„Fél nyolc, jönnek a moziból.” Csíki filmszínház-történet

Dr. Nagy András (1905–1982) csíkszeredai orvos Városkép és ami hozzá tartozik című visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az első mozis Csíkszeredában Polgár Ede Lajos volt. Nagy András úgy emlékszik vissza rá, hogy nem volt ugyan kimagasló egyénisége a városnak, azt sem tudni, hogy mikor és honnan került Csíkszeredába, majd hová tűnt el, de ő volt itt az első mozivállalkozó. Ő mutatta be 1911–1912-ben az első filmeket ugyanabban a teremben, ahol később a Dózsa György, majd a Hargita, vagy, ahogyan azt a csíkiak ismerik, „régi” mozi működött: a Vigadóban.

„Akkoriban a vetítőgép a terem közepe táján állott háromlábú állványon, valami dobogófélén. Mellette állt Polgár Ede, kézzel forgatta a masinát gyorsabban vagy lassabban aszerint, ahogy tetszett neki a film, vagy már megunta nézni, különösen a vége felé. Akkoriban a műsor 5-10 perces kis jelenetekből állott, és a képeken mindig esett az eső. A legfőbb tömegsikert – egyébként mint ma is – a rohanás, egymáson átbukfencezés és a csihi-puhi aratta. A színlap felsorolta a műsort ilyenformán: »1. Az éhes szakácsnő – humoros, 2. A grófnő szerelme – dráma« stb. Kísérőzene nem volt (ez csak a húszas években jött divatba, egy szál zongora, melynek műsora kitelt – a közönség szerint – a »Dráma a tenger fenekén« vagy »A sejk vágtat a tevén« számokból.) Kezdetben Edus fűzte a magyarázatokat a cselekményhez ilyenformán: »Most a gróf bejött a szobába. Most a kapitány megcsókolta a hölgyet…« Az első nagy filmek az első világháború idején jelentek meg, főképpen dán filmek, talán mert a hadviselő országokban pangott a filmgyártás? Az akkori filmcsillagok közül Asta Nielsen, Waldemar Psylander – a nők bálványa – , Olaf Föns, Max Linder, Zigomar neveire emlékszem. Megjegyzem, a háború vége felé már vetítették az első magyar filmeket is, így például a Janovics Jenő által filmre vitt Tetemrehívást.”

A Vigadó a Csíki Magánjavak költségén készült el, nagy figyelem és lelkesedés övezte az építését. Az 1904. december 31-én megnyitott közművelődési központ az egykori Apafi és Új, a mai Petőfi és Kőrösi Csoma Sándor utcák találkozásánál található. Nagyterem, szállodai szobák, kisebb helyiségek kaptak helyet benne. Ám a drágán felépített épületről hamarosan kiderült, hogy szinte használhatatlan. Nagy András így ír róla: „Neve szerint a vigadás helye volna, ki gondolná, hogy valamikor klubnak, könyvtárnak, színháznak építették (1904), éspedig nagy fényűzéssel. Én még emlékszem a lépcsőin végigfutó, rézrudakkal leszorított piros szőnyegekre, és a központi fűtésre, mely sohasem működött rendesen. Mert mit ért az áldozat, ha rossz volt a tervezés. A színházterem unalmas és fűthetetlen csűr, a színpad kicsi, az öltözők az alagsorban, tyúklépegetővel. Nem csoda, hogy egy évtized alatt visszavedlett azzá, ami ma is: mindenre felhasznált, de semmire sem jó, csúnya és cifra kőtömeggé.” Vajon mit szólna, ha napjainkban látná az omladozó épületet?

A nagyteremben az állandó moziképszínházat a már említett Polgár Ede Lajos nyitotta meg. A korabeli sajtóban gyakran olvashatunk a mozi kínálatáról. „A csíkszeredai mozi szenzációja. A csíkszeredai mozgószinház igazgatósága a holnapi csütörtöki előadásra nagy áldozatok árán oly virághirü filmeket szerzett meg, melyeknek előadása felülmulja az összes eddigi előadások sikerét.

