Világot romboló álhírek: a Cambridge Analytica sztori

Rédai Attila 2019. augusztus 09., 15:56

Álhírek mindig is voltak, de valahogy mégsem volt ekkora balhé belőlük, mint manapság. Miért nagyobb a baj, mint régebb? Mert rombolják a demokráciát – mondja például Székedi Levente egyetemi adjunktus. Hogy miképpen, arra éppen a Brexit és a benne szerepet vállaló Cambridge Analyitca az egyik legjobb példa.

Világraszóló botrány lett a Cambridge Analytica módszereinek nyilvánosságra kerülésével Fotó: 123RF

Úgy tartják, hogy az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kiválásáról vagy annak elutasításáról szóló népszavazás volt az első olyan, amelyen a

kampányban hivatalosan részt vevő stratégák sikeresen befolyásolták a voksolás végeredményét az interneten és a közösségi hálókon elérhető, többé-kevésbé nyilvános felhasználói adatok feltérképezésével, összegyűjtésével és felhasználásával.

A Cambridge Analytica nevével fémjelzett botrány során derült fény arra, hogy miképpen is történik mindez. S hogy mit is tett a Cambridge Analytica, azt most a laikusok számára is érthető módon dolgozza fel két, az HBO-n és a Netflixen elérhető mozgóképes alkotás.

 

Brexit: The Uncivil War (2019). Rendező: Toby Haynes Fotó: HBO

Az egyik egy játékfilm, amely éppen ezt a címet viseli: Brexit (eredeti címén Brexit: The Uncivil War). A 2019-es brit tévéfilm a Brexit-kampány eseményeit dolgozza fel a kilépést szorgalmazók táborának kampánystratégája, Dominic Cummings szemszögéből, akit a Sherlock címszerepében világszerte népszerűvé vált Benedict Cumberbath alakít. Izgalmas, pörgős mozgókép a kívülálló, különös kommunikációs szakemberről, aki nem riad vissza a szokatlan, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, nem túl ortodox módszerek alkalmazásától sem. Mint például a Cambridge Analytica gárdájának és információs technológiájának bevetése a kampányba, amelynek révén – a film szerint – néhányszázezer olyan, egyébként passzív szavazót sikerült kimozdítani a népszavazás napján a lakásukból, akiket egyébként nem érdekel a közélet és a politika, és akik szinte soha nem szoktak szavazni menni. Hogyan? Az interneten és a közösségi hálózatokon végzett tevékenységeik, a felhasználói adataik alapján beazonosították viselkedésmintájukat, preferenciáikat, életképüket, majd szinte egyénileg becélzott üzenetekkel bombázták őket, olyanokkal, amelyek a többiek, a társadalom számára gyakorlatilag láthatatlanok voltak.

Ezen üzenetek közt volt szép számmal álhír, riogatás is, például az, amikor hetvenmillió török munkavállaló veszélyével ijesztgették az egyszerű brit állampolgárt… Ismerős ez valahonnan? Persze, hisz a módszer nem új, csak az, ahogyan használták. És ahogy képesek voltak átbillenteni a mérleg nyelvét: előzetesen majdnem mindenki szoros eredményt, de a Brexit elutasítását prognosztizálta a népszavazáson, aztán tudjuk, mi lett belőle. A filmben feltűnik a brit miniszterelnöknek most frissiben kinevezett Boris Johnson karaktere is, akinek a forgatókönyvírók meglátásában nem volt tulajdonképpeni célja a Brexit megvalósulása, ő sem hitte, hogy ez megtörténhet, ellenben kitűnő lehetőséget látott a kampányban népszerűségének növelésére, hatalmának növelésére… Láttuk, milyen áron.

The Great Hack (2019). Rendező: Karim Amer, Jehane Noujaim Fotó: Netflix

Na de kik, miféle sejtelmes lények állnak a rossz hírűvé vált Cambridge Analytica mögött? Megismerkedhetünk velük mindenféle dramatizálás, fikciós hatásvadászat nélkül a Netflix júliusban bemutatott dokumentumfilmjében, a The Great Hackben, amit magyarra a nem túl költői és sokkal semlegesebb A Cambridge Analytica sztori címre fordítottak. Az angol eredetit a nagy átverésre és a nagy (informatikai értelemben vett) feltörésre egyaránt lehet fordítani, jelezve azért, hogy a filmesek – akárcsak általában azért a közvélemény – elítélően viszonyultak azért a történésekhez. Ami azért is nagy szó, mert a dokumentumfilm a Cambridge Analytica több befolyásos személyét követve mutatja be az eseményeket a botrány kirobbanása utántól. Látjuk, hogy ezek is hús-vér emberek, akik ideig-óráig hittek abban, amit csináltak, nem gondolták volna, hogy ez egy gonosz eszköz, amivel inkább ártanak.

