HIRDETÉS
Bár az év eleji legjobban várt filmes listánkba be sem válogattuk, hiszen úgy nézett ki, hogy nem biztos, hogy idén meg fog jelenni (helyette mi az időközben elhalasztott Mission Impossible hetedik részét vártuk a mozikba), a nyár elején mindent letarolt, és számunkra az év legjobb moziélményeként marad meg.
A menőséget kimaxoló, Tom Cruise elképesztő munkabírását kidomborító, az amerikai légierő imázsfilmjének is beillő film első blikkre nem is volt indokolt, hiszen ki a fene akart volna egy középszerű 1988-ban megjelent filmnek folytatást, de aztán az előzetesek, és a moziban látott végeredmény meggyőztek arról, hogy
Tom Cruise-ék egy piszkosul működő blockbustert hoztak össze, amit a közönség is meghálált, hiszen világszerte másfél milliárd dollárt fizettek ki a mozijegyekre, aminek köszönhetően az év legjobban teljesítő filmje lett a pénztáraknál.
Közben megjelent az Avatar, 13 éve várt folytatása is, ami cikkünk megjelenésének pillanatában az egymilliárd dolláros bevételi mérföldkövet próbálja elérni, és bár ez is nagybetűs moziélmény volt az év végén, a Top Gun folytatása azonban
mégiscsak egy jobban összerakott és működő blockbuster, amit tényleg öröm volt nagyvásznon nézni, és nem élt vissza a nézők türelmével sem ahogy azt az Avatar folytatása tette a több mint háromórás játékidejével.
Emellett a Top Gun: Maverick történetmesélés szempontjából is újszerűbb és maradandóbb, mint az Avatar második része, bár mindkettő a korábbi filmek toposzaiból építkezik. Summa summarum, ezért és még számos más filmért is érdemes volt visszatérni idén a mozikba.
Külön kategóriát érdemel az év filmje, ami nem moziélményt jelent, hanem hogy melyik film volt az, ami kiemelkedően nagy hatással volt ránk, ez pedig nem más mint az A24 függetlenfilmes stúdiónál készült Minden, mindenhol, mindenkor, ami ráadásul Romániában moziforgalmazásba sem került, és világszerte is visszafogott érdeklődést kapott a mozikban (mi pedig mindössze egy ajánló erejéig foglalkoztunk vele).
Akinek a radarjára felkerült a film, és tavasszal meg is nézte, az
olyan különleges alkotással gazdagodott, amiből évente maximum 1-2 készül, és az is a független filmstúdióknál, kevés pénzből, viszont egy jól működő koncepcióval és történettel.
A Minden, mindenhol, mindenkor a multiverzum-tematikát aknázza ki elképesztően kreatívan és látványosan, ráadásul pont akkor jelent meg, amikor a mozikban épp a Marvel Doctor Strange-nek multiverzumos második része ment, ám ötlet és megvalósítás szintjén kenterbe veri az A24 alkotása. A mosodát működtető, bevándorló Evelyn Wang válságba kerülő élete a párhuzamos univerzumok találkozásával mutatja meg a kiutat a krízisből, ezt pedig olyan szórakoztatóan és eredetien teszi, ahogy azt semmi más nem ebben az évben. Aki még nem látta, annak érdemes pótolni.
Bár nem voltunk annyiszor moziban amennyiszer szerettünk volna, és vannak még olyan filmek ebből az évből, amiket nem volt szerencsénk még látni, de az év folyamán is voltak emlékezetes filmek, amikre azt mondhatjuk, hogy kiemelkedőek voltak. Ilyen volt a tavasszal bemutatott Az északi, ami egy véres vikinges bosszúdráma volt, ami korunk egyik különleges filmese, Robert Eggers víziója alapján készült, aki korábban olyan alkotásokat tett le az asztalra, mint A boszorkány és A világítótorony.
Az északi az, ami blockbuster-költségvetésből készült és a széles közönséget célozta meg, és bár nem lett egy nagy kritikai és kasszasiker, mégis emlékezetes alkotás, és pont jó arra, hogy tűkön ülve várjuk, hogy mivel rukkol elő legközelebb a rendező.
Húsvét-táján volt szerencsénk látni a Cannes-i filmfesztiválon debütáló, A világ legrosszabb emberét, ami egy, a harmincas éveiben járó norvég lány pár- és útkeresési dilemmáit mutatja be rendkívül szívhez szólóan és érzelmesen.
Hasonlóan különleges film volt a Cannes-ban debütáló, nálunk augusztusban bemutatott Háromezer év vágyakozás (Three Thousand Years of Longing) a Mad Max filmek rendezőjétől, amiben egy
háromezer éves dzsinn és egy, a csodákban és a természetfelettiben nem hívő tudós elmélkedéseit és vitáját követhetjük végig a múltban játszódó szemkápráztató jelenetekkel ötvözve.
