Nem csak rögzít, alkot is. Márton László képekkel mesél történeteket, zenéket

Egy emeleti tömbházlakásban kialakított stúdióban találkozunk: kamerák, fények, számítógépek és az elmaradhatatlan képernyőrengeteg mellett kávéfőző és teli hűtőszekrény segíti az alkotómunkát. A szürke falon virít a What's In The Box logó, mert ezt a nevet kapta a videós projektekkel foglalkozó cég. S hogy mi van a dobozban? Videóklipek, reklámfilmek, közösségi médiatartalmak – mind-mind igényes, profi munka.

A név és a cég megálmodója az a Márton László, akit én még számítástechnika hallgatóként ismertem meg az egyetemen, igaz, akkor is arról volt már híres, hogy nem marad el tőle a videókamera, és ha egyetemi bulit, gólyabálra való filmet kellett készíteni, akkor is már mindenki hozzá fordult. De hogyan lesz egy mérnökhallgatóból mégis filmes? László azt meséli, hogy gyerekkorában mindig volt otthon videókamera, és azzal szórakozott, elemistaként rövidfilmeket igyekeztek forgatni egyik barátjával.

„’96-ban kis ideig mi kint laktunk Angliában, és akkor a család spórolt arra, hogy vegyünk egy videókamerát, hogy megörökítsük az ottlétünket, a kirándulásainkat. Oxfordban voltunk, sétáltunk, játszottunk, elmentünk kirándulni, én meg azt filmezgettem. És amikor hazaköltöztünk, akkor igazából már nem volt olyan érdekes a hétköznapokat rögzíteni, és akkor elkezdtem gondolkodni, hogy miket lehetne filmezgetni. Emlékszem, hogy az egyik barátom nálunk volt hétvégére, és kitaláltuk, hogy egy sci-fi filmet forgatunk, akkor mentek az Alien-filmek, és mi is hasonlót akartunk készíteni” – eleveníti fel a kezdeti filmezéseket László.

Nevetve meséli el, hogyan öltöztették be űrlénynek a testvéreiket, és milyen technikával oldották meg, hogy úgy tűnjön a filmben, hogy a falon tud mászni a szereplő.

– meséli, majd hozzáteszi, ezek az alkotások ma már természetesen nincsenek meg, hiszen a szalagra felvett filmekre gyorsan rákerült valami újabb felvétel.

Bár Lászlót édesapja titkon mérnöknek szánta, mégis „tehet” arról, hogy fia a videókamerák világa felé fordult, hiszen mindig is igyekezett a legújabb kütyüket beszerezni, amikor megjelent a digitális fényképezőgép, akkor a Márton családban gyorsan lett egy, amivel aztán szórakozni lehetett.

Bár egy időre inkább a fényképezés kötötte le, mert a digitális fényképezőgép megadta azt az örömöt, hogy rögtön látta a munkája eredményét, a középiskola elején ismét elkezdett filmezni. Egy ausztriai táborba készültek az osztállyal, amelynek feltétele volt, hogy bemutatkozó filmet készítsenek, s ez újra meghozta a filmkészítési kedvét. Utána már számos eseményt filmezett, a gólyabálokra a bemutatkozó filmeket ő készítette, s bár meg is fogalmazódott benne, hogy videós pályára menjen, a kolozsvári Sapientiára nem sikerült felvételt nyernie. A sikertelen felvételi vizsga után aztán számítástechnikát kezdett tanulni, a szüleivel az volt az egyezség, hogy ha befejezi a mérnöki képzést, akkor ők támogatják abban, hogy részt vegyen filmes képzéseken, édesanyja mindig is különösen támogatta a videós pályafutását. Így László lediplomázott, mérnök lett, de már az egyetemi évek alatt is – sokáig édesapja előtt titokban – a helyi Știi tévénél vágóként kereste meg a zsebpénzét, és a friss mérnöki diplomájával is az Erdély Magyar Televízióhoz vezetett az útja.

„Mindig is közel állt hozzám a technológia, a számítógép, így nem volt nehéz számítástechnikát tanulni. Egyébként egy pillanatig se bánom, hogy elvégeztem. Úgy gondolom, hogyha egyből filmes pályára kerültem volna, akkor nagyon máshol lennék, nagyon más típusú életem lenne, és most szeretem, ahol vagyok, és az sem utolsó szempont, hogy több lábon állok, ráadásul a programozás sok esetben segít a munkám során is” – magyarázza a fiatalember, aki az Erdély tévés évek után egy kis ideig programozóként is dolgozott, s

bár telefonos applikációk felületeinek a kitalálásával foglalkozott, tehát egyáltalán nem volt unalmas munkája, mégis gyakran azon kapta magát, hogy programozás közben is a videós projekteken agyal.

A filmezést mégsem csak autodidakta úton tanulta meg, jelentkezett a London Film Academy filmes képzésére, ahol beválogatták egy nemzetközi filmes csapatba, ahol vizuális kommunikációt tanult, olyan filmeket kellett készíteniük, amelyben nem volt párbeszéd. A kéthónapos képzés során nagyon sokat tanult, de nagy kaland is volt, a Föld minden tájáról voltak alkotótársai, némelyikükkel még ma is tartja a kapcsolatot. Később Máltán tanult, az ottani képzés sok szempontból a londoni képzés ellentéte volt. „Londonban, ha verekedős jelenetet akartunk forgatni egy parkban, az engedélyek mellett egy rendőrt is kellett biztosítsunk a forgatáson, nehogy valaki megpróbáljon beavatkozni és önkényesen igazságot szolgáltatni. Máltán mindenhol forgathattunk, akár a városközpontban is kellékfegyverekkel. Ott gyakorlatilag azt a típusú filmkészítést tanultuk, amit így elég gyakran a mai napig Erdélyben gyakorlunk, hogy kapsz egy kamerát, és akkor megoldod a különböző helyzeteket” – mutat rá.