Sőt, a film kulcsfigurája, Brittany Kaiser, a Cambridge Analytica üzletkötője, mielőtt elszegődött volna az adatfeldolgozókhoz, baloldali beállítottságú, környezetvédelmi aktivista volt, aki anyagi nehézségekkel küszködött, mielőtt elvállalta volna az állást. A botrány kitörése után azonban otthagyta a céget, beállt a „whistleblower” szerepébe, azaz hajlandó volt nyilvánosan is vallani volt munkaadója elítélendő praktikáiról. Az ő személyiségén, világképén, erkölcsi küzdelmén keresztül kicsit érthetőbbé válik számunkra, pontosan mi is a probléma a felhasználói adatokkal való olyan visszaéléssel, aminek célja nem csupán az, hogy elhitessen valamit az emberrel, hanem az is, hogy megváltoztassa magatartását, befolyásolja politikai preferenciáit. Hiszen nem történik választási csalás, a célba vett választópolgár végül önmaga hozza meg a döntését, ő teszi voksát ide vagy oda, hol itt a probléma?

Brittany Kaiser vivódása nem a fantázia szüleménye Fotó: Netflix

Az önmaga felelősségét is árnyalni kívánó Brittany Kaiser is ezzel védekezik egy adott pillanatban a filmben. Csakhogy éppen ő világít rá arra, hogy az általuk használt módszer tulajdonképpen az információs hadviselés egyik válfaja. Titkosszolgálatok előszeretettel használják immár évtizedek óta. A Cambridge Analytica volt az első, aki az információs hadviselés eme fegyverét civilként, választási kampányokban kezdte használni. Ami nem csak erkölcstelen, hanem már törvénytelen is. A Brexit mellett a másik nagy eredményük az Amerikai Egyesült Államokban Donald Trump megválasztása volt. Ja, és a filmből kiderül: dolgoztak Romániában is.

Fotó: Netflix

Álhírekkel, mióta világ a világ, szembesül a polgár, és együtt élt vele. Hol van az a határ, ami viszont már túlmutat az egyénen, honnan lehet társadalmi szinten okozott kárról beszélni? Miért romlik a demokrácia? Székedi Levente, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezetője az idei Tusványoson megtartott előadásában próbálta körüljárni a témát. „Van, amikor az álhíreknek csupán az a célja, hogy megnézzünk egy weboldalt, ahol reklámok fogadnak minket.

De sokkal borzasztóbb, mikor az álhír célja nem csak a klikkvadászat, hanem el is akarják hitetni velünk, amit állítanak.

De mi ennek a következménye? Egyrészt a manipuláció: hány ember hal meg évente a világon azért, mert az oltásellenes manipuláció hatására nem oltják be a gyerekeket? Ez az egyik, nagyon is gyakorlati következménye az álhíreknek. De lehet politikai következménye is: sérül a demokrácia miattuk azáltal, hogy nem olyan emberek kerülnek a közösségek élére, akiknek valóban ott volna a helyük” – fogalmazott az adjunktus. Székedi Levente a közérthetőség kedvéért itt egy elképzelt falusi polgármesterjelölt fiktív meséjével illusztrálta a helyzetet, de a Cambridge Analytica óta tudjuk: ennél sokkal nagyobb, globális a tét.

Székedi Levente, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezetője Fotó: Rédai Attila

A Cambridge Analytica a botrány kirobbanása óta felszámolta önmagát, de a nevéhez fűződő módszer és az ezt különösen hatékonnyá tevő, az egész világot átszövő közösségi média (mondjuk ki: a Facebook) megmaradt. És úgy tűnik, a saját józan eszünkön kívül más ezután se fog megvédeni minket.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat