„Kluzsána” és „doktormertensz”, avagy hogyan ne legyél tongyó bakancsban (sem)?

A bakancs (székelyföldi kiejtéssel „bakkancs”, akárcsak a „pappír”, a „szöllő” vagy a „jappán”) a téli időszak legideálisabb lábbelije abban az esetben, ha olyan vidéken élsz, ahol tényleg tél a tél. Kies szülőföldünkön, ezen belül Gyergyóban és Csíkban még mindig olyan ereje tud lenni, hogy a takony a betonhoz érve eltörik, éppen ezért érdemes jól felöltözni, s bizony az sem árt, ha ilyenkor nem vászontornacipőben vagy valamilyen belélépősben vagy makkosban. De ezt tudják errefelé.

Amióta ember az ember, készítget magának lábbelit, sőt azt hordja is. Akik melegebb égövön éltek, azok simán elvoltak egy espadrille-ben, mérsékelt égövön egy finom kis derbyben, viszont az a gyanúm, hogy mondjuk Csíkszeredában nem sok espadrille-t adnak el úgy októbertől áprilisig, talán még akciósan sem, Novoszibirszkben meg annál is kevesebbet.

A bakancsnak pedig olyan keletje van ebben az időszakban, mint a pirított disznóbőrnek, s a kettőnek (mármint a bőrnek és a bakancsnak) nem kis köze van egymáshoz.

Az igazi bakancs ugyanis bőrből és gumiból készül, s habár a szintetikus anyagok erre a szegmensre is bejöttek, azért ezen a fronton érdemes minőségi bőrből és gumiból készült lábbelit venni.

Ezelőtt harminc évvel kilenc székelyföldi férfiból legalább hét vagy nyolc „kluzsánabakkancsban” járt novembertől márciusig, évekig ugyanabban, mert nem dobták utánad. Ma is általában egy tél, egy bakancs a menő, de a bakancs szó legtöbbször a sportos túracipőt jelenti, holott olyan választék van, hogy csak kapkodod a fejedet. Ám azt is figyelembe lehetne venni, hogy (akárcsak a normál cipőknél) nem minden talál mindennel, és nem árt, ha több pár bakancs is van a cipőtartóban.  

A kolozsvári egykori Dermata, majd Clujeana elnevezésű cipő- és bőrgyár sajnos megszűnt ugyan, de évtizedekig tartotta magát, és picit a lábbeli-divatot is diktálta. Habár női cipőkben a cég nem volt kifejezetten „erős”, az egyik, főleg külföldre gyártott téli bakancsa nagyon el volt találva. Ez az ún. „sárga-barna” bakancs vagy favágóbakancs, amely a legtöbb esetben marhabőrből készült, a boka feletti részen párnázott volt, talpa pedig erős, világos gumiból készült.

Mi tagadás, jól is nézett ki, hiszen az amerikai Timberland-bakancsnak, vagyis a yellow boots-nak a tökéletes mása volt, azt nem lehetett elszúrni csak akkor, ha gyártási hiba volt benne.

Egy legenda szerint ezt csak akkor lehetett a rendszerváltás után idehaza is kapni, ha a szúrópróbán visszadobták a nyugat-európaiak.

Talán hihetetlennek tűnik ma, de a hetvenes-nyolcvanas években Kelet-Európa rengeteg ruházati cikket és cipőt gyártott nyugati megrendelésre, szóval a kását akkor sem ették oly forrón.  A klasszikus, vízálló „lumberjack” típusú Timberland-bakancs 1973-ban jelent meg Amerikában, azóta is letaszíthatatlan a téli cipők polcáról. A hip-hop előadók is szívesen viselik a sneakerek mellett, de klasszikus farmernadrágokhoz is tökéletesen talál.

A németből angollá lett másik klasszikus a Dr. Martens, vagy „Dokmertensz”, amelyet egy fiatal német katonaorvos, dr. Klaus Märtens készített magának a második világháború idején, amikor síelés közben kificamodott a bokája. Az akkori katonabakancsoknál sokkal jobb minőséget állított elő gumiabroncsból és hulladák-bőrből. A lényege a felépítése volt, hiszen nagyon jól meg tudta tartani az ember bokáját, nem sérült meg benne. A doki és társa a háború után vállalkozást is indított, a leszedált, lelőtt repülőgépek gumiját használták fel talpkészítésre, de nem volt nagy sikere az új bakancsnak, ám az ötvenes évek elején fellendült a cég, főleg a német háziasszonyok hordták a széles talpú lábbelijeiket.

Aztán 1960-ra egy angol cég megvette a szabadalmi jogokat, a nevét Dr. Märtensről Dr. Martensre változtatta át, és alakított is a fazonon. Az igazi „dokkmertens” első jellemzője a vörös szín, a sárga varrás és a fekete gumitalp – mai napig az eredetieket Angliában gyártják, ahol a hatvanas-hetvenes években élte elképesztő felfutását a popzene miatt. Először Pete Pete Townshend, a Who gitárosa tette népszerűvé, majd a punkok és a skinhead-ek, de mára már mindenki hordja zenei ízléstől függetlenül. Egyedi viselet, ha egyet megvettél, az egy életre szól.

