Saját készítői nyírják ki szép lassan a Vaják-sorozatot

Nem tudom eldönteni, hogy ami a második évad lecsengése óta a The Witcher-sorozat körül, a nyilvánosság előtt zajlik az szándékos baklövések sorozata, vagy egy tudatosan felépített gerillamarketing része, ugyanis kevés hasonló fősodorbeli, nagyköltségvetésű produkció van mostanában, amire ennyire rájárna a rúd, mint a Netflix fantasysorozatára.

Először is derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy

a főszereplő Geraltot alakító Henry Cavill a harmadik szezon végeztével otthagyja a sorozatot – elmaszatolt kommunikációval – kreatív nézeteltérésekre hivatkozva.

A köztudottan geek és a Witcher-történet (a könyvek és a játékok) iránt rajongó Cavillnél állítólag az verte ki a biztosítékot, hogy a sorozat készítői, élükön Lauren Schmidt Hissrich showrunnerrel (a produkció gonosz boszorkánya) nagyon eltértek a könyves alapanyagtól, és ez nem tetszett a Geraltot eljátszó színésznek. Mindenesetre hatalmas érvágás a produkciónak, hogy nem egy mellékszereplő színészt kell lecserélniük, hanem a legfőbb szereplőt, akire

gyakorlatilag az egész sorozatot és annak marketingkampányát építették, és akit a rajongók is elfogadtak Ríviai Geraltként.

Henry Cavill távozásának hírére, mintegy „tűzoltásként” be is jelentették, hogy ki fogja átvenni tőle a stafétát, aki nem más mint Chris Hemsworth A-listás akciósztár „kisöccse”, Liam Hemsworth, akinek castinghírét Henry Cavill Geraltja után

ellenérzésekkel fogadta az internet Witcher iránt érdeklődő szelete.

Ez nem csoda, hiszen Cavill két szezon alatt gyakorlatilag hozzánőtt a szerephez, és a többi – sok esetben meglehetősen félrement – casting után telitalálatnak bizonyult a kitalált legendás szörnyvadász eljátszására. Az, hogy miként veszi át tőle a karaktert Liam Hemsworth, még a jövő zenéje, azonban az alkotók most, a harmadik évad első felének promózása során igyekeztek megnyugtatni a rajongóbázist afelől, hogy

a könyvek egyik nagy fordulatát használják fel a „váltásra”, és ez minden igényt kielégítő lesz.

Hát erre azért nem vennénk mérget az eddig látottak tükrében…

Ezt az előre nem látott távozást próbálják tehát jó marketingfogásként eladni a Netflixnél, azonban a promózás közben jött az újabb „tökönlövés”: a sorozatot népszerűsítő reklámkampány részeként olyan óriásplakátokat vetítettek különböző helyszínekre, ami azt a szöveget tartalmazta, hogy: „igen, még mindig ő Geralt a Witcher harmadik évadában – utalva ezzel Cavillre, aki a kötelező promóciós körökön túl, már távozott a produkciótól.

Ez a visszás marketing is nem tudni, hogy tudatos gerillaakció, vagy újabb elbaltázott fogás, mindenesetre ez is ellenérzéseket váltott ki a sorozat mellett még kitartó nézőkből, akiknek többsége nagy valószínűség szerint már nem fogja elindítani A vaják negyedik évadát, főleg ha Liam Hemsworth Geraltja sem nyeri el a tetszésüket a promóanyagok alapján.

No de hogy magáról a harmadik évad első feléről is beszéljünk: a sorozat továbbra is kaotikus, és a készítők látszólag nem tanultak az előző két évad hibáiból. Mintha hardcore Witcher-fanoknak készítették volna az egészet, akik a fantasy világával kelnek és fekszenek (mondjuk ők egyben a legnagyobb kritikusai is a sorozatnak, hiszen a könyvekben történtek megváltoztatása mindig is érzékeny pont szokott lenni a rajongók körében, ez pedig a The Witcher-sorozat esetében hatványozottan így van).

A cselekmény az előző évadokhoz hasonlóan továbbra is kaotikus, nem tudjuk, hogy ki kivel, és a kontinens épp melyik pontján van, sok szereplőt mozgatnak párhuzamosan, mindenki a különleges erők birtokában levő Ciri-t akarja akit az éppen egymástól elhidegült Geralt és Yennefer rejtegetnek a sorozat első felében, hogy

míg a világ végéig is felkutatják a lány nyomait az őt keresők, addig senki se ismerje fel őt, amikor épp egy olyan helyszínen van, ami hemzseg a rá vadászó rosszarcúaktól.

A Geralt-Ciri-Yennefer-trió drámájából aztán hamar átváltunk az évad egyik mélypontját hozó Jaskier drámájába (akinek úgy a kinézetét, mint a motivációit és a történetben betöltött szerepét már a padlóig degradálták a készítők, a kötelező meleg-történetszál ráaggatása pedig az egyik legerőltetettebb húzás, amit elkövethettek ebben az évadban), hogy aztán két látványos összecsapás, és két szörnyvadászat után, kapjunk egy fantasyvilágban játszódó Bridgertonra hajazó mágusbált, amiben adagolva, több szereplő szemszögén és az egyre többet felvillantó párbeszédekből bontakozik ki a „nagy összeesküvés” és a néző megvezetése, hogy aztán a tetőponton hagyják abba az egészet, mert ugyebár

az évad második felére tartogatják az igazán fontos történéseket.

