Viszonylag jó év volt 2022 a videójáték-megjelenések szempontjából – hiszen többek között olyan címekkel gazdagodhattunk, mint az Elden Ring, a Horizon: Forbidden West, vagy a God of War: Ragnarök –, ám ez az év még ennél is „nagyobb” lesz, többek között amiatt is, hogy több, tavalyról elhalasztott játék is megjelenik.
A járvány miatti lezárások által megtépázott játékipar már lassan teljesen magához tért, és elképesztő mennyiségű új cím jelenik meg 2023-ban. Annyira sok, hogy nem is tudtuk egy tízes listára leszűkíteni az általunk legjobban vártakat, még úgy sem, hogy néhány fontos játékra – mint az idén megjelenő Final Fantasy XVI, vagy a Wo Long: Fallen Dynasty – ki sem térünk ebben az anyagban, mert nem játszottunk a kiadóik korábbi játékaival, ugyanakkor a már megjelenteket – mint a Forspoken és a Dead Space Remake, vagy éppen a semmiből érkező ritmusjáték, a Hi-Fi Rush – sem taglaljuk külön ebben az összeállításban.
Jöjjön tehát az általunk legjobban várt 14 játék és két – különálló játéknak is beillő kiegészítő (DLC) –, amik várhatóan mind megjelennek az év folyamán.
A Harry Potter világában játszódó nyílt világú kalandot a gaming közösség – és mi is – 2022. végére várta, azonban a játékot fejlesztő Avalanche Software stúdió úgy döntött, hogy még polírozza egy kicsit, hogy ne félkészen és bugosan kerüljön a piacra, tekintettel arra, hogy hatalmas játékosbázist haragítanának így magukra, mivel várhatóan nagy lesz körülötte az érdeklődés Rowling varázsvilágának máig töretlen népszerűsége miatt. Csak reméljük, hogy a plusz hónapok jót tettek a fejlesztési folyamatnak, és kiváló minőségben lát napvilágot a játék, amiben az 1800-as évek Roxfortjában lehetünk varázslótanoncok, és több mint száz óra játékidő vár ránk ebben az interaktív varázsvilágban, ami várhatóan a Harry Potter-univerzumot is tovább bővíti. A játék régi és újgenerációs Playstationre, Xboxokra, PC-re és Nintendo Switchre is érkezik, igaz, hogy a régi generációs konzolok tulajdonosainak még várniuk kell rá, hiszen Playstation 4-re, valamint Xbox One-ra csak április 4-én jelenik meg, a Switch tulajdonosai pedig csak az év közepétől, július 25-től vethetik bele magukat.
Egyfajta Monster Hunternek is tekinthető játékot készített az Omega Force, amit az Electronic Arts (EA) dob piacra február közepén. A feudális japánra emlékeztető világban hatalmas szörnyekre kell vadásznunk egyedül, vagy barátainkkal közösen, ám nem csak fegyverek, hanem különböző, általunk „épített” szerkezetek is segítenek az ellenfelek leküzdésében. Nem lesz egy év játéka, de akinek szimpatikus a világ és a játékban kiaknázható harcrendszer, az biztosan jól el fog szórakozni benne. Kizárólag újgenerációs konzolokra és PC-re érkezik.
Ez az alternatív Szovjetúnióban játszódó nyílt világú kaland több szempontból is érdekesnek tűnik, hiszen a Mundfish által fejlesztett, több kiadó révén piacra kerülő játékban életre kelt mechanikus eszközök és megannyi, elképzelhetetlenül fura szörny ellen kell felvennünk a harcot, mindezt pedig belső nézetes shooter formájában, távolsági és közelharci fegyverekkel, na meg a különleges képességeink bevetésével. Jó mókának ígérkezik, különösen annak tudatában, hogy a régi és újgenerációs konzolok és a PC mellett Game Pass-előfizetéssel is játszható lesz a megjelenése napjától.
