Cowboyok szélesvásznon: udvarhelyi mozitörténet

A huszadik század elején a világot meghódító mozi az első világháború előtt, a századforduló után ért Erdélybe és Székelyföldre: fényképeket, diapozitíveket már 1900-ban vetítettek, az első vándormozik 1902-ben és 1907-ben jelentek meg a városban. 1910-ben már volt helyi mozi, a Royal, illetve egy évvel később az Elite mozgó. A Royal a régi városházának (ez az az épület körülbelül a millenniumi oszlop és a ferencrendi templom között állt akkoriban, 1916-ban leégett) a nagytermében működött, a vándormozik pedig inkább a Budapest szálló nagytermében vetítettek.

1914 júliusának utolsó napján székelyudvarhelyi emberek egy csoportja éppen egy filmvetítésről jött le az utcára, ahol a rikkancsok azt kiabálták, hogy „Kitört a háború!” Vették tehát az újságot, mint a cukrot, de vették a mozijegyet is akkoriban bőségesen, mert a kisváros egyik első számú szórakozásának számított a filmnézés, már amennyire az rendszeres volt. Abban az időben még vándormozisok vetítőgéppel, némafilmekkel járták az itteni településeket, de az impériumváltás után már stabil helyen zajlottak a mozielőadások. Ez a faépület a Kossuth Lajos utcában volt, a Bukarest szálloda mögött (a mai Siculus ifjúsági ház helyén). A Kossuth Lajos utca a régi Udvarhely fő ütőere volt, hiszen kereskedelmi, gazdasági és művelődési, szórakozási központnak számított a 20. század elején. Legimpozánsabb dualizmuskori épülete, a Budapest Szálloda 1899-ben épült, a szálloda nagytermében, illetve a század elején hozzáépített teremben zajlottak Székelyudvarhely ünnepi, hivatalos fogadásai. Az 1918–1920 között lezajlott impériumváltásig Budapest Szállodának hívták, utána Bukarest Szállodára keresztelték át.

A teremnek több bérlője volt, tőlük bérelték a vetítésekre az említett vándormozisok, s bizony már akkoriban sok gond volt a fegyelemmel, nemcsak az elmúlt évtizedekben szotyizták tele a nézőteret, hanem a gyermekek egy része akkor sem tudott előadás közben viselkedni. A város egyik hetilapja, a Székely Közélet egy rövid írásban jelezte is a problémát.  

 „Gyermekek a moziban. A mozik látogatói között nagy számot képviselnek a gyermekek. Ezek azonban sokszor nagyon helytelenül viselkednek, a padokon, székeken való keresztülmászkálással, éretlen közbeszólásokkal, s az előadás menetének másképpen való kommentálásával is mindenképpen igyekeznek a felnőtteknek alkalmatlankodni. A rendőrség is ez ügyben többször adott ki intézkedést, legutóbb pedig a mozi tulajdonosait utasította szigorúan, hogy kisgyermekeket szülői felügyelet nélkül az előadásra be ne engedjenek." (Székely Közélet, 1921. december 4.)

Nemcsak ez okozott problémát azokban az években, hanem az is, hogy télen hideg volt a moziban, ezt 1925-ben szóvá is tette az újság: „Már egyszer szóvá tettük s most újból több oldalról panaszt vettünk, hogy a mozi fűtetlen s a hideg az ajtói és ablakok rosszasága miatt szinte tűrhetetlen. A közönségnek ezt a jogos panaszát orvoslás céljából ajánljuk a tulajdonos figyelmébe.” (Székely Közélet, 1925. december 6.)

