Csoma Sándor emlékezete Marosvásárhelyen

A nagy magyar orientalista, tibetológus, utazó, őshazakutató emlékét igyekeztek Marosvásárhelyen is megőrizni, ápolni. Kőrösi Csoma Sándorról 1910-ben utcát, 1943- ban teret neveztek el, a „kis magyar világ” idején  iskola vette fel a nevét, és ugyanekkor Magyarországon először itt állítottak neki egész alakos köztéri szobrot.

A marosvásárhelyi Állami Polgári Fiúiskolát 1871-ben alapította „Maros-Vásárhely Sz. Kir. város közössége” – olvasható mai napig az épület bejáratának előterében elhelyezett márványlapon. 1919-ben az iskola román állami intézménnyé alakult, magyar tagozattal, amely aztán az 1926–1927-es tanévtől megszűnt. Észak-Erdélynek és Székelyföldnek Magyarországhoz való visszacsatolása után, 1940. szeptember 18-án a Városi Katonai Közigazgatási Parancsnokság elrendelte a marosvásárhelyi magyar királyi állami polgári fiúiskola újbóli megnyitását. 1941. január 1-én az iskolát átvette a Vallás- és Közoktatásügyi Magyar Királyi Minisztérium és igazgatójává Kőrösi Csoma Gyulát nevezték ki, aki a nagy magyar utazó oldalági rokona volt. Kezdeményezésére a tanintézmény a Kőrösi Csoma Sándor nevet vette fel.

Ezt követően Csoma Gyula igazgató egy szobor felállításának ötletét vetette fel hivatalos körökben, amelyet hosszas előkészület után sikerült is megvalósítani. A szobornak érdekes története van, amely a korabeli helyi napisajtó végig böngészése által rajzolódik ki. Dióhéjban a következő lenne: a szobor felállításának ötlete már 1941-ben megfogalmazódott, elkészítésével a marosszentkirályi születésű, de ekkor Budapesten élő Dabóczy Mihály szobrászművészt bízták meg. Kezdetben a megrendelés egy mellszoborról szólt, aminek a gipszmakettje meg is érkezett Marosvásárhelyre, de közben felajánlás történt a város részéről is a szobor támogatására, amelynek hírére a magyar kultuszminisztérium is nagyobb összeget ígért.

Az egészalakos szobrot 1943. szeptember 26-án sikerült leleplezni a polgári fiúiskola és a Vár egyik bástyája közötti kis téren.

A szobrot 1944 őszén az Erdélyt megszálló románok ledöntették, a fej letörött, elkallódott, a szobortestet elrejtették a magyarok.

Az 1950-es évek legvégén lehetőség nyílt arra, hogy a szobrot újra felállítsák. A szoborfejet Kulcsár Béla marosvásárhelyi szobrászművész faragta újra, titokban együttműködve Dabóczyval. A szobor 1962-től ismét áll, de nem a régi helyén, hanem a Vársétányon.

A marosvásárhelyi Székely Szó napilap 1943. május 23-án egész terjedelmében közölte annak a pergamenre írt „emlékeztetőnek” a szövegét, amit a Kőrösi Csoma Sándor-szobor talapzata alá helyeztek el, időkapszula gyanánt. Ebben olvasható, hogy a szoborállítás „gondolatát a Kőrösi Csoma család egyik fiútagja: a 10 esztendős ifjabb Kőrösi Csoma Gyula vetette fel”.

Csoma Gyula, a hajdani kisfiú, ma 86 éves ny. professzor Budapesten él, ott vettük fel vele a kapcsolatot.

„Édesapám azt mondta mindig, hogy az én gyermekkori ötletemre vagy kérdésemre válaszolva határozta el, hogy nekilát egy szobor létrehozásának. Aztán ő kezdeményezte és szervezte meg a szobor felállítását. Alapított egy szervezőbizottságot, aminek már csak egyetlen tagjára emlékszem, aki nagyon jó barátja volt 1940-től halálukig. Molnár Károly, aki akkor a Marosvásárhelyi Honvéd Csapatkórház orvos-őrnagy parancsnoka volt, és az én feleségemnek az apja. Amikor az apósom lett, már honvéd orvos-ezredes volt, aztán vezérőrnagyként halt meg 107 éves korában, 2001-ben. Emlékszem arra is, amikor beástak a földbe egy üreget, és abba helyezték el az emlékeztetőt, ami valószínűleg ma is ott van. Talán ki is lehetne ásni. Erre jött a talapzat, amire a szobrot állították. Aztán 1943. szeptember 26-án a szoboravatón édesapám mondta az ünnepi beszédet, aminek erőteljes eszmei mondanivalója volt. Arról szólt, hogy Kőrösi Csoma Sándornak hol a helye a nemzeti gondolkodásban és a nemzet történelmi perspektíváiban, valamint a keletiséggel való kapcsolatunkban. Volt benne egy ilyen mondat, hogy:

– és ennek abban az időben volt egy németellenes hangulata” – mondta el lapunknak az idős andragógus professzor. Az ünnepi beszéd miatt a későbbiek során a család a Gestapó célkeresztjébe került, ami miatt menekülniük kellett, előbb a Nyárádmentére, majd Magyarországra.

Kőrösi Csoma Sándor sok magyar fiatalnak vált példaképévé, többen el is indultak az ő nyomdokain. Marosvásárhelyiek is. Közéjük tartozik dr. Flórián Csaba is. „Csoma gyermekkori példaképem, kitartása, egyenessége, szerénysége, önzetlensége miatt. Úgy tartják, hogy a sírhelye, a szakrális zarándokhelyeket leszámítva, legtöbbet látogatott emlékhelye a magyarságnak! Évtizedekig csak álom volt, hogy eljussak Ladakhba, Nyugat-Tibetbe. Ez valósult meg 2007-ben és 2010-ben, amikor felkerestük azokat a helyeket, ahol Csoma nyolc évig élt és alkotott. A zanglai erődöt, ahol tibeti tanítómestere társaságában elsajátította a tibeti nyelvet, Phuktalt, a Himalája talán legeldugottabb és legszebb kolostorát, majd a kanami kolostort, ahol háromévi tartózkodása alatt befejezte tibeti-angol szótárát és könyvét a tibeti nyelvtanról. 2017 őszén eljutottam Kalkuttába, ahol Csoma 1831-től 1842-ig lakott és könyvtárosként dolgozott.”

„Több évtized után megnyitott emlékszobáját 2013-ban avatták fel, és érkezésünk előtt pár nappal nyílt meg az új kiállítás, amely posztereken mutatja be a székely tudós életét, munkásságát. A szoba bejárata előtt látható Holló Barnabás Csomáról készült mellszobra, mely a budapesti Akadémia épületében lévő márványszobor bronzmásolata. Végül Csoma halálának 175. évfordulóján, Dardzsilingbe is eljutottam. Jelenleg a síremléken a Magyar Tudományos Akadémia négynyelvű emléktáblája látható, a többi táblát a sír mögötti támfalra helyezték át. Találkoztunk a sírt gondozó helyi fiatalemberrel is, és belelapoztunk a 2002-től vezetett látogatói vendégkönyvbe. Egyébként több vásárhelyi is járt már a sírnál, Krézsek Csabától, Sütő Zsolt barátomig. Az alábbi beírással búcsúztunk Csomától: 

– számolt be lapunknak az orvos-helytörténész.