Vásáros utak kereszteződésében (8.): találkozási helyszín is volt a szeredai vásár

Csíkszereda vásárváros munkacímet adták a várostörténeti kiállítás negyedik termének a múzeum munkatársai, a város névadása ugyanis szorosan kapcsolódik a szeredai heti városokhoz. De nem csak a szerda-napi vásároknak szenteltek figyelmet a terem berendezésekor, hanem az éves négy nagy vásárnak, sokadalomnak is.

„Minden évszakra jutott egy külön nagy vásár. A sokadalmakra, éves nagyvásárokra távolabbi településekről is elhozhatták a portékájukat az árusok, míg a szerdai heti vásárra csak a csíki falvakból hozhatták be a terményeiket. Ez utóbbi kicsit szegényesebb volt, a sokadalom pedig gazdagabb felhozatalú. Erre a két vásártípusra helyeztük a hangsúlyt a tárgyi emlékek megmutatásában ebben a teremben, amelyet a múzeum néprajzi gyűjteménye támaszt alá. Az egész vásárt nem tudtuk behozni, pedig ez volna talán a leggazdagabb terem, sőt, több termet is meg lehetne tölteni vásáros portékával, mivel üzlet nem lévén abban a korban, nagyjából mindent a vásárokon szereztek be az emberek” – magyarázta Kádár Kincső, a múzeum volt munkatársa, a terem egyik felelőse. Egy standot emeltek ki, ahol egy dánfalvi fazekas portékáit, a cserépedények változatosságát lehet megtekinteni. Láthatjuk a Dánfalvára jellemző barna, mázas edényt, illetve a fekete, mázatlan edényeket, amelyeket szinte mindenki meg tudott vásárolni, mert ezek voltak a legolcsóbbak – tudtuk meg.

És hogy mi mindent lehetett vásárolni ezeken a vásárokon, azt a falon egy nagy poszteren levő szófelhőben olvashatjuk. Ezeket korabeli szövegekből, újságcikkekből, levéltári anyagokból gyűjtötték össze a múzeum munkatársai. Alatta a tárlókban csoportosítva láthatók az állattartáshoz kapcsolódó emblematikus eszközök, csecsebecsék – zenedoboz, óra, tükör – , a háztartáshoz kapcsolódó eszközök – darálók, pityókatörő, habverő, kenyérreszelő, vasaló, húsdaráló stb. Egyik tárlóban olyan cserépedényeket helyeztek, amelyeket más vidékről hoztak a kereskedők. Az ötödik tárlóban pedig fatárgyak, a tejfeldolgozás néhány eszköze és fakulacsok kaptak helyet.

Egy hegedűt is kiállítottak, a szomszédságában egy ringlispílt ábrázoló fényképpel, azt próbálván szemléltetni, hogy a vásár egyben a szórakozás és a kikapcsolódás, szocializálódás helyszíne is volt. Megmutatják azt is, hogy milyen pénzeszközökkel lehetett fizetni a vásárban, az érintőképernyőn pedig további érdekességeket tudhatunk meg a szeredai vásárokról. Kádár Kincső a látogatók figyelmébe ajánlja a kukucskálódobozt is, amelyben a Léstyán Csaba által megrajzolt 3D-s képen megjelenik mindaz, amit a teremben bemutatnak. A doboz mellett pedig Tivai Nagy Imrének a csíki vásárokról szóló visszaemlékezéseit lehet meghallgatni.

Egy, a falra felrajzolt 1900-as térképen látható az orsó alakú, széles Kossuth-utca, a vásárok helyszíne. „Alatta szürkével jeleztük a mai utcahálózatot, így a látogató össze tudja hasonlítani, hogy bő száz év alatt hogyan változott a városkép. Bejelöltük azokat a középületeket is, amelyet a ma élő ember ismer. Újságokban és korabeli dokumentumokban megtaláltuk, hogy melyik vásáros hol helyezkedett el, mi volt a vásárosok rendje – ezt sárgával jelzett számokkal mutatjuk. Szépen lehetett rekonstruálni a helyét, hogy hol álltak a szénás szekerek, gabonás szekerek, szitások, rostaárusok, lacikonyhák, stb.” – magyarázta Kincső.