– írják a Csíki Lapok 1913. november 19-ei számában. A továbbiakban a műsor többi részét sorolják fel, kiemelve, hogy még egy fénypontja lesz az estnek, a nagyérdemű magát Max Lindert (a korai némafilm egyik első sztárja), a mozikirályt láthatja egy humoros jelenetben. Amint az újságban megjelent reklámokból kiderült, vállalkozását Edison mozinak nevezte el a működtetője. A következő években is találunk ilyen reklámot a Csíki Lapokban. „Mozi. A csíkszeredai Edison mozgószinházban folyó hó 13-án csütörtökön este bemutatásra kerül. »A rab asszony«, detektív történet 3 felvonásban. »Menydörgésként zug egy szózat«, háborús dráma 3 felvonásban. Zsuzsanna kalandja, bohózat és Legújabb harctéri felvételek. Vasárnap teljesen uj műsor lesz, mely d. u. 4 és este 8 órakor kerül vászonra.” (1916. január 12.) Vagy éppen az 1919. április 27-ei számban: „MOZI. A csíkszeredai Edison mozgószinházban, vasárnap, április hó 27-én bemutatásra kerül »Szerelem hatalma« 5 felvonásos társadalmi dráma és »Auguszt a szállodai cukrász« 1 felv, bohózat.”

Nagy Benedek történész, Nagy András fia 1970–73 között a Filmszínházak Hargita megyei Vállalatánál dolgozott. Közben cikkeket is közölt különböző lapokban, a Korunk 1973 májusi számában A film útja Hargita megye területén (1872–1972) című cikkében írja, hogy „a Magyar Kinemátográfusok Országos Szövetségének megalakulása (1908) után, 1915-ben megalakul a Vidéki Filmszínházak Társasága, amelyhez már a mai Hargita megye területén működő filmszínházak is csatlakoztak, s amely egységes működési szabályzatot dolgozott ki. Ez a szabályzat azonban csak a tulajdonosok érdekeit védte, nem foglalkozott az alkalmazottak érdekeivel, akik két napot kivéve az év minden napján dolgoztak. A filmellátást, illetve filmkölcsönzést eleinte a külföldi – franca, amerikai, dán, német, olasz és angol – filmvállalatok biztosították, a bécsi és budapesti cégeken keresztül, de 1912-ben már Temesváron és 1915-ben Aradon is létesültek filmkölcsönző központok.”

Arra is kitér, hogy

a Polgár Ede-féle legelső mozielőadás szomorú véget ért, mivel egy rövidzárlat miatt meggyúlt a deszkabódé, amelyben a mozigépész tartózkodott. És ha kiégett a mozigépet meghajtó kis villanymotor, a tulajdonos maga hajtotta kézzel a gépet.

„1923-tól új bérlők (Aczél Ödönné és Lőrincz Gyuláné) vették át a mozit, bevezetve a máshol jól bevált zongorakíséretet (Veress Béla), ami rendkívül »élénkítette« az előadásokat. 1927-ben az Astra közművelődési társulat veszi bérbe a mozit, de rövidesen a pénzügyi csőd szélére jut vele.” Azt is megemlíti, hogy a hangosfilm az 1930-as évek elején jutott el Csíkszeredába, de még mindig csak lemezre felvett hangkísérettel. Az első vetített hangosfilm a Sonny Boy című volt.

A Csíki Székely Múzeum hangzóanyagtárában őriznek egy felvételt, amelynek kivonatát rendelkezésünkre bocsájtották, és amelyet néhány éve készítettek egy, a Mikó-várban zajló beszélgetésen, a várostörténeti kiállításra készülve. A beszélgetés témája a csíkszeredai mozi volt, a meghívottak, résztvevők közül pedig egy egykori mozigépész is megosztotta az emlékeit.

Ghergheluca Szilveszter 1952-ben végezte Marosvásárhelyen a mozigépészeti szakiskolát, ezt követően került Csíkszeredába. Felelevenítette, a Vigadó nagytermében levő nagy ablakokat vetítések alkalmával le kellett takarni, a színpad alatt öltözők voltak. A katonaság után (1963-ban szerelt le) és lett mozigépész Csíkszeredában és a környező falvakban. Elmondása szerint a régi, Dózsa György moziban 260 rögzített szék volt, naponta három alkalommal vetítettek, vasárnap volt egy matiné is. A belépőjegy ára akkoriban 50 bani volt, majd 90 bani, később adtak a jegy mellé egy kis brosúrát, így egy lejbe került a belépő. Mindig teltház volt – tette hozzá. A Dózsa György mozit később átnevezték Hargitára, később ifjúsági klub működött ott.

Volt még egy másik mozi, az a pártkabinetben működött az „elvtársaknak”.