Ezekkel télen úgy vagyunk, mint nyáron a sportcipővel: ahogy a kézilabda és teremfoci-cipőt nem kéne felvenni az utcára (abban a megfelelő sportokat kellene űzni teremben, ugye…), úgy az ormótlan, sportos kivitelezésű hótaposó is a hegymászáshoz és a túrázáshoz ajánlott, semmint a városi betonra, bitumenre vagy az oly elterjedt piskótakőre. Amellett, hogy borzasztó tongyó, ha nincs túl hideg, és a zokni sem belevaló, nagyon megizzasztja a lábat, a kemény városi járdákon pedig hamar kopni kezd, az eljárt sarok nem szép látvány, és nem is egészséges a lábnak.

• Kifűzött bakanccsal lebzselni vicces látvány, de elképesztően tongyó is – a kifűzött nyári, őszi-tavaszi sneakerek mintájára sok (főleg fiatal srác) kifűzött bakanccsal jön-megy, ami amellett, hogy viselője komolyságát kérdőjelezi meg, még veszélyes is, mert könnyen rá lehet lépni a fűzőre, nem mellékesen pedig esős időben jól besározza a lábbelit.
• A bakancs talpa és a felsőrészhez való illesztése nagyon fontos több szempontból, ezért ne vegyünk kemény műanyagtalpú bakancsot, ragaszkodjunk a gumitalphoz, ha lehet. A gumisból is nézzük meg, hogy pl. mennyire hajlékony, ha túrázni is akarunk benne.
• A nem bőrből vagy műbőrből készült bakancsok között is minőségbeli különbségek vannak: a gyenge onnan ismerszik meg, hogy néhány alkalom után a tűrődés látszik a lábfejen. Több alkalom után ott fog kitörni és ott fogja a nedvességet beengedni a lábadhoz.    
• Öltönyhöz ne vegyünk sportos bakancsot, mert borzasztó látvány. Persze, hideg van, de az is van, hogy ha olyan eseményre mész, ahová öltönyt kell felvenned, a cipődet rakd be szépen dobozban a kocsiba, s hamar átcseréled az alkalom előtt. Borzasztóan mazlag látvány tud lenni a nyakkendő és az öltöny egy sportos fazonú bakanccsal.  
• Órákon át tartó téli rendezvényen (még akkor is, ha lehet forralt bort kapni), gyerekekkel való szánkózáskor, disznóvágáson általában nem elég egy sima Chelsea-bokacsizma vagy egy chukka, ne vágjunk fel vele, mert egy színházi előadáson is jól meg lehet fázni benne, ha éppen takarékoskodik az intézmény.   

• Bakancshoz mindig viseljünk zoknit. Ezt nem kell tovább tárgyalni, gyermekkorban szokod meg az öltözködés és a viselkedés alapszabályait.
• Egy télen használjunk legalább két (vagy három) bakancsot, téli cipőt – egészségesebb a lábbelinek és az embernek is. A cipőt pihentetni kell, mert akárhogy is tagadod, a lábad izzad, benedvesíti a cipőt belülről, ennek ki kell száradnia a következő használat előtt. No meg kényelmetlen is a nedves bakancsot újra visszahúzni.  
• A városi mindennapokra elegendő lehet egy-két szép, száras, vékonyabb bőrből készült, kényelmesebb bakancs/cipő is, amelyet farmerrel és más, vékonyabb nadrággal is hordhatunk munkahelyre vagy bárhová. Nem kell mindenütt egy óriási talapzattal megjelenni.
• A Docmertenshez talál a fehér zokni! Nem „a kivétel erősíti a szabályt” nevű bullshit mellett állunk ki, csak megjegyezzük csendben, hogy ez még mindig menő. Nem úgy, mint Michael Jackson cipő- és zokniviselete.   
• Ha a bakancsod szép, és talál a ruházatodhoz (és miért ne találna?), ne rejtsd el: ahogy a Chelsea-bokacsizma esetében, úgy egy szép bakancs felett is tűrjük fel bátran a nadrágot (főleg a farmert), mert amellett, hogy megmutatja a szép lábbelit, még a nadrág sem lesz sáros és poros. Persze ez nem minden esetben legyen így, csak ha úgy érzed. De ne szégyelld, hogy szép és tiszta a cipőd vagy a bakancsod, a nadrágod ne essen rá.
• Ami a legfontosabb: koszos bakanccsal ne menjünk utcára. Egy jótanács: a sarat, piszkot hazaérés UTÁN és nem indulás ELŐTT tisztítjuk le, ez az embernek és a lábbelinek is jót tesz.