Csíkszereda már a kezdetektől vásárváros volt, vásár és város nagyjából együtt alakult ki – mutatott rá Málnási Levente néprajzkutató, a terem másik felelőse. „Botár István kolléga feltételezi, hogy Delne határában volt kezdetben ez a vásár, majd amikor kialakult a mostani város magja, itt kezdték tartani a vásárokat. Maga a város kisméretű volt, mivel nyugati oldalon mocsár, tőzegláp határolta, nem tudott terjeszkedni. Zsögöd és a többi falu határából volt kihasítva ez a rész, amiért kárpótolták a falvakat, kezdetben 144, majd 200 holdon terült el a város. Látható, hogy egy T-alakú utcából állt az egész.”

Hozzátette, a város neve arra utal, hogy a vásárt szerdán tartották, mint például Szombathely esetében, ahol szombaton voltak a vásárok. Évente 68 vásárt tartottak, ennek zöme heti vásár volt, és a négy sokadalom, amelyek kirakodó- és állatvásárok is voltak egyben. Ezek általában a nagy ünnepekhez kötődtek vagy ünnepi időszakokhoz. A farsangi időszakban tartották a legelsőt, január-februárban. Ilyenkor meleg öltözetet, a téllel kapcsolatos különböző árukat kínáltak. A következő a pünkösdi vásár volt, ekkor vásárolták meg azokat a szerszámokat, eszközöket, amelyek a mezőgazdasági munkához kellettek. Minden nagyvásáron volt egy kirakodó: fazekat, ipari termékeket, mesteremberek által gyártott eszközöket, bútorokat, berendezési tárgyakat árultak. Emellett ott volt a marhavásár, lóvásár és a különböző egyéb baromfi-, disznó-, kecske- és berbécsvásár.

A harmadik nagy sokadalmat július 13-án, Margit-napján (népies nevén pisis Margit) tartották. Ilyenkor két hétig tartott a vásár, Péter és Pál ünnepén kezdődött, amikor is behajtották az állatokat a piacra, majd Margit napján kiegészült ez a kirakodóvásárral. Ekkor érkeztek meg a bútorosok is, ők a mai Petőfi-, Márton Áron- és Kossuth-utca kereszteződésénél helyezkedtek el.

Olyan sok bútort árultak, főként a 19. században, hogy a csendőrség kellett mindig rendet csináljon, hogy az út közepét is ne rakják meg bútorokkal.

Főként konyhabútort, a hozományba való bútort kívánták. Egészen a Somlyó-patakán átvezető hídig rakodtak ki a bútorokkal, ott aztán következtek a sajtosok, rostások, szitások. A mostani piac helyén árultak a madarasi és dánfalvi fazekasok, volt, hogy harminc-negyven szekér cserépedényt is behordtak. Később más fazekas termékek is kerültek Csíkba, például az Alföldről a butella – tudtuk meg a szakembertől.

A barom- és lóvásár a város szélén volt, most is Baromtér utca a vasútmelléki résznek a neve. Itt tartották a marhavásárt, szemben vele, a régi temető és a mai Villanytelep utca közötti részen a lóvásárt. Ez mellett disznókat és baromfikat is árultak. Itt rengeteg kocsmát és lacikonyhát ütöttek fel ilyenkor, mert az áldomást meg kellett inni, szinte kötelező volt, azzal pecsételték meg a megkötött vásárt.

A Csíki Lapok számolt be arról például, hogy a mindszenti Silló és Demes nevezetű atyafiak összeszólalkoztak valami vásár fölött a zsögödi Salló nevezetűekkel, és egy revolver is előkerült, amivel puffogtattak. Aztán elverték a zsögödieket, hazamentek Mindszentre, onnan hozta be őket a csendőrség a városi fogdába. Ilyesmik is megtörténtek. Ehhez kapcsolódóan Bicsok Zoltán levéltáros kolléga nyomozta ki jegyzőkönyvekből, perrendtartásból, hogy a korábbi korszakokban, a 16–18. században hogyan működött a vásár. Ezek olyan elbeszélő jellegű szövegek, mintha azt mondanám: jöttem épp a Margit napi vásárból, és megtámadtak az út mellett oláh banditák. És le van írva a bűncselekmény, a nyomozás lefolytatása és így sok minden kiderül. Ugyanis a Csíkszeredáról szóló emlékeink, a régészeti, írások dokumentumok eléggé szegényesek, így ezekből a perrendtartásokból, jegyzőkönyvekből megtudjuk, hogy hogyan működhetett a piac. A Gubernium, az erdélyi főkormányzóság szabályozta a vásárok tartását is, ebből látjuk, hogy mi vonatkozhatott a csíkszeredai vásárra. Nem volt ez olyan nagy volumenű vásár, mivel a harmadik klasszisba tartozott. Az első osztályba olyan városok vásárai tartoztak, mint Kolozsvár vagy Debrecen, de ott sokkal drágább volt a helypénz és a portéka is.”

