Reménytelen küzdelem a mulatós ellen: az iskolai zeneoktatás korlátai

Józsa Hajnalka zenetanárnő három marosvásárhelyi általános iskolában oktat 5–8. osztályos diákokat, Szilágyi Mihály a Marosvásárhelyi Református Kollégium zenetanára és székelykövesdi kántor. Mindketten jól ismerik a zenei oktatás gondját-baját, így nem véletlen, hogy Szilágy így fogalmaz: a zene és a zeneoktatás a mai iskolai rendszer mostohagyermeke. A kollégiumi pedagógus szerint a diákok csak annyira veszik komolyan a zeneórát, mint a társadalom. Általános vélemény szerint a zene melléktantárgy. „Ha olyan családból jön a gyerek, ahol nem beszélnek a zenetanulás ellen, akkor az iskolában is elfogadja a zenetanár által közölt tananyagot. Ott a baj, amikor valaki melléktantárgynak tekinti a zenét, s ezzel együtt az azt oktató pedagógust is” – fogalmaz Szilágyi.

Az 5–7. osztályban heti egy zeneórájuk van a diákoknak, nyolcadikban csak fél óra, vagyis osztozniuk kell a rajzzal. Józsa Hajnalka szerint ilyen esetben két megoldás van: egyik héten rajz, a másik héten zeneórájuk van, vagy egyik félévben a zene, a másikban a rajz szerepel az órarendben. 2017-ben zenéből is új tanterv jelent meg, de tankönyv továbbra sincs. Külön nehézséget okoz, ha a tanár román és magyar tagozaton oktat, hiszen a két tanterv különbözik.

„Az órán próbáljuk megalapozni és bővíteni a diákok zeneelméleti ismereteit, a hangjegyekről és a műfajokról tanulunk. Sajnálatos módon hangszerismeret nem szerepel a tantervben, az órák főként éneklésre és zenehallgatásra alapozódnak.

Tankönyv híján a nyolcvan évvel ezelőtt kiadott magyar zenekönyvet tudnánk használni, de az abban szereplő énekeket fel kellene frissíteni.

Ötödikben egy zenefüzetet és egy énekfüzetet szoktam kérni. Ebbe beleírjuk a megtanult énekek szövegét, és nyolcadikig használják a diákok, így az általános iskola végére dalcsokor kerekedik ki belőle”.

A tanárnő szerint a gimnázium négy éve alatt mintegy ötven–hatvan dalt tanulnak meg, amit szívesen énekelnek. Ezek között van népdal, műdal, operettrészlet és esetleg kórusmű is. A tanító nénik jó alapozónak bizonyulnak, és a gyermekek úgy jönnek ötödikbe, hogy szeretnek énekelni.

Segítség lenne, ha minden osztályban vetítőt szerelnének, és minden iskolába hangszereket szereznének be. De kellene megfelelő hangosító berendezés is, ami szintén nincs. Ennek hiányában Józsa Hajnal kis hangszórót visz magával, amit mobiltelefonhoz csatlakoztat, diákjai így hallgatnak zenét.

A gondokat növeli, hogy kottaolvasásra nincs lehetőség, így nem tudja fejleszteni a gyermekek szolmizáló képességét.

A sok hiányosság ellenére mégis igyekszik minél többet kihozni a zeneoktatásból. 

A Református Kollégiumban az egyházi és a humán szak kétféle előírás szerint tanul zenét. Kilencedik osztályban mindenkinek heti egy zeneórája van, tizedikben a társadalomtudomány osztálynak már csak heti fél óra jut. Tizenegyedik osztálytól a zene művészeti nevelésre vált. A teológiaszakosoknak az általános zene mellé két egyházi énekóra is társul.

„Tankönyv híján én magam állítom össze a tanterv alapján a tanulnivalót. Ez szabadságot jelent, de ugyanakkor nehézség is, mert nekem kell összeválogatnom az ismertetőket, hanganyagot, az énekelnivalót. Egyenlő arányban kell énekelnünk, zenét hallgatnunk és zenetörténeti ismereteket is tanulnunk” – magyarázza a sajátos kollégiumi zeneoktatást a szaktanár, aki arról is beszél, hogy zenehallgatáskor megpróbálják megtalálni a különböző korszakok sajátosságait. A tankönyvhiányt azonban nem könnyű pótolni. Szilágyi Mihály számítógépes oktatócsomagot készít a diákoknak, amit otthoni gépükön is használhatnak. Az interaktív felület a tisztességesen gyakorlatozó tanulónak átadja a fontos információkat. A csomagban van ismétlés és ellenőrző teszt is. Akinek otthon sikerül maximális jegyet szereznie, annak az iskolában papíron sem lesz gondja. A tanár célja, hogy a gimnáziumi tananyagot teljes egészében digitális formában dolgozza ki, de a számítógépes zenetanulás nem terjedhet ki a zenehallgatásra és az éneklésre.

Megkérdeztem a szakemberektől, miként lehet befolyásolni a diákok zenei stílusát. Józsa Hajnal szerint a diákok össze-vissza hallgatnak mindenféle zenét, és nagy meglepetésére elsősorban nem magyar zenét, hanem inkább angolul énekelő együttesek alkotásait. De hódít a minősíthetetlen román mulatós, a manele is.