A mikrotranzakcióiról elhíresült Electronic Arts egy meglepően jó Star Wars-játékkal rukkolt elő 2019-ben, ami egy, a 66-os parancsot túlélő jedi-tanoncról, Cal Kestisről szól. A soulslike-elemekkel készült játék várva-várt folytatása idén jelenik meg, és már nem kell sokat várni rá. A nemrég leleplezett előzetes alapján a készítők rengeteg játécmechanikát továbbfejlesztettek a folytatásban, emellett pedig megtudhatjuk, hogy miként folytatódik az első játék közben jedivé vált Cal élete az épülő Birodalom folyamatos fenyegetése alatt, akik az életben maradt jedik kiirtásán ügyködnek. Márciusban az újgenerációs konzolok vagy a PC-k tulajdonosai mindezt átélhetik, amennyiben beruháznak erre a produktumra.
Listánkon az első, nem eredeti cím, hanem egy korábbi – rendkívül népszerű – játék feldolgozása, korszerűsített grafikával és továbbgondolt játékmechanikákkal. Mint ismert, a Capcom az utóbbi években két, korábbi Resident Evil játékát is kiadta remastered-formában, miközben már a számozott, nyolcadik folytatásnál tart, most pedig a negyedik részre esett a választás, hogy azt „újrahuzalozva” eladják a mai konzolokra. A spanyol faluban játszódó horrortörténet izgalmas lehet azok számára is, akik nem játszottak a játék korábbi verziójával, de azoknak is, akik az Erdélyben játszódó Resident Evil: Village után kedvet kaptak újabb hátborzongató kalandok átélésére is.
Ez nem egy különálló játék, hanem a tavaly megjelent Horizon: Forbidden West első és várhatóan egyetlen kiegészítője, ami csak Playstation 5-re jelenik meg. Bár idén februárban érkezik egy, a Horizon, apokalipszis után évezredekkel játszódó világához egy VR-kaland is, a Playstation VR 2-es multimédiás eszközre, a játékosok többsége azonban Aloy kalandjának folytatására fog befizetni, mert ezért nem kell egy Playstation 5 áránál is többet kipengetni.
Az már az előzetes alapján egyértelmű, hogy ez is egy gyönyörű látványvilágú „vidámpark” lesz, ahol az időszámításunk után tízezer évvel, növényekkel és gyilkos robotokkal benépesített Los Angelesben és Hollywoodban vadászhatjuk le az önálló életre kelt mechanikus szörnyeket kedvenc íjas hősnőnkkel.
Zombis játékokkal, sorozatokkal, filmekkel tényleg tele van a padlás (a műfajt épp a The Last of Us sorozatadaptációja teszi újra széles közönség előtt közkedveltté), ám egy x-edik zombis játék mindig jöhet, főleg úgy, ha nem is veszi magát elég komolyan. Márpedig a Dying Light „testvére”, a sokkal viccesebb Dead Island, és a tavasszal érkező folytatása aztán tényleg nem csinál problémát abból, hogy kifigurázza a zombiapokalipszist, és bár véresnek és brutálisnak ígérkezik, de a humort sem fogja nélkülözni. Mi erre (is) befizetünk, ha végre megjelenik, mert agykikapcsolásként zombikat lehet benne a legváltozatosabb eszközökkel és módszerekkel szétcsapni. Régi és újgenerációs konzolokra, valamint PC-re is érkezik, reméljük, hogy nem fogják ismét eltolni a megjelenés dátumát.
Ha nem zombikat akarunk aprítani, akkor ugyanezt megtehetjük vámpírokkal is. Az Xbox új shooterjében ugyanis ezekre vadászhatunk a különböző képességekkel és adottságokkal rendelkező karaktereinkkel, mindezt pedig egyedül, vagy csoportosan, a barátainkkal is tehetjük. A játékot fejlesztő Arcane Studios szerint a játék a Far Cry-ok világát és játékmenetét idézi, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mennyi játékórát tudunk eltölteni benne, anélkül hogy megunnánk. A Microsoft-exkluzív játék Unreal Engine 5-tel készül, és első naptól játszható lesz a Game Pass-szolgáltatáson keresztül is.
