A legvadabb képzeletünket is felülmúlják Gileád újabb borzalmai

2019 túlzás nélkül Margaret Atwood éve. Az általa írt Szolgálólány meséjének köszönhetően világszerte ismerik a kanadai írónő nevét, a regénye alapján készült sorozat pedig már három éve ott van a köztudatban, mint az elrettentő, a nők totális kizsákmányolásán alapuló, sötét disztópia iskolapéldája. Atwood idén tette fel a pontot az i-re azzal, hogy 34 év után megjelent a kultikus regényének folytatása, ami rögtön megkapta a Booker-díjat (ezt minden évben a legjobb olyan angol nyelvű regény kapja, amelynek írója Nagy-Britannia, Írország vagy a Nemzetközösség állampolgára, ezt a díjat pedig a kanadai írónő regénye másodszorra kapta meg). Emellett az írónőt a brit becsületrend tagjává választották, és maga az angol királynő tüntette ki őt ezzel az elismeréssel.

Margaret Atwood új könyvét érthető módon hatalmas várakozás előzte meg, hiszen a 2017-ben az ikonikus regénye alapján készült tévésorozat olyanokkal is megismertette a Szolgálólány meséjét, akik addig nem is hallottak róla, emellett már volt a korábbi regénynek egy rajongóbázisa (akik 34 évet kellett várjanak a folytatásra), de most itt van, és magyarul is a kezünkben tarthatjuk Atwood újabb, Gileádról szóló elbeszélésgyűjteményét.

A szolgálólány története: amikor a nőből szülőgép lesz

Letaglóz, elborzaszt és nem ereszt, mégis kíváncsian várjuk, hogy mi fog történni. Nyilván nem ez a legjobb ajánló egy tévésorozathoz, azonban ahogy a filmek között is vannak megrázó történetek, úgy a tévésorozatok világában is van, amit nem könnyed kikapcsolódási szándékkal nézünk meg.

Az új regény választ ad, hogy mi történik az elnyomó rezsim újabb időszakában, egészen pontosan 16 évvel azután, ahol a Szolgálólány meséje véget ér, June további sorsa pedig rejtély marad a könyvolvasók számára.

A Testamentumokban három elbeszélő szemszögéből tekinthetünk bele ismét a gileádi és a kanadai mindennapokba. A mesélők kilétét kár lenne felfedni a leendő olvasó számára, hiszen ezzel a felfedezés örömét vennénk el és a katarzis érzésétől fosztanánk meg azt, aki ezek után tervezi elolvasni a könyvet. Legyen elég, hogy

egy Néni és két fiatal lány történetein keresztül térünk vissza Gileádba.

A Néni, mint a hatalom gyakorlója jelenik meg a történetben, az egyik lány pedig az autokrata, elnyomó rendszerben érik nővé, a másik pedig a határ túloldalán, Kanadában él, így rajta keresztül a Gileád-vonatkozású nemzetközi viszonyokba is betekintést kap az olvasó.

A korábbi regényhez képest újdonság, hogy a történet folytatásában a központi figura már nem egy Szolgálólány, sőt,

alig szerepelnek a társadalom legelnyomottabb és legkihasználtabb rétegének a képviselői a Testamentumokban.

A szolgálólány lázadása

Modernkori szenvedéstörténet, öncélú borzongatás, vagy eltúlzott világkép? A Szolgálólány meséjének második évadára mindegyik jelzőt rá lehet aggatni, azonban kár lenne ennyivel leírni napjaink egyik legnagyszerűbb tévésorozatát. Kritika.

A Szolgálólány-szál azonban így is az egyik legszomorúbb történése a cselekménynek, emellett

újabb szörnyűségek derülnek ki Gileádról, amik még a sorozat három évadának megnézése után is alaposan el tudják borzasztani a tévés adaptációt is figyelemmel követő olvasót.

Mint tudjuk, Gileád rendszerét a különböző, úgynevezett kasztokban élők tartják fenn és működtetik: a férfiak a hatalom teljes birtokosai, a nők elnyomói, a rezsim tejhatalmú uralkodói. A Nénik azok, akik segítenek nekik éltetni a rendszert: egyfajta apácarendnek is tekinthetők, akik az „engedetlen” nőket „megnevelik”, elintézik, hogy megfelelő Szolgálólányok kerüljenek a háztartásokba, ők a vérvonalak tudói, így nem történhet meg, hogy egy kényszerházasság esetében vérfertőzés merüljön fel. Emellett ők tanítják a lányokat, és „engedelmes feleségeket” nevelnek belőlük, ugyanakkor minden olyannal foglalkoznak, ami a férfiaknak ebben a társadalmi berendezkedésben túlságosan alantas lenne. Mindezért cserébe a férfiak nem léphetnek be az ő felségterületeikre, védelmet élveznek, és a legjobb belátásuk szerint cselekedhetnek. A Nénik mellett ott vannak még a Márták, akik az uralkodókat szolgálják és a házimunkát végzik, a Gazdák és a Gazdasszonyok, akik megtermelik a napi betevőt, valamint a fent említett Szolgálólányok.