Az is elhangzott, a jó filmek mindig körforgásban voltak: Gábor deák, 2x2 néha 5, Állami áruház, Halálos tavasz, Valamit visz a víz stb. Miután a film lejárt, tették dobozba, kicsi szekéren vitték az állomásra, küldték tovább. De előfordult, hogy egy várva várt film nem érkezett meg, mert véletlenül máshová küldték. A beszélgetésen is felemlegették, hogy a hatvanas évek végén a gyári munkásoknak este 11 után vetítették le az Egri csillagokat, mert akkor jöttek ki a gyárból. Az egykori mozigépész visszaemlékezései szerint a Hargita mozit 1972-ben zárták be, mert nem volt jövedelmező. Akkor már működött az új, a Transilvania Filmszínház. Szilveszter is ebben az évben került át az új mozihoz, onnan ment nyugdíjba 1988. április 1-jén.

A korábban említett cikkben Nagy Benedek leírja, hogy 1948 novemberében kilenc működő filmszínházat államosítottak a (későbbi) megye területén. A csíkszeredai Ajtony Gábor úgy emlékszik vissza, hogy akkor a mozi igazgatójának egy fodrásznőt neveztek ki. „Mimi néni egy nagyon kedves nő volt, sokat járt a patikába, ahol édesapám is dolgozott. Jött és mindig tanácsot kért, hogy milyen filmeket hozasson.” Nagy Benedek cikkéből az is kiderül, 1950-ben már központi szerv irányította az egész filmhálózat tevékenységét, 1952-ben megkezdődik a hazai vetítőgépek (Technocin) sorozatgyártása. Megindult a szakemberképzés is: egy főiskolával, két középfokú és két szakiskolával, valamint több, rövidebb tanfolyammal. 1952-ben a filmterjesztési tevékenység átszervezésével megalakultak a filmszínházak tartományi vállalatai, amelyeket 1970-től a megyei vállalatok váltanak fel.

A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején új filmszínházak épülnek, köztük a Transilvania bemutató-filmszínház, amely a térség egyik legmodernebb, technikailag is a legjobban felszerelt filmszínháza volt, amely 2,6 millió lej értékű beruházással épült fel. A Filmszínházak Hargita Megyei Vállalata, azaz a megyei mozivállalat 1970 július elsejével kezdte meg működését a Vigadó épületében. A vállalat 16 normál (35 mm-es) és 101 keskenyvásznú (falusi, 16 mm-es), összesen 117 filmszínház tevékenységét irányította.

„1970-től ’73-ig dolgoztam a mozivállalatnál – mindkét mozi odatartozott – , az volt a beosztásom, hogy »redactor film«, a filmmel végzett nevelőmunkáért feleltem. Minden hónapban plakátokat kellett készítsünk az egész megyének, filmismertetőket kellett írni magyarul, románul a helyi újságnak. Havonta felmentem Kolozsvárra a filmek programálását intézni. Ott aztán két-három napig reggeltől estig, orrvérzésig filmet néztünk. Ez volt a munkám” – elevenítette fel a Ligetnek Nagy Benedek. Úgy emlékszik vissza, hogy a mozi nagyon népszerű volt, „nagyon mentek az emberek. Sok jó művészfilm jött be, nyugati filmek, persze, voltak híradók és dokumentumfilmek is. Aztán jött a nagy ideológiai fordulat, „»plenara de la Mangalia« ’71 júliusában, miután Ceaușescu visszatért Kínából és Észak-Koreából.”

Néhány évvel ezelőtt Hajdú Józseffel, a mozivállalat egykori igazgatójával elevenítettük fel a Transilvania filmszínház fénykorát. Ő 1968-ban, a megyésítéskor került Csíkszeredába Székelyudvarhelyről, és mint mondta: ’69-ben fogtak neki az ötszáz férőhelyes Transilvania filmszínház építésének, és az év végén adták át, december 30-án. Elsőként a Hóvihar című román filmet vetítették.

