HIRDETÉS
– Éveken keresztül versekkel jelentkezett, majd novellákkal és regényekkel. Az utóbbi időben mind lírát, mind prózát is ír. Mi alapján dől el, hogy egy adott témának milyen formát választ?
– A magam részéről két formát tartok közelinek, a verset és a regényt. Ezek számomra egyébként meglehetősen összefüggenek, Kundera is regényköltészetről beszél esszéiben regényírás kapcsán. A próza az a novella, ami nekem távoli terület, volt néhány próbálkozásom, de nem műfajom, ellenben másokon látom a kiválasztottságot, az elkötelezettséget ennek a formának, ami meg is termi a gyümölcseit (pl. Csender Levente elbeszélései). A verssel hasonló a problémám, nem vagyok elég elkötelezett, bár valóban lírával kezdtem, de hát általában alanyi költészettel kezd az ember, szerelmes lesz kamaszkorában, és később is jó párszor, és írja a verseit több-kevesebb sikerrel.
A csalás, hogy rengeteg idő van rá, a regényíró pedig ott kezdődik, hogy életstratégiaként egy-egy könyv elkészültét legalább egy vagy több évben látja, érzi és képes végrehajtani, amihez szívósság kell. Nekem a líra elhagyása és a regénybe való átmenet összefolyt, ezt mutatja a Nézd havasak a fák, tél van mostani kiadása, amiben a kiadó támogatta a saját esztétikai útkereszteződésem rögzítését, magyarán, hogy az önéletrajzi, tehát alanyi kisregényt a vele azonos élménycsomagot feldolgozó versek kövessék egy könyvön belül. Manapság már kizárólag regényprojektekben gondolkodom, évente egy-két verset, ha írok, ha befut valami igazán kész versötlet, ezt amúgy nagyon szeretem, igazi ünnep elpepecselni. Tehát már nem kérdés a forma, regényekhez keresek témát, a regényben pedig az a jó, hogy igazán nagy témája lehet, mint a szerelem, a háború vagy a szabadság, az anyaság stb., ezek bombasztikusan hangzanak, főleg ilyen flegmán felsorolva, de egy igazi regénynek nagy témákról kell szólnia. A mostani regénynek, amin dolgozom, az emberi civilizáció fejlődése, a halhatatlanság, az idő, a hatalom, a vallás természete és a művészet lényege stb. témái vannak. Persze minden műnem és műfaj alkalmas ezeknek a nagy témáknak az ábrázolására, most olvastam például Kemény István Nílus című verseskötetét, ez egy vékony könyv versekkel, mégis, nemigen gondolom, hogy különb alkotást létre lehet hozni, ami ennyi témát beteljesít ilyen nagyszabású esztétikával.
– Két kötete is megjelent nemrégiben. Az egyik a már említett, Nézd havasak a fák, tél van című kisregény már 2011-ben napvilágot látott, most viszont egy bővített kiadást vehet kezébe az olvasó: a regény után egy verses blokkot tartalmazó rész következik. Mi indokolta ezt, és hogyan hat egymásra a két rész?
– A két rész tükrözi egymást, akad olyan vers, amire konkrét utalás történik a regényben, vagy a megírása körülményei olvashatóak, mások pedig az egész történet utóéletét rögzítik, hiszen az nem fejeződött be a regény végén, ha az események le is zárultak, még jó pár év volt számomra, amíg magamban megemésztettem őket, néhány vers ezt tartalmazza.
A próza és a versek is magukban hordozhatják az irodalom, az írás egy nagyon hasznos hozadékát, a terápiás jelleget, ebben is összefüggenek.