De emlékezetes marad a kommersz-horror koronázatlan királya, Jordan Peele 2022-es filmje, a Nem (Nope) is, amiben egy megmagyarázhatatlan égi jelenség forgatja fel egy kaliforniai birtok lakóinak és szomszédainak életét. Ez tipikusan az a film, amit úgy érdemes megnézni, hogy
előzetesen semmit nem tudunk róla, hogy aztán kikerekedett szemekkel nézhessük a váratlanabbnál váratlanabb fordulatokat.
Végül de nem utolsósorban A menü is egy különleges filmélmény volt, még úgy is, hogy inkább sokkolta, mint szórakoztatta a nézőjét. Sokak számára
megbotránkoztató filmélményként marad meg a 2022-es felhozatalból.
A magyar alkotások iránti megbecsülésből külön kategóriában említenénk a Magasságok és mélységeket, egyrészt azért, mert még friss az élmény, hiszen nemrégiben láthattuk a romániai moziforgalmazásnak köszönhetően, másrészt pedig mivel a „miénk”, ezért is megérdemli, hogy megkapja tőlünk az év magyar filmje jelzőt.
Csoma Sándor alkotása nem könnyű néznivaló a gyászfeldolgozás folyamatáról, ugyanakkor
az Erőss Zsolt-mítoszt is lehozza a földre, ugyanakkor segít megérteni felesége, Sterczer Hilda döntéseit és adott helyzetekre való reakcióit is.
Túlzás nélkül az év legjobb magyar filmje, de az év filmélményei közül is dobogós helyre tennénk.
Ha már itt vagyunk, akkor ejtsünk néhány szót a csalódásokról is. Bár sokan vidámparknak és vásári mulatságnak tartják a Marvel és a DC képregényfilmjeit, mégis elvitathatatlan tény, hogy ezekre ülnek be a legtöbben, és hatalmas érdeklődés övezi őket, amiket ráadásul azért érdemes megnézni, mert egy filmes univerzum darabjai, amik itt-ott kapcsolódnak egymáshoz, hogy a különböző szakaszok végén egy-egy nagy blockbusterbe tereljék össze a bemutatott szuperhősöket, akikre a világ megmentésének terhe hárul. A Marvel-vonat a tavalyi Pókember: Nincs hazaút óta ismét robog, a konkurens DC-ről azonban ez nem mondható el, annak ellenére sem, hogy idén sikerült kijönniük egy, a filmes univerzumukon kívüli Batman-filmmel, ami egész jól sikerült, és a Sötét Lovag új, fiatalabb arcát mutatta meg. Az egykori pankrátor, Dwayne Johnson főszereplésével készült Black Adam bődületesen rossz volt, a Flash-filmet pedig a főszereplő Ezra Miller botrányai miatt egyelőre be sem mutatták, emellett több filmjük megjelenési dátumát is elhalasztották, majd kiderült, hogy a konkurens Marveltől érkező James Gunn vezetésével teljes újratervezés következik a DC-filmes univerzumban.
A Marvelnél semmiféle újratervezés nem volt, néhány előzetes mozibemutató későbbre halasztását leszámítva, azonban az idén kijött Doctor Strange és Thor-filmek folytatásai meglehetősen rosszul sikerültek a korábbi felvonásokhoz képest.
A Doctor Strange az őrület multiverzumában a horrorosabb beütésével és a gagyi vizuális effektjeivel, a Thor: Szerelem és mennydörgés negyedik része pedig már nem működött úgy, mint az előző, amiben Taika Waititi maximumra tekerte a humorfaktort.
A Black Panther: Wakanda Forever ugyanakkor grandiózusságában és látványban túltett az első részén, azonban a gyászfeldolgozáson és az új főellenség eredettörténetén túl nem igazán tett hozzá semmi újat a Marvel-univerzumhoz, a története is meglehetősen sablonosra sikerült.
Az viszont elvitathatatlan tény, hogy ilyen nagy tisztelgést egy elhunyt színész sem kapott, mint a néhai Chadwick Boseman, aki az első rész főszereplője és a Fekete Párduc megszemélyesítője volt a Marvel filmes univerzumában.
Minden évben vannak azok a filmek, amiket nem föltétlenül előz meg nagy reklámkampány, vagy épp a bemutatója előtt nem sokkal kezdik el promózni. Ilyen volt többek között a világhírű bestseller adaptációja, az Ahol a folyami rákok énekelnek (Where the Crawdads Sing), ami egy meglepően korrekt adaptációja lett a sokak által olvasott és szeretett regénynek.
De ne feledkezzünk meg az a rendkívül látványos, és oscarra is esélyes Elvis-filmről, de jó volt a Predator-előzményfilm is, ami mozi helyett streamingen debütált, egynek elment az Uncharted-játéksorozat filmadaptációja, de idén kaptunk olyan alkotást, a Netflixtől, ami a második világháború kitörésének körülményeibe avatott be (Munich: The Edge of War) amikor épp kitörni készült az orosz-ukrán háború, megkapta harmadik, és meglehetősen jól sikerült feldolgozását a Nyugaton a helyzet változatlan, de láthattunk meglehetősen aranyos időutazós filmet is (The Adam Project) Ryan Reynolds főszereplésével is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
