Velünk véget ér – ki lehet-e törni a bántalmazó kapcsolatból?

Tamás Attila 2024. szeptember 11., 13:28 utolsó módosítás: 2024. szeptember 11., 13:52

Újabb romantikus bestseller kapott filmes feldolgozást, és bár a Blake Lively főszereplésével készült film nem kavart akkora port, amire előzetesen számítani lehetett, így sem szégyenkezhet, hiszen az alapjául szolgáló könyv olvasóinak jelentős részét becsábította a mozikba. De miről is szól ez a regény, és mitől kíváncsiak ennyien az adaptációra? Kritikánkban ennek járunk utána.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
galéria
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

Időnként az érdeklődési körömön és a kedvenc mozgóképes műfajaimon túl is kíváncsi vagyok, hogy mitől népszerű például a nők körében egy adott regény, vagy éppen a belőle készült film.

Így voltam a két éve a Delia Owens által írt, Ahol a folyami rákok énekelnek című bestsellerrel és az alapján készült filmadaptációval, idén pedig hasonló kíváncsisággal szereztem be az egyik csíkszeredai könyvesüzletből Coleen Hoover: It Ends With Us (Velünk véget ér) romantikus regényét, hogy

a belőle készült mozifilm előtt elolvashassam, hogy aztán összehasonlíthassam az írott alapanyaggal.

Míg tavalyelőtt ilyenkor Kya, a Lápi Lány felnövéstörténetét és a tárgyalótermi drámájának kibontakozását láthattuk a vásznon, addig idén Coolen Hoower Lily Blossomján volt a sor, hogy ne csak a képzeletünkben álljon össze a története, hanem Blake Lively alakításában is láthassuk a Bostonban virágboltot nyitó fiatal nőt, akit elcsábít egy jóképű és gazdag idegsebész.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

A könyv olvasói tudják, hogy bár első látásra egy szirupos, szép és gazdag emberek egymásra találásának történetének tűnik az It Ends With Us, a történet ennél mélyebb, ugyanis főszereplője, Lily egy erőszakosan megnyilvánuló, a feleségét bántalmazó apa mellett nőtt fel, ugyanakkor

fiatalon megtanulta, hogy mit jelent valakiért felelősséget vállalni, amikor úgy dönt, hogy segít a szomszéd üres házban meghúzódó iskolatársának, a hajléktalanná vált Atlasnak.

A romantikus regény írója, Coolen Hoover a könyv utószavában leírja, hogy a regény bizonyos részei önéletrajzi ihletésűek, hiszen az ő apja is bántotta az édesanyját, a könyv egyik bántalmazós jelenete pedig az ő történetükön alapszik,

a regényt pedig tulajdonképpen a bántalmazott édesanyja és a hozzá hasonló helyzetben levő nők miatt írta meg.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

A 2016-ban megjelent regényből 2019-re több mint egymillió példányt adtak el, és több mint 20 nyelvre fordították le igazán népszerű azonban 2022-ben és 2023-ban lett a TikToknak köszönhetően. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy a regény megkapja a maga mozgóképes adaptációját,

az ebben rejlő lehetőségre pedig jó érzékkel csapott le még 2019-ben Justin Baldoni színész/rendező, akinek a a Wayfarer Studios produkciós cége elnyerte a könyv megfilmesítési jogát.

A forgatókönyvet az Ez így nem oké (I am Not Okay with This) Netflixes minisorozat egyik készítője, Christy Hall írta meg Coolen Hoover regénye alapán, Justin Baldoni pedig a rendezés mellett a film férfi főszereplőjének, Ryle Kincaid eljátszására is leszerződött, 2023 januárjában pedig azt is bejelentették, hogy

Lily Bloom szerepét Blake Lively kapta, ami felhördülést váltott ki a rajongók egy részéből, ugyanis a könyvben Lily mindössze 23 éves, és az akkor 36 éves Blake Livelyt sokan túl idősnek tartották erre a szerepre.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

A forgatás 2023. május 5-én kezdődött, ám a hollywoodi író- és színészsztrájk miatt le kellett állítani a munkálatokat, amik végül 2024. január 5-én folytatódtak, így

az eredetileg 2024 februárjára tervezett premiert 2024 augusztusára tolták.

