HIRDETÉS
Idén nem csak a megjelent sorozatok száma lett több az előző évekhez képest, hanem a felületeké is, amiken előfizetés ellenében elérhetőek a sokszor 7-8 órás filmeknek is beillő folytatásos történetek.
Egy év alatt hatalmasat változott a streamingpiac is, mi pedig külön anyagokban mutattuk be az újabb szereplőket, és a változáson átesetteket, ugyanakkor elemzésekben vettük gorcső alá, hogy milyen jövő áll a szórakoztatóipar ezen ágazatának szereplői előtt.
Legújabb összeállításunkban pedig 2022 általunk legjobbnak ítélt sorozatait és legnagyobb csalódásait vesszük sorra.
Igencsak elfogult vagyok ami a Tűz és jég dala-univerzum produktumait illeti, és bár nagyon rezgett a léc az elején, végül elégedetten könyvelhettem el, hogy nemhogy csalódás nem lett a Trónok harca-előzménysorozatból, hanem minőségben még kenterbe is verte a legtöbb idei néznivalót. A Targaryen-polgárháború kibontakozásának részletei hétről hétre tárultak fel, és a tálalás a Trónok harca legendás első szezonjainak szintjén történt: intrikákkal, erőszakkal, sokszor öncélúan sokkoló fordulatokkal és természetesen sárkányokkal és sárkányurakkal, ráadásul úgy, hogy a félisten-számba menő szereplők gyarló emberi oldalát és esendőségeit is jól kibontották az írók. Alapanyag még bőven van a következő szezonokhoz, úgyhogy ha nem esnek a Trónok harca készítőinek hibáiba, akkor az elkövetkező évek távlatában egy emlékezetes sorozat maradhat majd a Sárkányok háza, aminek második évada leghamarabb csak 2024-ben érkezhet.
Januárban a James Gunn hozott új színt a már megfáradóban levő szuperhős-zsánerbe az HBO Max-en bemutatott Békeharcossal (Peacemaker), aki az általa rendezett Öngyilkos Osztag meglehetősen szemét és erkölcsileg sok más tekintetben vitatható karaktere. A békeharcos egy két lábon járó ellentmondás, aki bárkit képes legyilkolni a békéért, emiatt pedig kiváló zsoldos, de a sorozatból megtudhatjuk, hogy mi van az álarc mögött, illetve hogy miféle gyerekkori traumák vezettek oda, hogy ez az ember ilyen elcseszett legyen. Kapunk mellé egy színes karakterekkel teli csapatot, egy idegeninváziót, és egy egész koherens történetet ami nem válik katyvasszá, mindezek mellett a humorfaktort sem fogták vissza James Gunnék, az intró pedig a legjobb sorozat-nyitány ami valaha készült.
Nyilván ettől nem lett az ex-pankrátor John Cena egy hiteles színész, de amit a békeharcosként mutat, az megsüvegelendő, Gunn pedig ismét bebizonyítja, hogy nagyon ért a szuperhős-történetek adaptálásához, így kíváncsian várjuk, hogy miket fog kihozni a DC-univerzumból, aminek immár a fejese lett. De előtte jövő tavasszal még láthatjuk, hogy miként zárja le a Marvelnél a Galaxis Őrzői-sztorit, a harmadik és egyben utolsó ottani filmjével, ami egyébként egy nagyon aranyos karácsonyi különkiadást is kapott nemrégiben.
Gyászfeldolgozás pusztító nihillel – adtuk a címet Ricky Gervais Netflixes sorozata After Life - Mögöttem az élet harmadik és egyben befejező évadának, ami egy, a feleségét elvesztő kisvárosi újságíróról szól, akit a szabadszájúságáról elhíresült komikus alakít. Gervais tulajdonképpen saját magát alakítja, és a folyamatos nihilben élő karakterrel egyre jobban lehet azonosulni, ahogy egyre jobban elegünk lesz a körülöttünk zajló negatív történésekből. Gervais karaktere az önsajnálatba menekül, és nem hajlandó kijönni onnan, ám világába folyton „betolakodnak” a körülötte élő, meglehetősen kikarikírozott figurák, akiknek szüksége van rá. Emellett egy sajátos gyászfeldolgozásba is betekintést nyerünk, a mindennapi akadályok leküzdésén pedig nagyon jól szórakozunk.