Mondhatni, hogy ezért kár volt „kettévágni” a szezont, de ez is a vergődés része, ugyanis egy ilyen gyalázatos mélységet elért néznivalónál a készítők legalább próbálják a legtöbbet kihozni belőle, és bár nem hétről-hétre adagolják az epizódokat (mint ahogy azt a konkurencia teszi mostanában)

kettéosztott évaddal próbálják a figyelmet hosszabb ideig fenntartani a produkció iránt, hogy „ne csak három napig tartson a csoda”, hanem két nyári hónapban is beszédtéma legyen a Witcher harmadik évada,

ahogy az történt tavaly a Stranger Things, vagy azelőtt a Money Heist esetében is (amiknél sokkal jobban sült el ez a dolog).

Elnyújtott film lett a Stranger Things negyedik évadának befejezése

Végre elérkeztünk a Stranger Things negyedik szezonjának befejezéséhez is. A várakozásnak megfelelően kiugró nézettséget hozó presztízssorozat továbbra is jól működik, az elnyújtott játékidő azonban nem vált az előnyére. Kritika.

Soha ennyien még nem szurkoltak egy rablóbandának

Öt évadon folyó macska-egér harc végére tett pontot a napokban a Netflix, ugyanis egyáltalán nem váratlanul befejezték az egyik legnépszerűbb európai sorozatukat, ami korábban előre nem látott népszerűségi bravúrt vitt végbe.

Július végén érkezik tehát a harmadik évad hátralevő három része, ami lezárja a Cavill-korszakot, és búcsút inthetünk a Geraltot eddig eljátszó színésznek és – ha kellően csalódottak vagyunk, akkor – a sorozatnak is.

Az biztos, hogy bármilyen gyenge is legyen a nézettség, a Netflix kitart a sorozat mellett, hiszen a Shadow & Bone és még néhány kisebb sorozaton kívül nincsenek ütős fantasy-adaptálási jogok a kezükben, míg az HBO-nál ott a Sárkányok háza, az Amazonnál pedig a szintén botrányos Hatalom gyűrűi és Az Idő Kereke, emellett a Warner új Gyűrűk ura-filmekkel tervez, és a Harry Potterből is sorozatot csinálna, hiszen a fantasy műfaj – legyen bármilyen gyalázatos kivitelezésű – reneszánszát éli napjainkban, és rengeteg potenciális rajongó figyelmére tartanak számot.

Csillagok háborúját, Gyűrűk urát, Harry Pottert és Trónok harcát fogunk nézni az előttünk álló évtizedben is

Röviden: mert a hollywoodi stúdiók ezt akarják. Hosszabban: mert amíg van érdeklődés a népszerű filmes és sorozatos franchise-ok újabb és újabb feldolgozásaira, addig ezek fognak készülni a kockázatosnak számító új történetek feldolgozásai helyett.

De hiába a vérfagyasztó kinézetű, undorító CGI-szörnyek és az azokat lekaszaboló vajákok, ha a sorozat egy fókuszát vesztett érthetetlen katyvasz, ami inkább limonádé, mint komolyan vehető néznivaló.

A Netflix ugyanakkor tavaly karácsonykor még ezt is alul tudta múlni a botrányos minőségű, Vaják: A vér eredete előzménysorozattal, amit tényleg csak mazochista fantasy-rajongóknak lehet ajánlani, hiszen olyan, mint egy hevenyészett Uwe Boll-film a kétezres évekből.

A Netflix már csak a nézettségben bízhat A vaják esetében, azonban az eddig látottak alapján nem lesz itt rekorddöntés, hanem örülhetnek, ha a korábbi nézőszámot meg tudják tartani ami esélytelen az egyre romló minőségű produkció tükrében, ami ráadásul meglehetősen negatív kritikákat és nézői értékeléseket kap. Még azt sem lehet mondani, hogy kár ezért a sorozatért, hiszen gyakorlatilag megmutatja, hogy

miként tudnak zsibvásári tucatterméket készíteni a Netflixnél egy olyan franchise-ból, ami bizonyos szinten Kelet-Európából reformálta meg a fantasy-műfajt, és még egy elképesztően jó minőségű videójátékot is eredményezett a máig is népszerű Witcher III: The Wild Hunt formájában.

„Jussát várja a vaják...” Újabb közönségkedvenc fantasy a Trónok harca után

Meglehetősen komor hangulatú, véres, öncélú, helyenként horrorisztikus, mégis közönségkedvenc. A Vaják (Wiedźmin, The Witcher) címet viselő dark fantasy a belőle készült játéknak köszönhetően lett igazán ismert, az igazi népszerűséget azonban az elkerülhetetlen sorozat-adaptáció hozta meg számára. Összefoglaló.

Ha a jussát váró vaják újabb kalandjaira és történeteire lennénk kíváncsiak, akkor jobb ha az őt kitaláló Andrzej Sapkowski regényeinél vagy a videójátéknál maradunk. Bár azokon hosszabb idő átrágni magunkat, de legalább kapunk tőlük valamit, a Netflixes witcher azonban a bosszúságon túl, hogy megint milyen középszerű néznivalóra fecséreltük az időnket, semmi pluszt nem nyújt. És ezt várhatóan Liam Hemsworth színre lépése sem fogja megváltoztatni.