Videójátékosok évek óta dédelgetett vágyálma, hogy a Diabloból végre megjelenik a számozott, negyedik rész, ez pedig 2023 júniusában meg is valósul. A már klasszikusnak számító, azóta remastered kiadásban is megjelent Diablo II. és az etalonnak számító második részhez fel nem érő harmadik epizód után a fejlesztők ismét visszatértek a gyökerekhez, vagyis ismét egy sötét, és a végtelenségig játszható felső nézetes akció-szerepjátékot dobnak piacra, amiben az általunk kreált harcossal, mágussal, orgyilkossal vagy pappal és többféle, a korábbi játékokból is megszokott kaszt képviselőivel trancsírozhatjuk kedvünkre a ránk küldött démonseregeket.
Ami a Playstationnek a Gran Tourismo-széria, az a konkurens Microsoftnak a Forza Motorsport. Ennek érkezik idén, a még egyelőre megjelenési dátum nélkül már többször is promózott nyolcadik része, ami az ígéretek szerint az eddigi legvalósághűbb versenyautó-szimulátor lesz. Az autók fizikája hasonló lesz a valósághoz, és úgy törnek majd, ahogy az a valódi versenypályákon történne, emellett számos grafikai és egyéb újdonságot hoz a széria korábbi részeihez képest. Ez mind szép és jó, már csak egy megjelenési dátum kellene… Ja, és első naptól játszható lesz ez is a Game Pass-kínálatában.
A 2020 telén vállalhatatlan állapotban megjelent, azóta pedig rendesen helyrepofozott Cyberpunk 2077 idén várhatóan megkapja az első és egyetlen kiegészítőjét, amit még a megjelenés után úgy ígértek a készítők, hogy amikor elkészül, ingyenes lesz. Azóta viszont a játékot kiadó CD Projekt Red is kimászott a sáncból, amibe a játék megjelenésével borította magát, és a jövőbeni projektjeik mellett az akció-szerepjáték kiegészítőjének is nekifogtak.
Az ígéretek szerint ez a legnagyobb büdzséjű kiegészítő, amit a lengyel CD Projekt Red készít, így az árát is meg fogják majd kérni, miután tudatosították a játékosokban, hogy ez bizony a tűzoltás során tett ígéretekkel ellentétben nem ingyenes lesz. Míg az alapjátékhoz anno a közkedvelt Keanu Reevest igazolták le az egyik főszereplő eljátszására, addig a kiegészítőben Idris Elba kölcsönzi az arcát és a hangját egy új karakternek, Solomon Reednek, aki várhatóan karakterünk segítségére lesz a történet során.
Eredetileg ez is kiegészítőnek indult, végül önálló játék lett belőle. Az Assassin's Creed: Valhalla egyik mellékaraktere, Basim Ibn Ishaq múltjába kapunk betekintést, vagyis az ókori Bagdadban fog játszódni a történet, mielőtt hősünk a vikingekhez látogatott volna. Ez a játék nem lesz akkora, mint az előző Assassin's Creedek, és az ígéretek szerint inkább a klasszikus AC-kalandokra fog hajazni, vagyis nem egy végtelenségig játszható, szolgáltatás-alapú RPG lesz.
Ez a játék azért is fontos az AC-ket készítő Ubisoftnak, mivel ezzel hidalja át azt az időszakot, amíg a következő nagy projektjei elkészülnek, amikre előreláthatóan még éveket kell várni amiatt, hogy a stúdió nehéz pénzügyi helyzetbe került az utóbbi időszakban. De lehet, hogy nem is baj, hogy már nem jön ki kétévente új, nagyköltségvetésű, repetitív játékmenetet kínáló Assassin's Creed játék.