A korábbi 1956-os politikai elítélt Nagy Benedek 1970 novemberétől kezdett el a mozivállalatnál dolgozni. Rámutatott, a hivatalos megnyitót november végén tartották, meghívottakkal, kínálkodással, nagy ünnepséggel. A neves alkalomra a Dózsa György történetét feldolgozó magyar-csehszlovák-román koprodukcióban született Ítélet című filmet vetítették (Szereplők: Bessenyei Ferenc, Major Tamás, Koltai János, Kiss Sára, Csíky András, Sebők Klára. Rendező: Kósa Ferenc. Forgatókönyvíró: Kósa Ferenc, Csoóri Sándor. Zeneszerző: Cornel Ţăranu. Operatőr: Sára Sándor) „A vetítés végén én kellett Sebők Klárával beszélgessek. Szép fekete szakállam volt. Jött Szekeres elvtárs és mondta, hogy hát így nem lehet. Hiába soroltam, hogy ki mindenkinek van szakálla, azt mondta, jó, akkor várjon a nép, mert amíg le nem vágatom a szakállamat, nem kezdünk. Át kellett menjek az úton a fodrászokhoz, és le kellett nyírassam a szakállamat, és csak úgy állhattam ki a színpadra” – mesélte kacagva Nagy Benedek.

A későbbiekben is szokás volt, hogy a filmvetítések utáni beszélgetésekre meghívták az alkotókat, Dan Piţa, Virgil Calotescu, Irina Petrescu, Florin Piersic és Széles Anna is többször volt a meghívottak között. De az is hozzátartozott az egykori mozizáshoz, hogy egy-egy film után rögtönzött „bíróság” ült össze a közönség előtt – ügyvédek, bírók – és törvényszéki tárgyalást szimulálva tárgyalták meg a filmben látott esetet.

A csíkszeredai Transilvania mozinál az induláskor 18 személy volt alkalmazásban, napi öt-hat alkalommal vetítettek filmet.

Volt, hogy hosszú sor kígyózott a pénztárnál, vagy hogy egy-egy nagyon várt film miatt már reggel hétkor sorba álltak jegyért a nézők, holott a pénztár csak tíz órakor nyitott.

Míg 1971-ig bármilyen film, ha megjelent a világpiacon, néhány hét alatt már itt volt az országban, ekkortól azonban beindult a cenzúra, és átsiklott a mozizás a szórakoztatásból propagandaeszközzé, hogy a szocialista erkölcsre neveljék a nézőket a filmmel. A nyolcvanas évek második felétől magyar filmet is csak ritkán lehetett vetíteni – magyarázta Hajdú József a korábbi interjúban. Azt már nevetve tette hozzá, hogy mekkora problémát okozott mindig a nemzeti ünnepek alkalmából a két moziépületnek a megfelelő módon való feldíszítése. „Ki kellett tenni egy nagy Ceauşescu-portrét, kicsit nem lehetett. Mondtuk, na, fel kell akasztani Ceauşescut.”

Úgy vélte, abban a szerencsés helyzetben volt, hogy részt vett a megyei filmhálózat kialakításában, fejlesztésében, a tündöklésében, hiszen volt egy olyan aranykorszak, amikor a mozizás nagy sikerélmény volt mindenhol. „Aztán jött a hanyatlás 1989 után, majd a bukás, a teljes csőd, amikor be is zárt. Ahogy jöttek a válságos időszakok, le kellett építeni az alkalmazottakból, legvégül csak négy maradt. ’89 után a vállalatokat összevonták, első lépésben a Hargita és Kovászna megyei vállalatokat. Itt Hargita megyében szekció maradt. Korábban minket segített úgymond, hogy

– emlékezett az igazgató.

Ekkoriban született a szállóigévé vált mondat: fél nyolc, jönnek a moziból – általában ugyanis pontosan meg lehetett állapítani az időt pusztán abból, hogy a 18 órakor kezdődő vetítés 90 perce után kisebbfajta tömeg, több száz ember indult egyszerre haza a moziból a kivilágítatlan, gödrös utcákon a gyakran hűvös, sokszor sötét panellakások felé.

1989 után aztán kitágultak a szórakozási lehetőségek, megjelentek a tévécsatornák, a vendéglők kinyitottak, az emberek hátat fordítottak a mozinak. „Nagyon sok nézőt elvesztettünk, nem lehetett már megélni a vetítésekből” – magyarázta Hajdú József.

A volt Transilvania filmszínház épülete 2010 tavaszán került a csíkszeredai önkormányzat tulajdonába. A néhány éve teljesen felújított épület a Csíki Mozi nevet kapta, s noha a városnak van már saját filmfesztiválja, és más fesztiválokat is befogad, a korszerűsített moziterem egyelőre csak időközönként tölti be az eredeti rendeltetését. A Vigadó omladozó épülete pedig továbbra is jobb sorsra vár.