HIRDETÉS

Ha elölről kezdhetné, ugyanígy csinálná: ötven év a hivatalban

Péter Beáta 2018. szeptember 07., 15:00 utolsó módosítás: 2018. szeptember 07., 16:50

Megélt és túlélt rendszereket, rengeteg változást, párttitkárok, polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők jöttek-mentek, ő maradt. Talán nincs is olyan ember, aki annyira ismerné a nagy gépezetet, azaz a csíkszeredai polgármesteri hivatalhoz tartozó osztályokat, az irodák működését, az intézmény alkalmazottait, mint ő. Bakó Mária ötven éve dolgozik hivatalnokként.

Rendszerint vele találkozik először a hivatalba belépő polgár: Bakó Mária és a hivatal egy és ugyanaz Fotó: Veres Nándor

Aki belép a csíkszeredai városházán levő polgármesteri iroda titkárságára, rendszerint hozzá fordul elsőként. Mert ha valaki, „Marika néni tudja”. Telefonál, aktát rendez, szervez, intézkedik, tanácsot ad – kevés dolog történik itt a tudta nélkül.

Bakó Mária 1949. szeptember 11-én született Csíkpálfalván, ott végezte a hét elemi osztályt, majd felvételizett a jelenlegi Márton Áron Főgimnáziumba. Érettségi után a székelyudvarhelyi Egészségügyi Líceumba felvételizett, de nem sikerült a vizsgája, így elment dolgozni egy férfiruhákat árusító üzletbe. Három hónap után a megyei postahivatalhoz alkalmazták – mesélte, amikor a hivatal egyik irodájában leültünk beszélgetni.

HIRDETÉS

„Volt egy rádióközpont, a jelenlegi Tulipán áruházzal szemben, ott, ahol most a Csíki Mozi van, ahonnan hangszórókon keresztül sugároztak bizonyos helyi műsorokat. Sok lakásba „be volt kötve”, hajnali öt órakor szólalt meg. Mindig ott kellett legyünk hajnalban fél ötkor, bekapcsoltuk a gépeket, öt órakor indult a műsor, volt zene, beszélgetések, egyfajta helyi rádió volt. Én 1967 nyarán érettségiztem, '68 februárjában, a megyésítéskor kibővült az akkori néptanács személyzete – sokan ma is így hívják a polgármesteri hivatalt. Édesapámnak egy ismerőse szólt, hogy ha szeretnék ott dolgozni, akkor menjek fel, most van lehetőség munkahelyet változtatni, beszéljek Kedves Sándorral, az alelnökkel. Fel is mentem, elbeszélgettünk, felvettek az iktatóba.

1968. március 25-én volt az első munkanapom.

És akkor kezdődött az élet: férjhez mentem, született egy fiam, elváltam, utána sokáig nem mentem férjhez, jelen pillanatban élettársi kapcsolatban élek több mint harmincöt éve, van két szép unokám” – avatott be.

Kevés dolog történik itt a tudta nélkül Fotó: Veres Nándor

Akkor még a jelenlegi Hargita Megyei Kulturális Központ épületében működött a néptanács. Nagyon szerette a munkáját, igaz, eleinte mindig aggódott, hogy például az elpostázott levelekből hány érkezik vissza, hogy vajon jól címezte-e el őket.

„Régebb úgy volt, hogy a pártbizottsági titkár volt egyben az elnök is, voltak az alelnökök és a jegyző. Aztán, ahogy teltek az évek, mindent megtanultam. Szerettem mindent tudni, kíváncsi voltam. Megtanultam az anyakönyvi irodában dolgozni, a kereskedelemmel kapcsolatos dolgokat, a közmunkát nyilvántartani, lakáshivatalon stb. Megtanultam gépelni, a titkársági munkát teljesen, gyűlések megszervezését. Egyedül a pénzügyi dolgokkal nem foglalkoztam soha, mert azt nem szerettem” – vallotta be.

Mindig voltak olyan idősebb kollégák, akiktől nagyon sokat tanultak, folytatja. „Örökké azt mondták, hogy a polgármesteri hivatalhoz, a néptanácshoz az emberek azért jönnek, hogy a problémáikat megoldjuk.

És mindig mosolyogva, jókedvűen kell fogadni őket, mert ő nem hibás, ha nekem valami problémám van.

Ő azért jön, hogy hallgassam meg és amiben tudok, segítsek rajta. Ha nem is segítek rajta, mert a törvények nem engedik, akkor is úgy menjen el a hivatalból, hogy igenis, ide érdemes volt eljöjjön, mert ha nem is oldották meg a problémáját, de kapott útbaigazítást. Ezt én megtanultam, nem mondom, hogy nem voltak különböző konfliktusaim, de igyekeztem mindig megoldani. Aki egy ilyen hivatalban dolgozik, annak szeretnie kell az embereket. Azért jönnek ide, hogy segítsünk nekik” – szögezte le.