Pinokkióból is láthattunk mostanában eleget, ám a játékipar is kiaknázza a karakterben rejlő lehetőséget, így várhatóan idén ősszel belevethetjük magunkat a soulslike Pinokkióba, vagyis a Neowiz Gamesnél és Round 8 Studionál készülő Lies of P-be. A sötét és kegyetlen Belle Époque-ban játszódó történetben a mechanikus karral „felszerelt” Pinokkiót irányíthatjuk, akivel meg kell küzdenünk minden utunkba kerülő rémséggel. Nem is annyira a történet, mint a soulslike-címektől megszokott nehéz és taktikus harcrendszer miatt vagyunk kíváncsiak erre a játékra, ami konzolokra és PC-re is érkezik.
Míg a Sony és a Playstation nagy dobásai tavaly a Horizon és a God of War folytatásai voltak, addig idén ősszel a tulajdonukban levő Insomniac Games végre elhozza nekünk a legújabb, és nagy érdeklődésre számot tartó Pókember-folytatást. A 2018-ban megjelent Marvel's Spider-Man és a 2020-ban érkezett Marvel's Spider-Man: Miles Morales a maguk nemében egyedülállóak voltak, hiszen lélegzetelállító grafika és nagyon jól összerakott, kidolgozott sztorit sem nélkülöző játékmentben hálóhintázhattunk át kedvenc pókemberünkkel New York és Manhattan egyik felhőkarcolójáról a másikra. Az idén érkező folytatásban várhatóan mindkét Pókember játszható karakter lesz, az egyik főgonoszról, Venomról pedig már le is rántották a leplet. Azóta viszont egy sejtelmes bejelentésen túl, miszerint ősszel érkezik a játék, semmi nem került még napvilágra, de remélhetőleg ez a közeljövőben változni fog. A játék természetesen PS5-exkluzív lesz.
A játék, aminek fejlesztésébe a koronavírus-járvány után beleszólt az orosz-ukrán háború is, hiszen az ukrán GSC Game Worldnál évek óta készülő Csernobil világát a fantasztikum elemeivel továbbgondoló, belső nézetes shooter fejlesztőiből sokan vagy menekülni kényszerültek otthonaikból, vagy éppen behívót kaptak a hadseregbe. Azóta már egy fejlesztőjük el is esett a fronton, a többiek azonban a sok halasztás után még készítik a játékot, ami várhatóan idén megjelenik a Microsoft platformjaira, de a Game Passban is játszható lesz a megjelenés napjától.
A Microsoft és a Bethesda nagyágyúja lehet, hogy jövőre csúszik, mi azonban reménykedünk benne, hogy már idén láthatjuk, hiszen ennek a megjelenését is nemegyszer halasztották már. Tavaly mutattak belőle egy elég részletes gameplayt is, azóta viszont nem sok újdonság látott napvilágot az ambiciózus, űrben játszódó szerepjátékról, ami a Fallouthoz és a Skyrimhez lesz hasonló, csak épp bejárható bolygókkal, űrlényekkel, és automatán generált világokkal is. A kiadó szerint 250 ezer sornyi párbeszédet írtak a játékhoz, ami jóval több, mint amennyi a fent említett Falloutban és Skyrimban van együttvéve. A gigaprojekt elkészüléséhez tehát jó sok pénz, és rengeteg idő kell, a Microsoft pedig várhatóan akkor dobja majd piacra, amikor minden lehetséges rivaldafény rászegeződhet, ezért is lehetséges a következő évre halasztás. Amikor végre megjelenik, akkor ez is bekerül a Game Passba, de ha külön akarjuk megvenni, akkor várhatóan több pénzt kell kicsengetni érte, mint a mostani Xbox-játékokra, hiszen ezen a piacon is drágulás várható. Amennyiben nem félkészen adják ki a játékot, úgy több száz órányi minőségi időtöltés vár ránk a Starfield világában is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.