Ahogy az várható volt, a több mint két órás filmadaptációba nem fért bele a könyv minden részlete, így például

teljesen kimaradt az, hogy Lily fiatalkorában naplót vezetett, ám hogy az kevésbé legyen ciki, kedvenc tévésztárjának, Ellen DeGeneres-nek „mesélte” az Atlassal való találkozás történéseit, amik hangsúlyos szerepet kaptak a regényben.

A filmben megjelenik az, hogy Ellen műsorát nézik, a naplóírás, és annak későbbi elolvasása már teljesen kimarad az adaptációból, ugyanakkor Allysa karakterét is megváltoztatják kissé, ugyanis ő a regényben a csinos ruháját nem sajnálva, egyből beáll segíteni Lilynek a virágboltban, és nem fintorog a rendetlenség láttán, sőt egyenesen imádja a virágokat, nem pedig utálja, amint azt a filmben kihangsúlyozza. Ezek mellett még számos változást eszközöltek a film készítői, amit nem érdemes elspoilerezni, de a könyvolvasók időnként fájó hiányosságként róhatják fel a mozgóképes verziót nézve.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

Persze továbbra is irreális elvárás lenne, hogy egy film betűről betűre kövesse az alapjául szolgáló könyvet, hiszen mindig vannak olyan részek amik jobban működnek leírva, mint dramatizálva, ugyanakkor a könyv minden egyes jelenetét is lehetetlen vászonra vinni, így

az adaptálás során sokszor zanzásítanak a készítők, ami teljesen rendben van ezeknél az alkotói folyamatoknál.

A Velünk véget ér viszonylag egy korrekt filmadaptációt kapott, amiben helyet kapott a cselekmény jelentős része, és a szereplők is jól hozták a könyvbeli karaktereket. Bár a jelenben zajló történések a hangsúlyosabbak,

a múltban zajló jelenetek nekem valahogy jobban bejöttek, köszönhetően a fiatal Lilyt és Atlast megformáló Isabela Ferrer és Alex Neustaedter alakításának, valamint annak a melankolikus atmoszférának, ami körüllengi ezeket a jeleneteket.

Természetesen a filmből nem marad ki a pátosz és a hatásvadász történetmesélés, ami elengedhetetlennek bizonyult ennél a történetnél, hiszen bár alapjában véve egy romantikus drámáról van szó, a drámai felhangot és a cselekmény konfliktusait a családi és kapcsolati erőszak adja.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

A film záró képsorai rendkívül hatásvadászra sikerültek, egyértelmű volt az a készítői szándék, hogy a nézők könnycsatornáit dolgozzák meg, ahogy azt a könyv is tette az utolsó néhány fejezettel.

Persze hosszú ideig lehetne hasogatni a szőrszálat, hogy a film miben gyengébb az alapjául szolgáló regénynél, de nem érdemes. Sokakban felmerülhet ugyanakkor a kérdés, hogy vajon hányan lépnek ki a bántalmazó kapcsolatukból a filmet látva, vagy a regényt olvasva.

A válasz nálunk, romániai, kelet európai vonatkozásban kiábrándító lehet, hiszen ha a realitás talaján maradunk, akkor be kell látnunk azt, hogy

a bántalmazó kapcsolatban élő nők többsége nem annyira kiváltságos, hogy moziba járjon, és romantikus filmeket nézzen, akinek pedig természetes ez a kiváltság, az nagy valószínűséggel nem él bántalmazó kapcsolatban, így a filmnek és az alapjául szolgáló regénynek vajmi kevés hatása van a társadalomra nézve.

Nyilván nem az ilyen alkotások kell hatást gyakoroljanak a mindennapokra, de azért szomorú tudomásul venni azt, hogy a legtöbb bántalmazott nő nem annyira kiváltságos és szerencsés, mint Lily Blossom, aki maga dönthette el, hogy kilép vagy benne marad a bántalmazó kapcsolatban.

•  Fotó: Sony Pictures Entertaintment
Fotó: Sony Pictures Entertaintment

A Velünk véget ér története azonban nem ér itt véget, hiszen Coolen Hoover megírta a folytatást a It Starts with Us (Velünk kezdődik) címmel, ami 2022 októberében került piacra. A kérdés már csak az, hogy a folytatásból is készül-e filmadaptáció, illetve inkább az, hogy mikor készülhet el. Nagy a valószínűsége annak, hogy pár év múlva a könyv olvasói már erre fognak tódulni a mozikba, hogy a vásznon is átélhessék Lily, Atlas, Ryle és a kis Emmy történetének folytatását.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.