Annak idején sokat túlóráztak, a hivatalos munkaidő reggel nyolc órától délután ötig tartott, szombaton fél kettőig. De gyakran kellett este is bemenni, hogy másnapra konferenciát szervezzenek, telefonáljanak. Sok átszervezés volt az évek során, és sok kollégától meg kellett válni. Marika néni nyolc évig dolgozott az iktatóban, majd a lakáshivatalban és a kereskedelmi osztályon. Többféle munkaköre volt, szembesült azzal, hogy milyen sok probléma akad egyik-másik irodában. „A kívülállók szokták mondani, hogy nekünk könnyű, bejövünk, kávézunk és eltelik. De nem úgy van. Nem is annyira fizikailag vagyunk megterhelve, hanem inkább szellemileg, és azt sokkal nehezebben tudja kipihenni az ember” – mutatott rá.

Aki egy ilyen hivatalban dolgozik, annak szeretnie kell az embereket, vallja Fotó: Veres Nándor

A régi rendszerben minden másképp működött. Például nem volt számítógép, írógéppel írtak, tíz ujjal, indigóval, amikor valamit eltévesztettek, mindig újra kellett írni az egészet. Mindenik polgármesternek, alpolgármesternek más és más elvárásai voltak.

Alighogy az egyiket megszokták, jött a következő, nem volt könnyű.

De nagyon jó munkaközösség volt, sok időt töltöttek együtt, minden reggel összeültek, ibrikben főzték a kávét, mindenki elmondta a problémáját, nevettek jó nagyokat, aztán mentek dolgozni, emlékezett vissza Bakó Mária. Annak idején kevesebben mentek be a hivatalhoz adót fizetni, ezért a vezetők felosztották szektorokra a várost, mindenki kapott egy szektort, és egy-egy nyugtatömbbel ment terepre. Miután lejárt az adóbeszedés, összeültek munkaidő után, megettek egy flekkent, zajlott az élet tovább. Ugyanígy volt a közmunkával is, ősszel mentek krumplit szedni a taplocai kollektív gazdasághoz, utána volt egy „tokányolás”, jó közösségépítő jelleggel.

„Vagy mentünk az utcákat takarítani, minden reggel munkakezdés előtt be kellett járni az adott szektort, és jelenteni, ha valami rendellenesség volt.

Kevesen dolgoztunk akkor a hivatalban, és a vezetők úgy gondolták, hogy úgy a jó, ha mindenki megismeri a várost, a saját szektorát. Télen is, ha hóesés volt, mentünk a havat eltakarítani. Ki-ki a szektorában mindenkit ismert, kialakult egy jó viszony a lakókkal, az emberek jöttek és mondták, ha valami problémát meg kellene oldani” – magyarázta.

Az ötven év alatt soha nem kellett elmenjen betegszabadságra. Ismeri a polgármesteri hivatal épületének minden zegét-zugát, legjobban azt a Beczásy-festményt szereti, amely a főbejárattal szemben látható. „Mindig, amikor bejövök a kapun, látom szemben, kedves a szívemnek. Érdemes ott megállni s megnézni” – mondta mosolyogva.

Legjobban a Beczásy-festményt szereti, amely a főbejárattal szemben látható Fotó: Veres Nándor

Majd a jegyzőket, alelnököket, alpolgármestereket, elnököket, polgármestereket kezdte sorolni, akikkel együtt dolgozott az ötven év alatt. Összesen kilenc elnök, illetve polgármester, tizenhat alpolgármester és kilenc jegyző szerepel a listáján. Volt olyan alpolgármester, aki azt mondta, hogy ők csak tologatják a papírt, de ha nem tologatták volna, akkor nem oldódott volna meg az adott probléma.

„Megtanultam az ötven év alatt, hogy a szó hamar elszáll, de ami le van írva, az megmarad.

Ez nagyon fontos a mi munkánkban. Nekem is volt problémám ebből kifolyólag, főleg 1990 után. Jöttek az új emberek, nem tudták, hogyan működik a hivatal, volt tapasztalatuk, de nem az adminisztrációban, ebből kifolyólag nagyon hosszú tanácsüléseink voltak, este hét-nyolcig tartottak, rengeteg vitával.  Egyet megtanultam: ami le van írva, az megmarad, és azon változtatni nem lehet. Amikor gond volt, vettük elő a papírt. Én mindig megtartom a papírjaimat, mindent raktározok, és amikor kell, előveszem. Kialakul ez az egyfajta hivatalnoki szemlélet. Mindenképp fontos, hogy az ember tudja, hogy mi tartozik a munkájához, a törvényeket kell ismerje, mert akkor nem tudják megvezetni. Nagyon sokszor ez volt a fegyver, vagy a mentőöv, amellyel bármelyik vezetőnek tudtunk érvelni” – hangsúlyozta Bakó Mária.