Egészen 1930-ig csak némafilmeket vetítettek, egy 1928 áprilisi apróhirdetés pedig azt jelzi, hogy az egyik vándormozi zenészt keresett a vetítés mellé („A mozi előadások kíséretéhez zongoristát keres a Royal-mozgó.”). Nem volt mentes a technikai problémáktól sem az akkori mozi, 1930 májusában ugyanis elromlott a vetítőgép. „A Noé bárkája hangos film bemutatása, amelyet városunk közönsége a legnagyobb érdeklődéssel várt, előre nem látott körülmény miatt, fennakadást szenvedett. A péntekre hirdetett bemutató zsúfolt teremben kezdődött, s néhány felvonás az érdeklődésnek megfelelő hatással, simán pergett le, mikor aztán a vetítő gép — kezelési hiba miatt — egyszerre felmondta a szolgálatot. Az előadást folytatni nem lehetett. A közönség igényeit mindenképpen kielégiteni törekvő, ambiciózus Schaaser mozis most Bukarestbe utazik uj vetítőgépet vásárolni. Az első hangos film bemutatása — uj gépekkel — terv szerint, most már május 29-31-kén lesz itt s Az éneklő bolond (Singing fool) fog bemutatásra kerülni, a nagyhirű Al Jolsonnal.”

Az ígéretet be is tartották, az első hangosfilmet is itt, ebben a teremben mutatták be 1930. június 5-én, az újság tudósítója is elámult az új technikai csodán a Az éneklő bolond vetítése közben.

„A beszélő mozi első sikeres bemutatása f. hó 5 ikén történt meg városunkban. Közönségünk Az éneklő bolond (Singing fool) mozgalmas és megható jelenetei során ismerkedett meg ezzel az uj technikai világcsodával, mely a várakozásokat ki is elégítette. Különösen a technikai eszközök által keltett hangok, zene stb. hatása volt hiánytalan és mindenki által felfogható. Mig az emberi beszéd élvezete — a szöveg is idegen, angol nyelvű lévén — nem lehetett annyira zavartalan és tökéletes (bár magyar nyelvű magyarázó szöveg is vetítődött), azért sem, mert színháztermünk lehetetlenül rossz akusztikája ezúttal is feltűnően észrevehető volt. Ettől eltekintve azonban a bemutató kifogástalanul folyt le, az éneklő bolond és kis fiának megható esete, a rokonszenves Al Jolson pompás játéka és érzelmes éneke sokak szemébe csalta ki a megindulás könnyeit.”

Ennek ellenére a kekeckedő, kritikus udvarhelyiek a harmincas években sem voltak maradéktalanul elégedettek a mozival, hiszen a Székely Közélet 1934. május 20-ai lapszámában a szerkesztő jegyzi meg: „A mozinak, s bírálóinak, tekintettel kell lenni a közönség »szerteágazó« ízlésére. Természetesen, a dolog érdeméhez méltó időközökben szívesen adunk helyet a mozira vonatkozó tárgyilagos kritikáknak, — csak tessék ilyesmit beküldeni...”. Sőt, egy héttel korábban azt tette szóvá egy „dr” aláírású ismeretlen, hogy egy kamasz csúnyán beszélt a vetítés alatt a teremben.

„A moziban voltam s egy detektivdrámát kellett végig néznem, sőt végighallgatnom. De kénytelen voltam a közönség széksoraiból is bizonyos megjegyzéseket meghallani. Az egyik jelenetben a rendőrség önfeláldozó embere üldözi a róvott multu nőt és ennek elvetemülten bűnös barátját. Mikor utolérné őket, az elvetemült gonosztevő hátulról, egyetlen revolverlövéssel, megöli a rendőrtisztviselőt. A lövés eldördültekor az első széksorokból durva kamasz-hang szólal meg: jól van, dögölj meg te is!

Ezzel a megjegyzéssel kapcsolatban több mozilátogatótól hallottam, hogy történnek ennél még durvább közbekiáltások is. Olyanok, amelyeket leirni nem is lehet. Tehát olyanok, amelyek a közrendet, a közerkölcsiséget és a közszemérmet sértik. Amikor az ifjúság nevelkedésében olyan elhajlások fordulnak elő, amelyek a legszigorúbb kormányintézkedéseket teszik szükségessé, akkor talán nem időszerűtlen és nem célnélkül való, ha ezekre a mozi közbekiáltásokra is felhívjuk, nemcsak a mozitulajdonosnak, hanem a rendőrségnek is a figyelmét.” (Székely Közélet, 1934. május 13.)

A terem azonban egyre rosszabb állapotba került, 1937-38-ban átépítették. De előtte még vetítettek: „A közönség szives figyelmét a mozi vezetősége felhívja arra, hogy a moziterem lebontása folyó hó 19-én megkezdődik, ezért mindenki használja ki még ezt a rövid időt és a felsorolt filmeket nézze meg, mert a mozielőadások hosszabb ideig szünetelni fognak. A felsorolt filmek mindenike egy egy külön esemény lesz.” (1937. május 8., Székely Közélet). Az új épület egészen a sétatéri Művelődési Ház megépüléséig (1957-58) az udvarhelyi kultúra otthona volt, ebben tartották előadásaikat a vándorszínházak, de Tomcsa Sándor is tartotta itt humoros estjeit, néha pont egy-egy mozielőadás előtt.

Az új épületet a negyvenes évek végén államosították, aztán az ötvenes évektől már Munkás-mozinak (Cinema Muncitorul) nevezték át, később, a hatvanas években ismét nevet változtattak az elvtársak, évekig Cinema Homorod volt a neve, majd Ifjúsági Mozi (Cinema Tineretului) lett belőle.

A megyésítést (1968) követően öt-tíz évvel Csíkszereda után Udvarhelyre is kezdett pénz jutni, ekkor épültek vagy bővültek a legnagyobb gyárak, a beköltözött munkáscsaládoknak pedig egyre nagyobb igénye lett a kultúrára és a mozira is, így 1975–1976-ban megépült az új, ötszáz ülőhelyes moziterem a Május 1. sugárúton (ma II. Rákóczi Ferenc utca) egy korábban államosított területre. A montreali olimpia évében (1976) voltunk, így az új mozit Olympia névre keresztelték, az ünnepélyes átadó április 20-án volt a Gheorghe Vitanidis által rendezett, több mint két órás Burebista című film díszvetítésével. A dákok történetének egyik legnagyobb román fikciós filmjét egyébként majdnem ötmillióan látták a rendszerváltás előtt, ehhez Udvarhely és környéke is hozzátett néhány ezret. Egyszerre két mozija volt tehát a városnak, az új, nagyobb filmszínház már a jobb minőségű filmek vetítésére is alkalmas volt (az Ifjúságiban is vetítettek színes és szélesvásznú filmeket), de mindkét teremben tartottak rendszeresen pártgyűlést, néha pedig könnyűzenei koncertet és még bírósági tárgyalást is.

Az ifjúsági mozi szép lassan elsikkadt, eljelentéktelendett a nyolcvanas években, az Olympia pedig csúcsidőszakát élte. Nemcsak az akkor nagyon hasító és divatos francia komédiáknak (pl. a Louis de Funés-filmeknek) köszönhetően, hanem a Jugoszláviában forgatott NDK-westerneknek, indiános filmeknek is. Cowboyok, partizánok, apacsok, Piedone, Sandokan, minden tarolt a vásznon reggeltől estig, vasárnap délelőtt pedig rajzfilm, illetve matiné volt. Aki pedig azt hiszi, hogy a kommunizmusban nem volt amerikai film a mozikban, rosszul tudja: volt, és nemcsak a Spartacus és a Ben Hur, hanem a korai Pókember és Superman, sőt a Csillagok háborúja ment a moziban a nyolcvanas években, nem beszélve a magyar filmekről. Nem túl gyakran, ez tény, de volt, és konkrétan tömegnyomor volt egy-egy ilyen vetítésen. Azért a rendszernek voltak furcsa megnyilvánulásai is: a könyvesboltokban is alkalmazott „árukapcsolás” módszerét (meg kellett venni egy román nyelvű, nem túl népszerű könyvet azért, hogy megvehess egy magyart is) a moziban is alkalmazták: meg kellett nézni előbb egy román filmet azért, hogy megnézhess egy amerikait. „Tervgazdaság” volt a moziban is, talán az is hihetetlen, hogy a nyolcvanas évek közepén havi 36 ezer volt a kitűzött nézőszám.   

Bármilyen hihetetlen mai szemmel, de a nyolcvanas években napi hat (!) vetítést tartottak (9, 11, 14, 16, 18 és 20 órától), váltások voltak itt is, mint a gyárakban,

a moziban 13 alkalmazott dolgozott, nemcsak a gépészek és a főgépész, hanem igazgató, pénztárosok és takarítók is voltak. A legismertebb közülük Hadnagy Ferenc volt, aki 1952-ben került a Munkásba gépészinasként és igazgatóként vagy főgépészként egészen a Stúdió Mozi megszűnéséig, 2005-ig dolgozott az udvarhelyi moziban (öt évvel ezelőtt, 79 éves korában hunyt el).

Ebből a korszakból meg kell említeni a kertmozit (ez a labdarúgó stadionban volt alkalmanként, a futballpálya szélére helyeztek vetítővásznat, a nézők a lelátón ültek) és a Mozikaravánt. Utóbbi arról szólt, hogy autóval falusi kultúrházakba vitték nem a mozi fő gépét, hanem egy kisebb orosz gépet, arról ment a film. Ami a technikát illeti, az ötvenes években német, Ernemann 2 márkájú gép volt a Munkásban, jött a román vetítőgép, Technocin és ennek továbbfejlesztett gépei: 1960-ig Technocin 1-es, 68-ig Technocin 2-es, utána jött egy T5-ös, de az Olympiában már T7-essel kezdték, a legutolsó gép pedig csehszlovákiai gyártmány volt, egy Meopta X5-ös. Egy mozijegy ára a nyolcvanas években 4, illetve 6 lej volt, utóbbival a hátsó, jobb helyekre (a „tizenötös soron felül”) lehetett ülni, az állójegy (mert ilyen is volt!) 3 lejbe került.   

A rendszerváltás után néhány évvel a moziterem épületében működött az Ati Beta Televízió (1997 márciusától az UTV-vel való egyesülés után a Digital 3 Televízió), a nagytermet 1992-93-ban felújították és átalakították – nemcsak mozielőadásra, hanem nagyon sok mindenre megfelelt és megfelel ma is. Az ülőhelyek számát akkor lecsökkentették, az új székekből csak 250 került a terembe, illetve a tíz méter széles és 4,20 méter magas vetítővászon, no meg az említett Meopta vetítőgép.

Ekkortól már Stúdió Mozi lett a neve, a kilencvenes években elkezdődött a magyar filmek díszvetítése, hogy csak néhány példát említsünk: a Tímár Péter által rendezett 6:3, avagy játszd újra Tutti! 1999-ben (a főszereplő Eperjes Károly mellett az Aranycsapat két tagja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is itt volt), a Vakvagányok (2001-ben) vagy a Macerás ügyek (2002-ben).

A székelyudvarhelyi filmszínház 2005-ben állt le, azóta nincsen moziprogram a városban, vetítés ugyan néha van, de rendszertelenül. A város egyik legismertebb filmese, Szabó Károly (akinek az édesapja a régi moziban dolgozott) kapcsolatban áll forgalmazókkal, és főleg magyar filmeket vetít projektorról a teremben.

Érdekesség, hogy egy másik udvarhelyi filmes, Bálint Arthur a mozi 2005-ös megszűnéséről dokumentumfilmet készített, a film 2007-ben a Marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztiválon különdíjat nyert.

A város önkormányzata 2010 októberében kapta vissza hosszas huzavona után a termet a RomâniaFilm Országos Filmforgalmazó Társaságtól (RADEF),

a vetítőgépet pedig pár hónap múlva leszerelte és elvitte a „társaság”.

Az önkormányzati tulajdonban levő mozitermet ismét felújították, a járvány előtt több évig a Székelyföldi Filharmónia előadásait tartották itt. Filmvetítés legutóbb a járvány újbóli bedurvulása előtt, szeptemberben volt (a Filmtettfeszt filmjeit lehetett megnézni).

(Írásunkhoz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben, Novák Károly István: Azok a boldog békeidők című köteteit, illetve korabeli újságcikkeket, szóbeli közléseket.)