„A tanórákon szervezek kívánságkosarat, amikor a diákok által kért zenét hallgatjuk meg, azonban itt is vannak határok, manelét például nem lehet kérni. A diákok nagyon szeretik ezt a kívánságkosarat. Beszélünk azokról a zenékről, amit meghallgatunk, s megpróbáljuk a minőségi zene irányába terelni a figyelmüket. Hogy ez a törekvés mennyire sikeres, attól is függ, mit hallgatnak otthon, egyáltalán hallgatnak-e zenét vagy csak a diáktársak után mennek.

Míg 5–8. osztályban még lehet jó irányba terelni a gyermekek zenei ízlését, Szilágyi Mihály szerint a középiskolában ezt egyre nehezebb. A zenei ízlést vallásként értelmezik: „abba ne szóljon bele senki, ne mondja meg, mit szeressek.” Szilágyi szerint egyre inkább olyan irányzat kezd kialakulni, miszerint a tanár csak arra kell, hogy kielégítse a gyerek igényeit, és azt tanítson, ami nekik tetszik. Egyre gyakrabban hallja, hogy „hallgassunk valami normálist is”.

Ha megkérdezi, nekik mi jelenti a normális, összevesznek egymás kedvenc stílusai miatt, másrészt a szubkultúra legalsó szintjéről kívánnak zenét hallgatni.

„Leegyszerűsítve: valamikor az iskola befolyásolta a társadalmat, most a társadalom akarja irányítani az iskolát. A zenei ízlést nehéz megváltoztatni. Ha valaminek a gyökerét keressük, mindig visszajutunk a családhoz” – magyarázza a baj okát a zenetanár, aki diákjai előtt azzal szokott érvelni: nem várja el, hogy szeressék a klasszikus zenét, de ismerni jó. Hasonlóan a római hadvezérhez, aki azt mondta: nem kell szeretni az ellenséget, de ismerni jó.

Akkor vagyunk toleránsak, ha képesek vagyunk elfogadni a más stílust is. Szilágyi szerint ilyenkor azzal vitézkednek a gyerekek, hogy a zenetanár miért nem fogadja el az ők kedvenc stílusukat. „Válaszom, hogy heti egy vagy fél órában mégiscsak arról kell tanulni, amit nem ismernek. Ha mindig azt tanuljuk, amit tudunk, nem jutunk előre. A figyelmet lehet a színvonalasabb zenék felé is irányítani, de erre a tanterv kevésbé alkalmas” – magyarázza a marosvásárhelyi zenetanár oktatói tapasztalatait.

A zeneoktatáshoz hozzákapcsolódik a kórus megszervezése is. Józsa Hajnalka szerint általános iskolában nehéz kórust működtetni. Korábban a zenetanári katedrának volt egy fizetett kórusórája, így össze tudta válogatni azokat a diákokat, akik szerettek és tudtak is énekelni. Most választott tantárgyként szerepel a kórus, de nem elég, ha csak egy-két osztály választja, hiszen egy stabil létszámú kórusra való gyerek több osztályból gyűlhet össze. Az is nehézséget jelent, hogy hetedikben elkezd a fiúk hangja mutálni, s már nehezen vagy alig tudnak úgy énekelni, mint addig.

Szilágyi Mihálytól megtudtuk, a kollégiumnak van kórusa, de azt nem ő vezeti. Véleménye szerint a kórus rendkívül összetett emberformáló közösség. Kórusban a közös siker az egyének munkájától függ. Természetesen nem elhanyagolható a kórusvezető szerepe. „Aki kórusban énekel, annak meg kell tanulnia alkalmazkodni. Senki sem lehet kórustagként kirívó, de passzív sem. Az alkalmazkodás mellett ugyanakkor az önállóságot is elősegíti a kórus, mert mindenkinek tartania kell a maga szólamát – ez közvetetten elvhűséget is jelent.

Ha nincs jelen egy másik szólam, amelyik harmóniát teremtsen, a dallam is elveszíti a fényét, az erejét. Kórusban mindenki fontos. A kórusmuzsika további pozitívuma, hogy ott találkozik igazán az ember a zene gyakorlati szépségével. Kórusban a tagok a szép megteremtői. A kórusénekléssel máris visszakanyarodunk a zenei ízlés befolyásoláshoz” – fogalmaz a kollégium tanára, aki arról is mesél, hogy van egy kis énekcsoportja Székelykövesden. A kis együttes mindössze hét tagot számlál. Büszke rájuk, mert eddig bárhol énekeltek, mindig szívük legnagyobb szeretetével tették. Van közöttük olyan is, aki évekkel ezelőtt zenei antitalentumnak látszott, ma már egyszerűbb szólószerepet is képes énekelni, sokkal nagyobb az önbizalma, és ami a legfontosabb: zeneileg nyitott a legtöbb stílus iránt. 

A jövőnk múlik átgondolt vagy átgondolatlan zenei nevelésen” – fogalmaz Szilágyi Mihály.