Visszaemlékezés 1989 karácsonyára

1989 decemberében hirtelen véget ért az addig ismert, elnyomó rendszer, az emberek pedig nem tudták mitévők legyenek. A hirtelen jött szabadságban nem a nyugalom, hanem inkább a pánik hangulata uralkodott – fogalmazott nagytatám.

Románia lakossága a tévék előtt ülve várta a fejleményeket, a médiából azonban ömlött a megfélemlítés. A karácsonyi hangulatot felváltotta a félelem. Nem lehetett örülni az ünnepnek, hogyan is lehetett volna, amikor káosz volt az egész országban – mesélték a nagyszüleim.

„Mindenhol terroristákat láttak az emberek, ellenségeket. A tévében ugyanis ezzel ijesztegedték az embereket, mindenki paranoiás lett. Olyan helyeken is ellenségeket láttak a lakók, ahol senki nem volt, a távolban megjelenő fákat is elkönyvelték terroristáknak.

A házból sem mertek kimenni, még azok sem, akik nem vették be az ijesztegetéseket, akkora volt a zűrzavar. Nyilván nem voltak terroristák, az egész egy államcsíny volt” – osztotta meg nagytatám.

A Csíkszeredában élő nagyszüleim azt mondják, negyven év után ez volt az első szabad karácsonyuk, ám nem tudtak erre figyelni. Nagymamám szavaival élve, nem tudták az emberek, hogy ezután mi lesz, merre menjenek, mit csináljanak. Ezt csak tetézte, amikor december 25-én kivégezték a Ceaușescu-házaspárt. „Szégyen volt, hogy az országunk karácsonykor meggyilkolja a vezetőjét.”

Sokan a tévé előtt vártak – többen összegyűlve szomszédokul, hiszen nem volt mindenkinek készüléke. A megszokott napi kétórás műsor helyett állandóan volt adás, ami önmagában nagy szenzáció volt, ráadásul akkor volt először színes adás is – emlékezett vissza nagymamám.

Papp Kincses Emese a Virassz velem című könyvében azt is leírta, hogy akkor három nyelven – románul, németül és magyarul – kívántak boldog karácsonyt a médiában, addig nem volt ilyen.

„Én ekkor a csíkszeredai fonodában dolgoztam, ott is mindenki terroristákat látott. Mondták, hogy vigyázzunk, a Sutánál vannak a fák mellett. Persze senki sem volt ott, félrevezettek. Később jöttek rá csak az emberek, hogy átverés volt” – mesélte nagymamám. Nagytatám szerint a két fegyveres erő, a hadsereg és a belügyminisztérium összefogott, tőlük jött a puccs.

Akik közalkalmazottak voltak, még huszonharmadikán (akkor szombatra esett) is dolgoztak. Sokan elmenekültek, viszont akik becsületből maradtak, azoknak a családjaik féltették őket. Sok helyen a lázadó tömeg ugyanis nem válogatott, mindegy volt, hogy besúgó vagy sem az adott katona, rendőr, a nép szemében bűnhődnie kellett. Autókat gyújtottak fel, ablakokat törtek be.

Reménykedéssel jött a karácsony, aztán pedig a káosz uralkodott.

Eljött az angyal is, hozott karácsonyfát, hogy a gyerekek a lehető legkevesebbet érzékeljenek a felfordult világból, de az ünnep nem volt meghitt.

35 év telt el azóta. A nagyszüleim – mint ahogy sokan mások – a mai napig élesen emlékeznek az akkori történésekre. Nem is szabad elfelejteni.