László mindezek után iratkozott be a kolozsvári Sapientia filmtudományok mesteri szakára, amely nagyon jó volt arra, hogy a sok gyakorlati tudást elmélettel egészítse ki.

– meséli, hogyan is kezdett igazán rendezői, alkotói önmagára rátalálni. Az Erdély tévénél már dolgozott mint adásrendező, de szeretett volna igazán kreatív dolgokat létrehozni, s úgy érezte, hogy itt az ideje ezt egy saját cégen belül csinálni. „A céget 2017 novemberében jegyeztem be, de éreztem azt, hogy a filmes szakma nem egy olyan szakma, amit egyedül kell űzni, és amikor arra gondolkodtam, hogy ezt kivel szeretném, kivel tudnám csinálni, egyből Sáji Robi jutott eszembe, mert vele több tévés projekt kapcsán dolgoztunk jól együtt. Ő egyből, gondolkodás nélkül igent mondott.” Azóta pedig több más operatőrrel, vágóval is dolgoznak együtt különböző projektek során.

Bár nem tervezték, legtöbbet idén zenés videóklipet forgattak, míg 2020-ban meglepő módon a reklámfilmek éve volt, tavaly pedig egy finomvegyes év volt, az idei egyértelműen a videóklipek éve volt. Nem csak azért, mert lehet tudni róluk, hogy ők készítik a Bagossy Brothers Company klipjeit is, de számtalan kérést kapnak videóklipek gyártásához, és élvezik is a munkát. „Mielőtt Robival elkezdtünk volna együtt dolgozni, ő már együtt lógott Bagossyékkal, és forgatott videoklipet a srácoknak, ugyanakkor az Erdély tévé keretén belül mi is együtt dolgoztunk egy Erdélyi Broadway nevű műsoron Kovács Norbival, aki producerkedik Marosvásárhelyen, számos zenekarral rajta keresztül kerültünk kapcsolatba” – jegyzi meg.

Bevallja,

idén összeszámolták, hogy eddig hány videóklipet készítettek, és százhúsz fölött van ez a szám.

Sokat dolgoznak mostanság együtt a Szintaxis, a Mel'amour meg a Teddy Queen zenekarokkal is, de ők forgatták a Néhány fényes gomb című dal videóklipjét is, amelyet a 2021-ben feloszlott Intim Torna Illegál frontembere, Dorogi Péter énekel.

Márton László amúgy

az Olyan ő című Bagossy-klipen dolgozott először a fiúkkal, az a dal pedig azóta az egyik legkedveltebb magyar dal lett, több mint 50 milliós nézettsége van a YouTube videómegosztón.

Nevetve emlékszik vissza, hogy mennyire másként volt elképzelve az a klip, és még csak nem is Mickey-egeres jelmezekkel. De szívesen emlékszik vissza a Valahol itt című Bagossy-klipre is, amelyben azt kellett megoldani, hogy Bagossy Norbi egy festményből szaladjon át a valóságba.

A nemrég kijött új Bagossy-videoklipet, az Álljunk össze címűt is egészen másként képzelték el az elején, már megvolt a terv, már majdnem forgatták, amikor kiderült, hogy az év végén sok olyan klip kell kijöjjön, amelyben szerepel a zenekar, és akkor most nem kéne, így jött be a sztori. A történetben a gyerekek egy zsákot találnak egy barlangban. Ennek a hírét körbeadják társaiknak, és közösen kimennek egy hegyoldalba, hogy megcsodálják, mi rejlik benne. „Nem akartunk egy konkrét sztorit, mert elvégre ez egy videóklip, egy ilyen trailer-szerű videót akartunk, mintha egy sorozatnak lenne a trailere” – mondja a produkcióról, amelyben a Csíkszeredai Gyermekek Háza énekes szólistáival énekel a zenekar, a klipben pedig javarészt a gyergyószentmiklósi Step Dance Sportklub táncosai szerepelnek. Márton László a rendezője volt, Sáji Róbert az operatőr.

A fiatal filmes elárulja, hogy ezt szereti nagyon a szakmájában, hogy csomó vicces történet kapcsolódik minden forgatáshoz, s igazából sokszor nem is maga a projekt marad meg az emlékeikben, hanem a hozzá kapcsolódó történetek.

– mondja.

Hozzáteszi, cégtársával, Sáji Róberttel együtt részei az alkotófolyamatnak is, és szereti, hogy igazán kiegészítik egymást. „Ő inkább technikai szemszögből közelíti meg a dolgokat: nagyon praktikus ember, mindent kitalál, hogy miképpen lehet megoldani: két kötővel és egy állvánnyal holdfényt csinál egy szobában például. Én nem is tudnám kitalálni, hogy lehet megoldani, de ő már csinálja.”

Kérdésemre bevallja, vágyik arra is, hogy valamikor egy filmet forgathasson, van is pár jó forgatókönyv-ötlete, egy-kettő kidolgozva is megvan, csak valahogy a löket hiányzik az elinduláshoz. Az időhiányra mindig lehet fogni, de valószínűleg, ha nem állnak le kicsit, hogy akkor egy ideig nem vállalnak semmi egyebet, hogy a saját projektre fókuszáljanak, akkor ez sosem fog összejönni. Ideje azonban van még rá, a most 35 éves Márton László eddig tanult, tapasztalatot szerzett és dolgozott, de egyre inkább érik a gondolat, a vágy benne, hogy valami olyasmivel foglalkozzon, ami nem a megrendelő kérésére születik, hanem az ő szívügye.