Pszichológussal a Mikulás-hitről: traumát okoz-e a nyers valóság?

A témát Szalay Zsuzsanna gyerekpszichológussal jártuk körül, aki nem mulasztotta el megemlíteni, hogy ő maga is hisz a csodában.

Ez a mágikus gondolkodás születéstől bennük levő, tehát természetes lelki szükséglet, amely végigkíséri az egész kisgyermekkort, és nem külső hatásra jön létre, nem a felnőttek táplálják beléjük. Mi, a környezet csak reagálunk erre az erőteljes elemi igényre. Ezért nem kell lelkiismereti kérdést csinálni abból, hogy félrevezetjük őket, sőt erősíteni kell ezt a hitet, mert csak szebbé, gazdagabbá teszi lelkivilágukat.

– magyarázza Szalay Zsuzsanna. Három-öt éves koruk között a gyerekek szemében mindennek lelke van, ami mozog, de a szekrénynek, plüssmacinak is, tehát ez a sajátos világlátás nem csak az ünnepekre korlátozódik. Számukra ugyanúgy léteznek, ugyanannyira valóságosak a mesebeli lények, mint a postás bácsi, és ezek a párhuzamos világok bennük kitűnően megférnek egymással, könnyen átjárható a képzelet és valóság határa. A szakember kísérletekre hivatkozik, amelyek alátámasztják, hogy az emberi test ugyanúgy reagál egy vizualizációra, mintha megfogható lenne, élőben találkozna vele. 

A hitrendszer iskoláskorra fokozatosan hanyatlani kezd, amikor is a realizmus, kriticizmus éledezni kezd. Mivel ez is egy természetes folyamat, egy újabb fejlődési szakasz, a pszichológus állítja,

a korai felvilágosítás nagyobb traumát okoz annál, mint ha maguktól kezdenék kapiskálni.

Majd hozzáteszi, hogy ahány gyerek, annyiféle reakció létezik. „Van, aki magában helyre teszi a dolgot, a másik meg kérdéseket kezd feltenni. Láttam mély szomorúságot is olyan gyerek arcán, akinek kegyetlenül szemébe mondták az igazat. Általában a kortársak intézik el ezt a hálátlan feladatot” – mondja a pszichológus.

A kényelmetlen kérdésekre szerinte ötletes és érthető magyarázatokkal érdemes szolgálni, ezért arra bátorítja a szülőket, hogy találjanak átvezető megoldásokat, amelyek ahelyett, hogy teljes öntagadáshoz vezetnének, ne zárják ki a meseszerű lehetőségeket. Majd saját példáját hozza fel. „Nem mondhattam a gyerekeimnek, hogy nincs, mikor én magam sem állíthatom ezt biztosan, hiszen annyi minden van körülöttünk, amit nem látunk, mégis létezik. Mint a szeretet vagy a levegő. És miért ne lehetne másik verzió? Úgyhogy arra éleztem ki az egészet, hogy vannak helyzetek, amikor az Igazi nem tud ott lenni, ezért segítői vannak, akik ugyanúgy örömet, meglepetést akarnak szerezni másoknak. Vagy ilyenkor el lehet mesélni az eredeti történetet, a hagyományok hátterét, és hogy ezek a szokások azért maradhattak fenn, mert mindig is lesznek emberek, akik ugyanolyan szép lélekkel rendelkeznek, mint a legendás jótevők."

Kitérünk arra is, hogy lehet-e kognitív disszonanciáról beszélni, avagy zavart kelt-e a gyerekben, ha a reklámokban kólát kortyolgató Mikulást lát idejekorán, vagy hogy ősz derekán már karácsonyfák díszelegnek a kirakatokban, ajándékcsomagokkal csalogatnak a boltok. Erre is van a megnyugtató válasz. 

Elintézik például azzal, hogy egyesek csak hasonlítani szeretnének a valódihoz, mint ahogy farsangkor is szokás a beöltözés, de attól még nem tigris az illető. Biztos, hogy nem használ, de szerencsére a marketingfogások nem rombolják le a csodát, a gyerekben ugyanis még mindig erősebb a hitvilág."