Újabb, látványos Majmok bolygója film készült, és mielőtt bárki feltenné a kérdést, hogy erre megint mi szükség volt, nyomós indokok vannak arra, hogy miért került ez most moziba. Spoilermentes kritika.
Visky András legújabb, A test történetei című kötetét is bemutatták a 9. Csíkszeredai Könyvvásár második napján. A szerzővel Juhász Anna irodalmár beszélgetett.
Polgárháború által szétszabdalt Amerikai Egyesült Államok, ígéretes teniszcsillagok szerelmi háromszöge, valamint Ryan Gosling „kaszkadőrködése” 2024 eddigi legjobb filmélményei a Dűne második része után.
115 évvel ezelőtt, 1909. május 5-én született Radnóti Miklós. A tragikus sorsú költő mindössze 35 évet élt – idén emlékezünk halálának nyolcvanadik évfordulójára. A „Lélek vagyok, élni szeretnék!” című hangjáték Radnóti utolsó hónapjait idézi meg.
A Tavasz a Hargitán folklórfesztivált 1967-től szervezték meg évente a Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdőn, egészen 1989-ig. A Csíki Székely Múzeumban a májusi hónap tárgyainak választott emlékplakettek ehhez a rendezvényhez kötődnek.
Nemrég került a mozikba Amy Winehouse életrajzi filmje, a Back to Black ennek apropóján pedig több – már megjelent –, zenészekről szóló biográfiát szedtünk össze. Ajánló.
Akinek már történelemmé, emlékké nemesedtek a romániai diktatúra bukása előtti mindennapi keservek, a túlélés érdekében gyakorolt praktikák, az megtalálja élete részének e mozaikjait B. Kovács András legújabb kötetében.
Egy fiktív székelyföldi faluban játszódik Zsidó Ferenc legújabb regényének cselekménye. Főszereplője Anti, aki hagyományos székely életet élni költözik ki nagyapja vidéki házába. A fák magukhoz húzzák az esőt című könyvet Székelyudvarhelyen is bemutatták.
Rendkívül szórakoztató és élvezhető azok számára is, akik életükben nem hallottak még a Fallout-játékokról, a gamer-közösség számára viszont valódi ínyencség az Amazon legújabb videójáték-adaptációja. Fallout kritika.
Egy költő és egy író. Társak az életben, társak az alkotásban. A Sepsiszentgyörgyön élő házaspárral az alkotói energiák találkozásáról, a sepsiszentgyörgyi otthonról, a kárpátaljai látogatásokról, és megismerkedésük történetéről beszélgettünk.
Rangot vívott ki magának a Székelyföldi Grafikai Biennálé a nemzetközi kiállítások sorában. A nyolcadik kiadásra (G8) megdöntötte az eddigi rekordot a nevezések száma: a pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét 68 országból.
Zenekedvelő családba született, így már egészen fiatalon „megfertőzte” a hangszerek és koncertek világa. Általános iskolában kezdett zongorát tanulni, majd alig tizennégy éves korában Budapestre került. 2021 óta a Margaret Island zenekar billentyűse.
Bár a tavaszias időjárás nem a sorozatnézésnek és az otthonülésnek kedvez, de azért esténként még csak elindíthatjuk a Netflixet, és kereshetünk valami kedvünkre való néznivalót. Ennek megkönnyítéséhez ajánlunk most újabb sorozatokat és filmeket.
A Mikó-vár régészeti kutatásai során egy 17. századi égetett rétegből előkerült lakatot és a hozzá tartozó kulcsot választotta az áprilisi hónap tárgyává a Csíki Székely Múzeum – szimbolikusan a Mikó400 rendezvénysorozat egyik záróakkordjaként.
Nanotechnológia, kozmológia, kulturális forradalom, társadalmi látleletek, fanatizmus, élet-halál kérdések és mély emberi drámák is helyet kaptak a Netflix eddigi legnagyobb költségvetéséből készült sci-fi sorozatában. A 3-test-probléma kritika.
A Kájoni-kódex az alaptematikája a budapesti CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely legújabb műsorának, amelynek ősbemutatóját Erdélyben tartják. A koncertkörút és a kortárs zenei reflexiók kapcsán Kedves Csanád zeneszerzővel beszélgettünk.
Építésznek tanult, építészként dolgozott, amikor megtalálta őt a filmes világ. A csíkszeredai Egyed Csongor olyan filmek és sorozatok díszletein dolgozott, mint a nemrég Oscar-díjat nyert Szegény párák, vagy a netflixes Az utolsó királyság.
Erdélyi festőművészek munkáiból nyílt kiállítás a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban: Tamás György műgyűjtő húsz év gyűjtésének a legjavát mutatja meg a nagyközönségnek. A Merítés című tárlaton 31 alkotó 45 munkája látható.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.