Gasztroidentitás és paraszti kultúra – beszélgetés Borbás Marcsival, mindannyiunk gasztroangyalával

D. Balázs Ildikó 2024. március 07., 14:56 utolsó módosítás: 2024. március 07., 18:56

Különböző tévéműsorok által ismerhettük meg, sokunk könyvespolcán ott vannak az általa jegyzet szakácskönyvek, az elmúlt években nyomon követhettük, hogyan alakítja ki az Őrségben a konyhakertjét, legújabban pedig saját kozmetikai termékeit is piacra dobta. A népszerű magyarországi műsorvezető a napokban Csíkszéken tartózkodott: előadást tartott, közönségtalálkozón vett részt, műsort forgatott, és közben feltöltődött.

Gasztroidentitás és paraszti kultúra – beszélgetés Borbás Marcsival, mindannyiunk gasztroangyalával
galéria
Fotó: Mihály László

– Szépen kapcsolódnak egymásba életének különböző állomásai, mégis, mi áll Borbás Marcsihoz a legközelebb?

– Engem a gyerekkorom határoz meg. Egy bácskai faluban nőttem fel, két nagymamával, a szüleim gazdálkodtak. Egy nagyon épeszű életbe nőttem bele, a nagyanyám nem vett semmit a boltban a cukron, a liszten és a són kívül, hanem mindent megtermelt. És minden egyes bútor például a nagyapám keze munkája volt. Erősen élnek bennem a nagymamám kézmozdulatai, aki minden nap gyúrt, nyújtott, sütött, a kiskonyhába besütött a nap, én ott álltam az asztalnál és figyeltem. Kimentünk a kertbe és ott volt a zöldség, a gyümölcs, hiszen mi mindent megtermeltünk, még a gyógynövényeket is. Iszonyú sokat dolgoztunk a földeken, és amióta az eszemet tudom, ugyanúgy kellett mennem dolgozni, mint egy felnőtt. A munka mellett pedig rengeteget beszélgettünk a földeken... Erre mondom én, hogy épeszű élet, ez ragadott magával.

– Ez az életérzés köszön vissza egyébként a műsoraiból is.

– Nagyon szomorúnak tartom azt, hogy lassan minden elveszik, hihetetlen gyorsan megváltozik minden. Néhány évtízed alatt oda jutottunk, hogy szemétbe fullasztjuk a földet. Hogy változhatott meg ennyire, ilyen rövid idő alatt az ember? Ez nekem fáj, és ezért gondolom, hogy a tudást muszáj valahogy megőrizni és továbbadni, mert meggyőződésem, hogy erre szükség lesz. És legyen ledokumentálva mindez az idős emberekkel, mert ha nem, nem lesz mihez hozzányúlni. Én ezeket a kapaszkodókat rögzítem, mert más leírva és más egy videó. Például egy tészta készítésénél, ha leírjuk, nem biztos, hogy el tudjuk készíteni, de ha látjuk a mozdulatokat, látjuk, hogy milyen annak az állaga, hogy hogyan kell hajtani, akkor könnyebb dolgunk van. Most ez csak egy recept, de fontos, hogy megmaradjon, ugyanis itt nem csak az evésről van szó. Persze az is nagyon fontos, de ezek a receptek érzelmi információk.

Ha megérzel egy sütemény- vagy egy ételillatot, akkor arról elsősorban nem az evés fog eszedbe jutni, hanem a szüleid, a nagyszüleid, a nagynénéd, a keresztanyád, a testvéred.

Azt szokták mondani, hogy egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, amíg megemlékeznek róla. És ezt nem szabadna elveszíteni. Gondoljunk csak arra, hogy ma a gyerekek milyen gyorséttermi vagy félkész ételeket kapnak enni – tisztelet a kivételnek –, és ez azt is jelenti, hogy nincs meg az az élményük, hogy ezt a nagymama, amazt az anyukám csinálta. Érzelmi ételek, ez a gasztroidentitásunk, ami hordoz sok minden mást is. Nagyon fontos az is, hogy az evésről gondoskodjunk. Ma, ha a kultúráról beszélünk, akkor nem jut eszünkbe a paraszti kultúra, és ez egy nagy probléma, hiszen általa tudunk egészségesen élni, étkezni.

Fotó: Mihály László

– Ehhez viszont kell egy mélyebb kötődés is, mint ami önben is megvan… Mit jelent az ön számára a paraszti életmód, milyen szerepe van ennek a környezettudatos életmód kialakításában?