A Testamentumokban azonban egy új társadalmi kasztot is megismerhetünk, méghozzá a Gyöngyleányokat.

Nekik egyfajta hittérítői szerepük van, akik védelmet élveznek, és akik a szomszédos Kanadába átjárva próbálják Gileádba csábítani az ottani elesetteket és kiszolgáltatottakat. Főként a hajléktalanok körében térítenek, egyik legfőbb érvük pedig, hogy Gileádban nincs hajléktalanság, mivel ott mindenkinek megvan a helye a társadalomban. A Gyöngyleányok tulajdonképpen noviciátusi rangban levő leendő Nénik, akik az eredményes és kitartó szolgálatukért cserébe nyerhetik el a végső titulusukat.

Bár tizenöt év telt el a Szolgálólány története óta, az Amerikai Egyesült Államok egyes államainak romjain létesült totalitárius rendszerben nem sok minden változott, viszont

felnőtt egy generáció, akik ezen a rendszeren kívül nem tapasztaltak mást.

Ettől is olyan szörnyű a Testamentumok, hiszen láthatjuk, hogy a fiatal lányok miként élnek a miénkhez képest eltorzult világképpel, holott ez számukra a teljesen természetes. Az emberi természet azonban olyan, hogy tudja, ha valami nincs teljesen rendben, a felnövés és az ezzel járó lázadás pedig rengeteg dolgot megkérdőjelez a rendszerrel és az életvitellel kapcsolatosan ezekben a lányokban. A másik oldalon pedig a Kanadában felnőtt szereplő már szörnyűnek és helyenként nevetségesnek tartja azt, ami Gileádban folyik, és teljes lényével elutasítja mindazt, amit a szomszédos elnyomó diktatúra képvisel.

Azt már a Szolgálólány meséjének Epilógusa óta tudjuk, hogy Gileád előbb-utóbb megbukik, mert ez az elnyomó rendszerek sorsa.

A szolgálólány harca

Idén sem maradtunk sötét, diktatórikus jövőkép nélkül, Margaret Atwood Gileádjában pedig még talán sosem volt ennyire kilátástalan a létezés. A Szolgálólány meséjének harmadik évada újabb mélységeket tár fel a kitalált elnyomó diktatúrából.

Hogy ezzel ér-e véget a Testamentumok vagy sem, szintén az olvasó kitartására bízzuk. És, hogy mennyire befolyásolja az új könyv a sorozat további alakulását? Mondhatni, hogy szinte semennyire, hiszen ettől függetlenül lehet folytatni a sorozatot, hisz sok mindennek kell még történnie ahhoz, hogy a Testamentumokban felvázolt állapotokig eljusson a történet. A könyv megjelenésével kapcsolatosan ugyanakkor azt is meglebegtették a sajtóban, hogy a Testamentumokat is feldolgoznák folytatásos történetként, erről egyelőre azonban még semmilyen konkrétumot nem lehet tudni, mindenesetre

érdekesnek ígérkezik, ha a Szolgálólány meséjének újabb évadaival párhuzamosan tervezik megjelentetni az újabb, Gileádról szóló sorozatot.

Margaret Atwood azt nyilatkozta, hogy azért döntött a regény folytatása mellett, mert bár az utóbbi évtizedekben elég távol került a világ a Szolgálólány meséjének történetétől, az utóbbi években úgy érezte, hogy

ismét egyre közeledünk ehhez a kitalált valósághoz.

(Azt is fontos tudni, hogy még a sorozat előtt elkezdte írni a folytatást, de a rajongók folyamatos noszogatása is szerepet játszott abban, hogy fellebbentse a fátylat az általa kitalált világ további sorsáról).

A Testamentumokkal csak egy baj van: hihetetlenül rövid idő alatt el lehet olvasni a nagyon könnyű nyelvezet és az izgalmas történetvezetésnek köszönhetően. És bár rengeteg szörnyűséget felvázol a szerző, valahogy mégis nehéz elengedni ezt a világot, ami helyenként a kommunista rezsimmel is kísérteties hasonlóságot mutat, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az újabb regény egy nagyon jól elképzelt és kidolgozott esettanulmány.

De addig kell örülnünk, amíg mindaz, amit Margaret Atwood kitalált, csak a képzelet szintjén létezik.