Kilenc néptanácselnök, illetve polgármester, tizenhat alpolgármester és kilenc jegyző szerepel a listáján Fotó: Veres Nándor

Amikor a néptanácsnál kezdett dolgozni 1968-ban, Albert András volt az elnök, a pártbizottság titkára. '68 novemberétől Ráduly Elek, majd Búzás Balázs. 1983-tól '89-ig Fábián András volt a párttitkár. A rendszerváltás után az első polgármester László Pál lett, majd Csiszér Andor, utána Somay Pál. 1993-tól Csedő Csaba István, 2004-től pedig Ráduly Róbert Kálmán tölti be a polgármesteri tisztséget – sorolta Bakó Mária. Úgy véli, ma már sokkal könnyebb a munkavégzés a számítógépeknek köszönhetően, noha annak idején sem tűnt nehéznek számára.

 „Pedig nehéz volt minden nap öt óráig dolgozni, kicsi gyerekem volt, mikor mentem, ő volt az utolsó a napköziben. De mindig jó volt a kollégák között dolgozni, jó volt a hangulat, elhangzott egy-két vicc, sokszor összeültünk, megtartottuk egymás névnapját, buliztunk. Jó élet volt, fiatalok voltunk.  Nem mondom, akkor is voltak gondok, konfliktusok, összevesztünk, kibékültünk. Régen a könyvelőségen nem voltak ugye számítógépek, nagy összesített dokumentumokon táblázatokon készítették minden hónap végén a zárást. Mindig mentem be, és mondtam, tudok egy jó viccet, rám szóltak, hogy psszt, mert zárás van, olyankor nem lehetett zavarni. Amikor az iktatóban dolgoztam, a kolléganőmmel ketten fiatalok voltunk, és örökké néztünk ki az ablakon. Jött Kedves Sándor az akkori alelnök (aki sajnos ma már nem él), mondta, Marika lefestetem az ablakot, ne mind nézelődjünk annyit kifele. Ezen jó nagyokat nevettünk. Akármennyire sötét volt a korszak, mindig kaptunk valamit, ami tovább vitt.”

Az ötven év alatt soha nem kellett elmenjen betegszabadságra Fotó: Veres Nándor

A rendszerváltás után sok változás történt, meg kellett szokni, új irányt venni. 2004-ben a szebeni Lucian Blaga egyetem jogi karának közigazgatási szakán diplomázott, majd 2008-ban nyugdíjba ment. De kérte a polgármestert, hogy mehessen vissza dolgozni, mert még akar dolgozni, szereti azt, amit csinál. Ekkor került a titkárságra. „Ráduly Róbert Kálmán polgármester megengedte, hogy visszajöjjek, így kerültem a titkárságra, és azóta itt vagyok. Köszönet érte. Ismerem a hivatal működését, az embereket. Sokszor jönnek a kollégák, hogy mivel én vagyok a legrégebbi itt, meséljek, hogy is volt annak idején. Jó visszaemlékezni, a mai napig is nagyon szívesen jövök munkába. Érdekes módon soha nem vágytam arra, hogy főnök legyek.

Mindenesetre, amikor idekerültem a néptanácshoz, jelenlegi polgármesteri hivatalhoz, nem gondoltam, hogy ilyen sok ideig fogok itt dolgozni.

Gyakran hívtak máshová dolgozni, de mindig visszautasítottam. Igaz, hogy itt a fizetés kicsi, de biztos volt. Fontos volt, hogy legyen egy biztos jövedelmem. De soha nem a pénz tartott itt, hanem az, hogy szerettem a munkámat.”

„Azon igyekeztem mindig, hogy becsületesen szolgáljam az embereket és a város érdekeit” Fotó: Veres Nándor

Visszatekintve az elmúlt ötven évre, ha elölről kellene kezdje, akkor ugyanígy csinálná. Soha nem bánta meg, hogy a hivatalban dolgozott és dolgozik most is. Igaz, voltak jó és rossz idők, hideg, meleg, voltak jó főnökei, kollégái, eredmények, megvalósítások és kudarcok is.

„Nem volt mindig zökkenőmentes az élet, de összességében hálás vagyok, hogy ilyen sok évet le tudtam dolgozni a polgármesteri hivatalnál. Azon igyekeztem mindig, hogy becsületesen szolgáljam az embereket és a város érdekeit, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a munkámat, ott, ahol éppen szükség volt rám.”

Soha nem bánta meg, hogy a hivatalban dolgozott és dolgozik most is Fotó: Veres Nándor

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS