Modernre hangolt tordai vendéglátás

Liget 2021. február 03., 12:25

A magyar történelem egyik fontos városaként Torda központja elsősorban épített örökségével emlékeztet a letűnt korokra. A szennyezett ipari fellegvárból turistavonzó centrummá átalakuló településen a város egyik legjelentősebb vendéglátó egységébe kalauzolja el olvasóit a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró melléklete.

Modernre hangolt tordai vendéglátás
galéria
Rántott süllő csípős szósszal és bőséges citrommal Fotó: Kisréti Zsombor

A sóbányához és a Tordától pár kilométerre fekvő Tordai-hasadékhoz érkező turistaözön hatására fellendült a tordai vendéglátás. Tucatnyi kisebb panzió, vagy magán szállásadó rendezkedett be a turisták fogadására, a tavaly berobbant koronavírus-járvány azonban sok kisvállalkozó számítását keresztülhúzta.

Valójában tavaly sem állt le, csak kisebb fokozatra kapcsolt a vendéglátás, hiszen a sóbánya szinte folyamatosan nyitva volt.

Az éttermek a tavaly tavaszi kényszerbezárást követően, az év többi szakában 30 százalékos kapacitással működhettek. Ahogyan a város legelegánsabb vendéglátóhelye, a Potaissa szálló és étterem is, amelynek tulajdonosa szintén a tordai sóbányát működtető cég.

Az étterem csúcsdesszertje, a mazsolával töltött sült alma Fotó: Kisréti Zsombor

A 47 ezres lélekszámú városkában a magyarság részaránya a rendszerváltás óta drasztikusan lecsökkent. A 2011-es népszámlálás adatai szerint 3900 személy vallotta magát magyarnak, így nem meglepő, hogy az elszórványodó kisvárosban alig akad olyan étterem, ahol a pincérek szájából magyar szót lehetne hallani, vagy a vendég magyar nyelven is olvashatna étlapot. Az igényes kiszolgálást és a jó minőségű gasztronómia felhozatalt kínáló Potaissa étterem sem kivétel,

magyar szempontból azonban pozitívumként értékelhető, hogy a sóbánya által működtetett honlap elvezet az étterem magyar nyelven is olvasható honlapjára.

A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Gasztró mellékletében.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.