Málnási Levente elmondta, olyan szempontból volt fontos Csíkszereda, hogy egy hatvan kilométeres területnek – Alcsíknak és Felcsíknak – a központjában helyezkedett el, elérhető volt, sőt, átjöttek Udvarhelyről, a Maros mentéről és Moldvából is a vásárra. A brassói kereskedőkön keresztül megjelentek a balkáni termékek, Magyarországról pedig lovat vásárolni jöttek Csíkba.

A negyedik nagyvásár a szeptemberi sokadalom volt, ilyenkor beszerezték a téli holmit, és berbécs-, lóvásár volt ilyenkor is.

A közvetlen településekről érkezőknek nem kellett helypénzt fizetniük, ha akartak árulni, a távolabbról érkező árusoknak viszont igen. Vásári cédulát is állítottak ki erre a célra, de korábban krétával írtak fel az illető hátára egy számot, hogy fizetett, nem bíbelődtek sokat a papírmunkával. A 18. század végén az állatokra cinkust, marhalevelet, avagy passzust kellett kiváltani, mivel virágzott a lopott állatokkal való kereskedelem.

1892-ig az ezüst alapú forint volt forgalomban, de külföldi pénzeket is elfogadtak a vásárban. Utána vezették be a koronát, egy időben párhuzamosan használták mindkét pénznemet, aztán csak a korona, illetve a krajcár maradt. Megmaradtak különböző aprópénzek is, mint a susták vagy a garas. A szeredai vásárban sokáig cserekereskedelem is zajlott, például a fazekasok annyi gabonáért, rozsért adták el az edényt, amennyi termény belefért.

A vásárból hazatérőket mindig nagy izgalommal várták az otthon maradt családtagok, hisz vásárfiát, búcsúfiát szinte kötelező volt vinni: mézeskalács szívet, vagy huszárt, cukorkát a gyermekeknek, bicskát, szerelmi ajándékokat, kendőt, tükröt, olvasót. A vásárokban fel-felbukkantak a bábjátékosok is, Paprika Jancsi vagy Vitéz László kalandjaival szórakoztatták a nézőket. „Plánétások is jöttek, egy idő után körhinta is volt, különböző mulattatók, rögtönzött bábjátékok, színielőadások tarkították a vásárt. Megjelentek a különböző átverő játékok, az Itt a piros, hol a piros elődje például. Ezeket is leírták a szabályzatokba, hogy a csendőrök mire kell figyeljenek. Például bűnöző életmódot folytató egyéneket, csavargókat nem engedtek be a vásárba.”

Csíkszereda szempontjából a vásár sokáig elsődleges volt, mert nem volt vasútja, nehéz volt távolabbra elmenni, emiatt üzletek, boltok sem nagyon voltak. A 19. század 20-as, 30-as éveiben az örmények nyitnak itt üzleteket, elsősorban húskiméréseket, dogányokat.

A vasút megjelenése kettős hatást gyakorolt a város vásáraira: egyrészt megkönnyítette a szállítást, másrészt apasztotta a város forgalmát, mert könnyebben el lehetett menni egy távolabb fekvő vásárra.

„Nagyon elítélően írnak az »egyet fizet kettőt kap« termékekről, mert ezek silányak voltak. A ruházati termékek esetében is, mert mindig volt egy hagyományokhoz való ragaszkodás. Vitos Mózesnél is megjelenik ez, hogy miért nem saját szőttesben járnak a leányok is, miért idegen rongyokat öltenek magukra. A vasúttal modernizálódott a város, sok minden átalakult, a vásározás is. Megjelentek például a Zemplén megyei olejkárok, szlovákok, tótok, kenőcsöket, gyógyszereket, kenceficéket árultak, Felvidékről jöttek a csipkárok, kelmét, selymet, divattextileket hoztak magukkal. A gyolcsos és a kenőcsös tót mindig itt volt a vásárban. Egy vásár kommunikációs központ, híreket vittek-hordtak, itt hirdették ki a szabályzatokat; kulturális központ, mert megjelentek a színházi előadások is, népszínműveket adtak elő, és természetesen kereskedelmi központ, ami sok dolgot maga után vont” – összegzett Málnási Levente.

Hogyan jött létre a várostörténeti kiállítás?

Csík, a hegyek közötti síkság

Az Árpád-kori települések

Mit mesélnek a kerámia- és üvegleletek?

17. századi történetek

Csíksomlyó szakralitása

Csíksomlyó mint közigazgatási, kulturális és oktatási központ