Meglehetősen gyakori indulási pozíció egy életműben, hogy az ember valamelyik saját traumáját dolgozza fel az első próbálkozásaival. Ez önmagában persze nem lenne elég ahhoz, hogy regénynek vagy versnek tekintsük az eredményt, egy kész műnek viszont ad némi pikantériát. Én ezt vállalom, akik olvasták, azoknak egy plusz élmény, magukra ismernek, legalábbis megmozgatja őket ez a fajta személyesség. A későbbiekben igyekeztem ezt mellőzni. A verseimnél persze nem, hiszen ez lényegét tekintve alanyi műfaj, nem is szeretem az eltávolított vagy hidegen filozofáló verseket, a vers legyen személyes ügy. A következő regényeim már abszolút fikciós talajon állnak.
– A Helyőrség Maszadában ott kezdődik, ahol a történelem véget ér: poszttraumás sokktól szenvedő maroknyi ember, katonák, rabszolgák, tábori szajhák, civil és nem civil, ártatlan és nem ártatlan túlélők próbálják folytatni az életet, miután Kr. u. 73-ban a rómaiak a zsidó lázadók utolsó erődjében helyőrséget hagynak a várban – áll a regény ajánlójában. Kik ezek a figurák, illetve milyen főbb motívumok vonulnak végig?
– Ezek a figurák számomra azért érdekesek, mert mindenkori figurák. A helyszínt és az időt én éppen a Josephus Flavius által leírt nagy zsidó háborúban láttam meg olyan fókuszban, amelyből regényt írtam, de eközben gondoltam például a napjainkban is tomboló szíriai polgárháborúra, éppen Aleppó ostroma zajlott, amikor írtam a könyvet, valamint történészként tudok annyit a háborúkról, hogy az emberi nyomorúság az összesben eléri ezt a fajta szingularitást, azaz felfoghatatlan mértéket. Cormac McCarthy Az út című regénye (és többi műve is) nagyon inspiráló volt számomra ugyanezen okokból, és a maszadai eseményekben azt a lehetőséget láttam, hogy úgy írjak posztapokaliptikus regényt, hogy az konkrét történelmi szituációba illeszthető legyen. Hiszen az apokalipszis már nagyon sokszor lezajlott. Érdekes, hogy amiről Josephus Flavius ír, Jeruzsálem ostroma egyébként a nagy magyar prédikátoroknak is kedvelt citátuma volt, ezzel ábrázolták a végítéletet, Pázmány Péter és protestáns ellenfelei egyaránt a pusztuló Jeruzsálemnek látták Magyarországot.
A Helyőrség Maszadában figuráival és motívumaival egy matematikai dolgozat a háború természetéről, borzalmainak mélységéről.
– 2017-től a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora. Miben áll ez a munka, miben tud segíteni a mentoráltaknak?
– A mentoráltjaim tehetséges fiatal írók. Jelenleg két sráccal dolgozom együtt, lényegében úgy érzem magam, mintha beültem volna egy időgépbe, és a huszonhárom éves saját magammal beszélgethetnék. Ez a fajta a szituáció kedvelt témám amúgy is, ha a jövőben írok még verseket, zömmel ilyesmik lesznek. Majdnem tizenöt év tanulságait, élményeit, tévedéseit oszthatom meg velük, amellett szerkesztem a szövegeiket, mivel immár szerkesztője is vagyok a KMTG kiadónak. Egyébként a mentor kollégákkal és Orbán János Dénessel való szakmai kapcsolat is nagyon üdítő számomra, ez a kiadó egyben egy alkotókör is, amelynek a teljesítményére való ambíciók mértéktelenek lehetnek. Két pályakezdő tanítványommal nagy szerencsém van, amit két fajsúlyos verseskötetük is bizonyít majd ősszel, amellett Regős Mátyás már regényt is ír, Polgár Kristóffal meg közösen írunk regényt, mindkettő nagyon érdekes projekt. Tehát nem kell tanítani őket, hanem közösen, baráti hangulatban dolgozunk a könyveiken-projektjeiken, én ehhez egy kiforrottabb kritikai látásmódot, plusz tizenöt év mindenféle tapasztalatát tudom hozzátenni, meg lelkesedést és támogatást. Az íróakadémia rendszere nagyon hasznos, néhány év alatt ennek komoly gyümölcsei lesznek.
