Szeptemberi szorongások. Szülők iskola- és óvodakezdés előtt

Az óvodába kerülés szinte minden gyermeknek kettős élményt jelent – szögezi le Kádár Enikő. „Egyrészt várja a napot, mikor oviba mehet, izgatja, vajon milyen új élményekkel fog majd találkozni. Másrészt viszont – erre a tapasztalatra majd csak a beszoktatási idő után tesz szert – nap mint nap hosszú időre el kell szakadnia a szülőktől, és ez bizony nem könnyű. És nemcsak az elszakadás nehéz. Új felnőttekkel és gyerekekkel kell megismerkednie, őket elfogadnia. Csoportba kerül, ahol nincs meghatározott helye, státusza, mint a családban. El kell fogadnia az óvoda szokás-és szabályrendszerét is. Nem meglepő tehát, hogy az első időszak szinte minden gyermeknek és szülőnek igen nehéz, sokszor fájdalmas” – magyarázza.

Mi lesz a gyerekkel nélkülünk? Boldogul-e? Vajon meg tudja-e oldani a nehézségeit? Vajon odafigyelnek-e rá? És mi lesz velünk? Hogyan fognak ránk nézni, ha sírunk, ha esetleg hisztizik a gyermekünk, vagy éppenséggel mit gondolnak majd rólunk, ha túl könnyen otthagy bennünket? – fogalmazódnak meg a szülői kérdések. Kádár Enikő szerint mivel senkinek sem könnyű az elválás, beleférhet a tiltakozás, a hiszti, a dacolás, a sírás is.

Ha van időnk, ne sürgessük se magunkat, se gyerekünket” – mondja. Nincs meghatározott idő, hogy meddig kell szoktatni a gyereket, a beszokás folyamatát jelzi, ha idővel a tiltakozás és sírás mennyisége, intenzitása csökken. Sajnos nehezítő tényező – jegyzi meg –, hogy betegeskednek a gyerekek a közösségbe kerülésük első évében, így a több napos vagy hetes otthonlét után szinte elölről kell kezdeni a beilleszkedést. Vannak, akik az első napokban tiltakoznak, majd fokozatosan beilleszkednek, más gyerekek az első hetekben minden gond nélkül, szívesen járnak a közösségbe, majd egy nyugalmas időszak után kezdenek el erőteljesen tiltakozni. Mindenkinek más a ritmusa. És ami a legfontosabb, hogy nem jelentik feltétlenül azt, hogy a szülő rosszul csinált valamit – nyugtatja meg a szülőket a csíkszeredai pszichológus.

„Szülőként igazi élmény úgy járni-kelni, hogy tudom: a gyerekem mással ugyan, de jó helyen van, ahol jól érzi magát. Figyelni és csodálni őt, mennyit változott néhány hét alatt. Majd hallgatni: szaval, énekel, táncol. Mindezt ismerem, de… Ezt nem én tanítottam neki! Már mások tanítják. Már nem tudok minden rezdüléséről, már lehetnek kicsi titkai. Különváltunk. Fájdalmas, de szép időszak.”

Nem csak az óvodás szülőknek van káoszérzete, hanem ugyanúgy a kisiskolások szüleit is sújthatja az új közösségbe kerülés. Új iskola, új tanárok, új gyerekek, a korábbi tízeshez képest harmincas osztálylétszám, a korábbi családias, esetleg falusi intézményhez képest egy sokkal nagyobb, városi iskola – természetes, hogy a gyereket mindez szorongással tölti el. És sokszor a szülőt is.

„Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a változás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat. De bármennyire is komolyan vesszük az iskolát, a családi életnek, az együtt töltött időnek nem szabad kizárólag a tanulás körül forognia.

Fontos, hogy érezze a feltétlen szeretetet és támogatást – függetlenül az iskolai eredményétől. Sok szülő panaszkodik arról, hogy ha megkérdezik, mi történt az iskolában, rendszerint az a válasz, hogy semmi. Sokszor beszédesebb a gyerek, ha rákérdezünk, mit csináltak aznap matekórán vagy miről beszélgetett a padtársával. S nem elég megkérdezni, meg is kell hallgatni a választ! A gyerekek nagyon érzékenyek, észreveszik, ha a szülő teljes szívvel figyel rájuk, ha viszont nem jut el a szülőhöz, amit mesél, nem veszi őt komolyan, legközelebb már nem lesz ilyen közlékeny. A célzott kérdések és az odafigyelés segít, hogy valóban megtudjuk, mi történt az iskolában” – tanácsolja az iskoláskorú gyerekek szüleinek a szakember.

Talán az a legfontosabb – hangsúlyozza ki Kádár Enikő –, hogy a szülő biztosítsa gyermekét a feltétel nélküli szeretetéről. Legyen kisiskolás vagy nagyobb, fontos, hogy a gyerek tisztában legyen vele: nem a hazahozott jegyeken múlik, hogy mennyire szeretik. Így kevésbé fog aggódni az iskolai teljesítményei miatt, és stressz nélkül a tanulás is jobban megy.