet az ünnepléshez. A szónoklatok nem kerülhetik meg az aktuálpolitikai vonatkozásokat (választások, kormányválság, parlamenti obstrukció, általános szavazójog, nemzetiségi kérdés, Erdély és a székelység iparosítása, a kormány segélypolitikája, kivándorlás stb.) Az iskolák külön-külön is megünnepelték az ifjúság politikai színrelépésének évfordulóját. Az ünnepség rendszerint a városi elit számára valamelyik ismert mulatóban ér véget.

Az 1919-es évvel beálló új hatalmi állapotok közepette március 15-e családi, magánünneppé szorult vissza. A hatóságok ilyenkor fokozott készültségbe helyezték a rendfenntartó erőket. Ismét csak 1940-44 között lehetett megünnepelni a március forradalmi idusát. A szocializmus 1948-ig engedélyezte szájkosárral a KP vezénylete szerint, de a centenárium elmúlálsát követően zárójelbe tette. Gyakorlatilag 1990 oldotta fel ezt a lehetetlen állapotot és váltotta ki Marosvásárhely „fekete márciusát”.

1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS