Kórházszületés nehéz időkben: negyvenéves az udvarhelyi egészségügyi intézmény

Az intézmény akkori igazgatója, a ma 92. életévében járó dr. Mátyus András nyugalmazott fül-orr-gégész főorvos nemcsak aktív évei jelentős részét szentelte az új kórház felépülésének és működtetésének, hanem nyugdíjasként eltöltött évtizedei alatt is a gyógyászat kutatásával foglalkozott.

Mátyus 1931. január 30-án született Kibéden. 1957-ben végzett a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen, abban az évben került Udvarhelyre, először dr. Bódi András sebészorvos mellett dolgozott a sebészeten, 1960 óta fül-orr-gégész szakorvos. Szakmáját több mint negyven évig végezte, becslése szerint 60-70 ezer műtétet végzett. 1964-től az Egészségügyi Iskolaközpont igazgatója, 1974 és 1990 között a székelyudvarhelyi városi kórház igazgatója volt. 2000 óta nyugdíjas, azóta több egészségügy-történeti munkája is megjelent. Az Udvarhelyszék és Székelyudvarhely egészségügyének történetét összegző monumentális, kétkötetes munkája 2017-ben látott napvilágot. A főorvos mai napig aktív, erre az évfordulóra is több gondolatot lejegyzett, illetve szóban is megosztott a Ligettel.

A betegeket ellátó ispotály, illetve az ún. szegények kórháza már 1843 óta létezett Székelyudvarhelyen, 1852-ben bécsi nyomásra hozták létre a Széki Kórházat a szabadságharcot követő megtorlás idején. Az 1886-ban épült vármegyei közkórházhoz (ebben van ma a fül-orr-gégészeti osztály) nem egy forrásból jött a pénz: dr. Mátyus András kutatásai szerint az 1849-ben a Székelyföldre benyomuló osztrák és orosz hadsereg a katonák számára rekvirált javakért (búza, kukorica, zab) utólag fizetett, a 19. század ötvenes éveiben ez volt az első alap a kórházra. Ez a pénz bővült a vármegyei támogatásokból, illetve 1878-ban a lottó bevételéből maga Ferenc József császár adott támogatást. 1887-ben készült el, az impozáns épület ma is áll, a hetvenes években tulajdonképpen a mellette levő területre építették meg az új kórházat. A régi épület is fokozatosan alakult, például 1905-ben építették meg a vízvezetékét – a következő évtizedekben létrejött fejlesztések dr. Imreh Domokos sebészorvos nevéhez fűződnek.

Még harmincas évek végén épült a fertőző épülete, aztán a második világháború után jött egy nagyobb fellendülés. 1947-ben olyan orvosok kerültek a kórházhoz, mint dr. Jaklovszky Alfonz, dr. Benedek József és dr. Farkas Sándor – utóbbi vezetésével indult az első poliklinika a mostani központi cipőbolt emeletén. 1940 és 1944 között épült a Villanytelep utcai Egészség Ház, de ezt csak később, a lakosság adakozásából fejezték be. 1947-ben dr. Lőrincz Zoltán vezetésével Imreh Domokos Vár utcai államosított magánklinikáján indult a szülészet, megszületett a mentőszolgálat dr. Csiszár Zoltán irányításával, a Haubersumpf-házban pedig a tüdőgondozó (dr. Kállay Ernő vezetésével) – később, 1968-tól az új kórház megépüléséig itt volt a szülészet.

A negyvenes évek végén a régi főépület mögötti épületben volt a belgyógyászat (később ez lett a fertőző betegségek osztálya) és ekkor indult el a szemészeti osztály. A három osztályon kívül 1950-ben a rajoni egyesített kórház létrejöttével három osztályt sikerült elindítani: a sebészetet, a belgyógyászatot és a fertőzőt. A fül-orr-gégészet a régi főépület földszintjén volt, tizenöt ággyal, a szemészet hasonlóképpen, a műtő közös volt. Akkoriban nem építettek, hanem az államosított, nagyobb, tágasabb épületekbe tették a kórházi osztályokat, így lett az említett Imreh-kórházból szülészet, a Haberstumpf-villából pedig tüdőgyógyászat. 1966-ban megjelent az abortusztilalomról szóló elhíresült dekrétum, emiatt nagyobb szülészeti osztályra volt szükség, a tüdőszűrő munka miatt pedig egyre csökkent a tbc-sek száma – ezért került a szülészet a tüdőosztály helyére, az Imreh-féle kórházba pedig a fül-orr-gégészet és a szemészet, alul pedig a tbc-rendelő és röntgen.

Az ötvenes-hatvanas években a város lakossága jelentősen megnövekedett, a hetvenes években még tovább nőtt, gyárak, iskolák épültek, ekkor már volt elképzelés egy új, modern kórházra, de ez csak hetvenes évek végén jöhetett létre. Az 1968-as megyésítéskor Csíkszereda lett a megyeközpont, az akkori tervek és rendeletek szerint először ennek a településnek kellett a városiasítását véghezvinni, a kórháza is ezért épülhetett meg hamarabb.

Dr. Mátyus Andrást 1974-ben nevezte ki Ubornyi Mihály polgármester a kórház élére, gyakorlatilag erőszakkal, parancsolva – ám a városvezető azzal érvelt, hogy az új kórház felépítését szerinte csak Mátyus tudná véghezvinni. „Akkoriban Ubornyi Mihály volt a polgármester, aki 1974-ben szinte erőszakkal nevezett ki a kórházhoz igazgatónak. Annyira ösztökélt Ubornyi, hogy el kellett vállaljam. Megmagyarázta, hogy ennek a kórháznak meg kell születnie, szerinte ezt más nem tudja megcsinálni, csak én. Akkor már folyamatban volt a kórház tervezése, legalábbis szóban, az akkori nagygyűléseken, a pártbizottságnál. Ezeken a gyűléseken ott voltak a munkásemberek is, a mostani Szent István-terem mindig tele volt, és az embereknek volt szavuk, beleszólhattak. Állandóan kérték a kórház megépítését, pláne azután, hogy Csíkszeredában megépült az új, nagy kórház” – emlékezett vissza később az egykori kórházigazgató, majd hozzátette: „Óriási szerencsénk volt egy jól sikerült itteni Ceaușescu-medvevadászattal is 1976-ban. De Fazakas Lajosnak, a Megyei Végrehajtó Bizottság titkárának is köszönhető, ez elvitathatatlan, hiszen ezt a kórházügyet ő dobta be az államelnöknek.

A medvevadászat jól sikerült, jó hangulatban volt aznap Ceaușescu, és ezt ki lehetett használni. Látszólag szóban egyetértett azzal, hogy Udvarhelyen épüljön kórház, akkor indult meg a konkrét szervezés.

Megbízták az Egészségügyi Minisztériumépítő részlegét, az ottani szakemberek készítették el nagyon gyorsan a tervek.”

Az udvarhelyi kórház tervezője Virgil Grigore műépítész volt – az épületeket eredetileg nagyobbakra tervezték, de 1977-ben jött a bukaresti ukáz, hogy főleg lakásokat kell építeni, emiatt a kórházépítésre előirányzott pénz kb. egyharmadát egyszerűen „lefaragták”, ugyanis ekkor kezdték el építeni a Bethlen-lakótelepet.

„Az államelnök 1977. május 16-ai 177-es számú törvényerejű rendelete a székelyudvarhelyi 430 ágyas új kórház és poliklinika építését valamint a régi épületek korszerűsítését, kibővítését indította el 1977 júniusában. Ezzel hivatalosan és ünnepélyesen is megnyílt a municípiumi kórház építőtelepe, és szemeink előtt kezdett kialakulni a ma is ismert képe. Így a következetesen érvényesülő egészségügypolitika eredményeképpen felépült az új létesítmény, és 1982 májusában, illetve június és július folyamán beindult az új kórház és poliklinika, amely a dolgozó ember egészségvédelmét, egészségének megőrzését és biztosítását hivatott teljességre vinni” – írja visszaemlékezésében Mátyus doktor.

Az államosított területen több magánházat is lebontottak, 1977 májusában a régi kórház főépülete mellett a megye és a város elöljárói bemutatták a kórház makettjét, és megejtették az első „kapavágást”.

„Az építkezés megkezdése után egy évvel jött egy nagy Ceaușescu-beszéd arról, hogy minden talpalatnyi földet be kell építeni lakásokkal, és konzerválni kell a megépített szociális-társadalmi létesítményeket, így ebbe a játékba az épülő kórház is beleesett. Emiatt kellett kisebbíteni, a költségvetés 51 millió akkori lejről leredukálódott 31 millió lejre. Emellett 1977-ben volt a földrengés, az újjáépítésre is sok pénz kellett, akkor a tervezett ágyszámot is csökkenteni akarták. Olyan megoldást kellett találni, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon” – emlékszik vissza Mátyus.

Az építkezést két évre tervezték, de elhúzódott, jelzett ok miatt újra kellett terveztetni, végül öt év lett belőle, a megye viszont 3-4 millió lejt adott a kórházhoz tartozó régi épületek felújítására, ezenkívül a kórháznak adtak még két épületet: a volt Építkezési Vállalat székhelyét (ez a Szuper élelmiszerüzlettel szemben ma is áll, sokáig az ideggyógyászat volt benne) és azt az épületet, amelyben ma a mentőszolgálat van.

A munka átszervezése után a vidék és a gyárak is be kellett segítsenek a kórházi építkezésnél. Vakolni, önteni kellett, ácsmunkát végezni, de

végül szép eredmény született: az ország akkori egyik legmodernebb kórházát sikerült felépíteni, gázfűtésessel, saját áramfejlesztővel, modern műtőkkel, lifttel és kórbonctani központtal.

Mátyus doktor statisztikái szerint az öt évig tartó építkezésben tizenhat hektárnyi téglafal és felület kapott vakolatot, közel ötezernyi négyzetméter mozaikot és csempét öntöttek, illetve raktak le, és több mint ezer új ajtó és ablak került a helyére.

A vidék és a városi gyárak is nagyon sokat segítettek, naponta mindig 30-40 ember dolgozott Szász Endre vezetésével. A liftház építését a siménfalvi Joó Dénes ácsmester irányította. Mátyus visszaemlékezése szerint órákig győzködte, hogy vállalja el a munkát – végül azzal győzte meg, hogy ha az egész Ó-Romániát felépítette, akkor a kicsi udvarhelyi kórház liftházát is csinálja meg. A győzködés vége az lett, hogy a mesterember az asztalra csapta a sapkáját, és azt mondta: „Megyek!”

Az egyik minisztériumban az ottaniakat arról akarták meggyőzni, hogy ne szénfűtéses legyen a kórház, hanem gázzal működjön. A minisztériumba menő, Mátyus vezette küldöttség rendszeresen azzal a szóval köszönt felemelt kézzel, hogy „Gáz!” – mígnem egyszer az ottaniak úgy köszöntek vissza, hogy „Gáz!” Aznap sikerült is elintézni, a gázfűtés mellett döntöttek.

A kórház építésével párhuzamosan létrejött az új fogorvosi poliklinika, ahol 18 fogorvos végzett kétváltásos munkát, kettő sürgősségi ellátásban dolgozott. Egyidőben hét vidéki, falusi orvosi rendelő épült, és megkezdődött a korszerű betegellátás időszaka vidéken, ugyanakkor a városban a gyermekvédelem öt új, modern bölcsődét kapott.

1982 áprilisában átvették az épületet, az iskolák diáksága takarította, mosta fel a folyosókat, kórtermeket – akkor pontosan 430 ágyas volt a kórház. Május 10-én a laboratórium átköltözött a Villanytelep utcai épületből – Mátyus visszaemlékezése szerint erélyesen rájuk szólt, hogy azonnal, egy nap alatt költözzenek át. Felépülésekor, átadásakor a municípiumi kórház a város, a megye, illetve az ország egészségügyi ékszerdobozának számított, a benne elvégzett szakmai munkát már akkor is elismerték, akárcsak napjainkban.

A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben az épületet és az intézményt tovább lehetett és kellett bővíteni mind fizikailag, mind pedig a szakmai munka terén. Az udvarhelyi kórház manapság a régió legfontosabb egészségügyi intézménye, megléte pedig azt is jelzi, hogy nehéz időkben is lehetett maradandót, a közösség szolgálatát, gyógyítását hivatott intézményt teremteni.

A cikkhez felhasználtuk a szerző korábbi írásait, dr. Mátyus András szóbeli visszaemlékezéseit és Az udvarhelyszéki gyógyászat története című kétkötetes munkáját (2017), valamint Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben (2009) című könyvét.