– Azt próbálom átadni, hogy becsüljük meg azt, amit örököltünk. Becsüljük meg azt, hogy tudunk zöldséget termeszteni, és nem azért termesztjük, mert nem tudnánk megvenni. Ha elkezdünk egy egészen picike kis konyhakertet művelni, akkor rájövünk, hogy milyen picik vagyunk, és ez iszonyú nagy alázatra tanít. És hogyha nem tudunk a természettel összhangba kerülni, akkor nem fogunk tudni semmit sem csinálni.

Fontos, hogy az ember újból érezze azt, hogy ő is a természet része. Mindenkinek saját magának kell megtalálni azt, hogy hogyan tud környezettudatosabb életet élni. Bár már nagyon elkéstünk, még mindig van esélyünk arra, hogy valamit tegyünk. Mélyen magunkba kellene nézzünk, hogy ne roncsoljuk tovább a környezetünket. Tuják helyett ültessünk almafákat, és egy jól működő zöldségeskertnél szebbet nem lehet elképzelni.

Akinek meg erre nincs lehetősége, a vásárlásra figyeljen. Nem szeletelt felvágottat és sajtot veszek, hanem majd én fölszeletelem a kenyeret, a felvágottat, a sajtot. Elsőként le kellene csökkenteni a lustaságfaktorokat. Nem tudjuk nullára redukálni a szemetünket, de törekedni kell rá, hogy minél kevesebb legyen. Nagyon szimpatikus, hogy nagyon sokan a városban is próbálnak kerteket kialakítani, vannak közösségi kertek, de szerintem ez nem a város dolga. Mi lenne, ha nem berohannánk a multiba, hanem a környező településeken élő parasztcsaládok által előteremtett élelmiszert vásárolnánk meg? Én optimista vagyok, noha sokan inkább díszkertre vágynak, mintsem konyhakertre. Ez abszolút nem fenntartható. Egyébként meg nincs nagyon sok dolog egy konyhakerttel, heti 3-4 órát dolgozol, és csak szüretelsz. Konyhakertet kell csinálni, komposztot termelni! Micsoda gyönyörű körforgás! Leszüretelem a zöldséget, a szárát lekomposztálom, tavasszal visszarakom, és megint leszüretelek róla egy adag zöldséget. És ebben biztosan van tápanyag!

– Újdonság volt számomra a Borbás Marcsi nevével fémjelzett kozmetikumok megjelenése. Itt is képbe jön a környezettudatos életmód.

– Borbás mamának köszönhetően gyerekkorom óta nagyon érdekelnek a növények, gyógynövények, az, hogy melyiknek milyen hatása van. Kislánykorom óta bővítem ezt a tudást. Nem eszem mérgezett gyümölcsöket, zöldségeket. Én egy nemzeti parkban élek, és nem véletlenül költöztem oda. Ötvenéves koromig nem használtam semmilyen kozmetikumot, aztán kaptam egy sor nagyon mutatós kozmetikumot, elolvastam mi van bennük, és teljesen elszörnyülködtem. Miért mérgezném magam a bőrömön keresztül? Elkezdtem nézni, hogy mit lehetne tenni, és így született meg először egy nappali-éjszakai krém. Natúr termékcsaládról van szó, és mivel van a Kertem rovatom, ezért ez lett a neve a mára már nyolctagúvá lett termékcsaládnak. A csomagolásnál pedig arra is figyelünk, hogy ne termeljünk szemetet.

Fotó: Mihály László

– Rendívül aktív mindennapjai lehetnek. Hogyan kell elképzelni egy átlagos napját, ha van ilyen?

– Nagyon különbözőek. Van egy cég, amit viszek, amiben van a könyvkiadás, a kozmetikumfejlesztés és eladás. Van egy tévéműsor, a Borbás Marcsi szakácskönyve a Duna TV-n. Van az egy.hu médiaplatformom, ahová videókat is gyártok, a Kertem és Konyhám videókat. Hogy a Kertem videókat legyártsuk, ahhoz a kertemnek rendben kell lenni, és azt én csinálom, de nem is merném rábízni senkire. Meghívásaim vannak konferenciákra, előadásokra. Egy őrület a napom, és azon dolgozom most háromnegyed éve, hogy ez ne így legyen. 56 éves vagyok az idén, és élni is szeretnék. Most ez a fő feladat, hogy hogyan tudom ezt úgy normalizálni, hogy legyen időm a családomra, magamra, meg arra, amit ott 21-22 év alatt az Őrségben felépítettünk, arra, hogy azt élvezhessem is, és ne egy nonstop munkából álljon az életem. Persze, amikor nem forgatunk és otthon vagyok, akkor meg minden nap ebédet is főzök.

– Nehéz döntés a leállás, a feladatok átruházása.

– Nagyon könnyen le tudnék állni, de most, ha leállnék, összeomlana ez a rendszer, amiben a munkatársaimmal több mint tíz éve együtt vagyunk. Közösen tervezzük az átalakítást, átadást. Mi hirdetőkből és partnercégekkel való együttműködésekből élünk, ezért is a legfájóbb komment a médiaplatformomon az, amikor írják, „lépek is, mert itt reklámok vannak”. Jó, ha tudják az olvasók, a világban ez úgy működik, hogy ha érdekel engem valamilyen téma, amit online szeretnék megkapni, akkor két lehetőségem van: fizetek érte, vagy ingyen kapom. Ha ingyen kapom, akkor pénzbe került ennek az anyagnak az előállítása, és iszonyú nagy költségekről van szó. Viszont, ha szeretem azt a tartalmat, akkor nagyon kell örülnöm, ha ott van a hirdetés, mert ez azt jelenti, hogy én továbbra is ingyen fogom megkapni ezeket az információkat.

Fotó: Mihály László

– Apropó mindennapi ebédfőzés: amikor nem a kamerák előtt főz, akkor otthon a család számára mit készít?

– Kilencvenkilenc százalékban zöldséget főzök. Tulajdonképpen úgy táplálkozunk, mint ahogy a nagyanyámék táplálkoztak, csak ők nem tudták, hogy ezt flexitáriánus típusú táplálkozásnak nevezik. Mi ezt követjük már hat éve, és ez zöldséghangsúlyos táplálkozást jelent, maximum heti egyszer eszünk húst, vagy még annyiszor sem, de nem azért, mert ez egy elhatározás, hanem mert nem kívánjuk többször.

Rengeteg zöldség terem a kertemben, s mert filmeket forgatok a kertről, nekem mindent ki kell próbálnom, és mindent be kell mutatnom. Anyai ágon sváb vagyok, nem is szeretek kidobni dolgokat, élelmiszert főleg nem. Millió receptet dolgoztam ki, majd egyszer kiadok egy könyvet a zöldséghangsúlyos táplálkozásról is, ami nem vegán, és nem vega.

Van egy nagyon egyszerű, pár ezer forintos szerkezet, amiből különböző zöldségekből spagettit lehet készíteni. Vagy, van egy olasz típusú zöldbabom, amit széles metéltként használok, ugyanúgy teszek rá szószokat, mint egy tésztára. De ott vannak a húszöldségeim, mint a zellergumó, a padlizsán, a csillagtök, ezekből még akár „steaket” is készítek, fűszerezve, sütve. Nagyon jó mestereim vannak, a séf barátaimtól rengeteg inspirációt kapok. Mindemellett minden héten eszünk valamilyen halat, rengeteg zöldséggel. Ez valami egészen zseniális világ. Én minden napot a kertemben kezdek. Kimegyek és egyszerűen leírhatatlan az örömöm. Minden egyes étkezésnél képes vagyok elmondani, hogy ebben az a legcsodálatosabb, hogy az itt termett.

Fotó: Mihály László

– Az Őrségből érkezik és azt is mondhatnánk, hogy Székelyföldre hazajár.

– Tizenkét éve járunk össze Gáll Timivel és Levivel. Légli Attila barátom, akit a Gasztroangyalból ismerhetnek a nézők, szeretett volna venni egy csűrt, és hazavinni a portájára. Ő győzte meg a férjemet, meg egy másik barátjukat, hogy hárman jöjjenek ki csűrnézőbe, aztán itt kötöttek ki Csíkmadarason, a Zsigmond Malom Fogadóban. Levente elvitte őket medvét nézni és amint mentek ki a medvelesre, megjegyezte, hogy „jó lenne ezt a Borbás Marcsi fehérnépet egyszer idecsalogatni”. Megállt a levegő az autóban, és akkor derült ki számára, hogy a férjem ott van velük. Nyáron már itt forgattunk, és annyira megszerettük egymást, hogy azóta ők is járnak rendszeresen hozzánk, és mi is hozzájuk.

– Mi az, amire nekünk itt nagyon kellene vigyáznunk?

– A kosztos könyvekre, amit a nagymamáktól megörököltünk, azokra nagyon kell vigyázni, a tradicionális receptekre. Mindenre. Nagyon kellene az öregekre figyelni. Lessünk el minden kézmozdulatot, beszéltessük őket és az elmondottakat próbáljuk meg magunkévá tenni. Vigyázzunk, hogy ne veszítsük el a tudást! S ha el is mennénk, tanuljunk, de térjünk ide vissza, mert itt jó helyen vagyunk.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.