A szuperhős-zsánernek és az amerikai társadalomnak, a nagyvállalatoknak és a közösségi média működésének görbe tükröt állító, véres, brutális, szabadszájú és öntörvényű A Fiúkról (The Boys) nem írtunk külön kritikát, de az idén megjelent harmadik évad sem adott alább sem szintből, sem tempóból. Az anti-supermanként is aposztrofálható Homelander és a gigavállalat markában tartott többi szuperhős, és az ők elpusztításán ügyködő „fiúk” története fékevesztetten száguldott a harmadik évadban is, és maximumra tekerte a vért, erőszakot és a vulgaritást, ezért nem mindenkinek ajánlott. Aki azonban szereti ezt a műfajt, és nem zavarja, hogy egy-egy összecsapásnál több vödörnyi művér vagy egyéb testnedv fröccsen szét, az biztosan jól szórakozott az év egyik legjobb sorozatán.
A rövid animációs gyöngyszemeket felvonultató Love, Death & Robots 2022-ben is új epizódokkal rukkolt elő, amik többsége megint szédületesre és áll-leejtősre sikerült. Mivel a részek nem kapcsolódnak egymáshoz, ezért bármilyen sorrendben lehetett „fogyasztani”, és a rövidsége miatt is gyorsan darálható volt, de amiket láthattunk benne, arra nincsenek szavak. Aki szereti a videójátékokat és a látványos sci-fiket, azok számára kihagyhatatlan.
Nemrégiben egy egész hosszú anyagot szenteltünk az ősz három, általunk legjobbnak ítélt sorozatának, az 1899-nek, az Andornak, és a Wednesdaynek, ezért most nem ismételnénk magunkat, akit érdekel, hogy mitől kihagyhatatlanok szerintünk, az ebben az anyagunkban mindent megtudhat ezekről.
A Netflix vikinges sorozata nem jobb és nem rosszabb az elődjénél, írtuk a Vikings: Valhalláról a megjelenése után, és hosszútávon is így maradt meg a sorozat: erős közepes, de semmi több annál. A vikingek ebben is brutális harcosok, számos kihívással kell szembenézniük, szövetségeket kötnek, elárulják egymást, harcolnak, békét kötnek, szóval semmi új a nap alatt. Csak épp teljesen új karakterekkel, de nagyjából ugyanazok a történések, mint amiket már az előző sorozatban is láthattunk. A kosztümös, kardozós sorozatok rajongóinál mindenképp megért egy misét.
Nem tudnak hibázni a Bridgerton készítői – írtuk a tavasszal megjelent második évad megnézése után, és tényleg így van. Hozták a tőlük elvárt habos-babos pollkorrekt tündérmesét, amiben fiatal és szép emberek vívják harcaikat egymással és az őket körülvevő társadalommal. A sorozat igazából egy bűnös élvezet (guilty pleasure), ami rendesen ki tud szakítani a hétköznapokból, és néhány órára egy múlt századi társadalom szereplőinek elsővilágbeli problémáival lehetünk elfoglalva a saját gondjaink helyett.
Érdekes karriert futott be az év első felében az HBO Max saját gyártású (pontosabban megrendelésű) magyar sorozata: miután bemutatták A besúgót a Maxszá avanzsált streamingplatformon, nem sokra rá kiderült, hogy a Discoveryvel összeolvadni készülő Warnernél semmit sem jelentenek a saját gyártású európai sorozatok, és a spórlás jegyében eltávolítják azokat a platform kínálatából. Szóval A besúgó sorozat volt, aztán most nincs (már csak a torrentoldalakon), de attól vitathatatlan tény, hogy a megjelenését követően sokakat ültetett le a képernyők elé nem csak Magyarországon, hanem más európai országokban is.
A magyarországi rendszerváltás előtt játszódó történetfolyam ígéretesen indult, aztán egy idő után életszerűtlenné vált, és kiütköztek a gyermekbetegségei, ennek ellenére egy jó néznivaló volt, és csak remélni tudjuk, hogy a sorozatot alkotó Szentgyörgyi Bálint és a színészek is kapnak még lehetőséget hasonló kaliberű magyar és nemzetközi produkciókban a tehetségük megmutatására. Mi nagyon szurkolunk nekik.
Megvolt a varázsa, a vége viszont egy nagyon elnyújtott filmnek érződött – ez a végkövetkeztetésünk az idén megjelent negyedik Stranger Things-évaddal kapcsolatosan, aminek megvoltak a maga emlékezetes pillanatai, elég csak Kate Bush és a Metallica reneszánszát élő számaira gondolni, amik a sorozat miatt lettek népszerűek 2022-ben.
A nagyobb téteket felvonultató, és játékidőben az eddigieknél hosszabb negyedik évad pedig a nagy finálé felvezetése volt, és sokan egyetértenek abban, hogy jobb is, hogy az ötödik évaddal befejeződik ez a sorozat, hiszen ennyi van benne, amit eddig is láthattunk. Az viszont tény, hogy várhatóan két-három év múlva ismét egy grandiózus évaddal tér vissza, amit már csak azért megnézünk, mert kíváncsiak vagyunk, hogy miként zárják le ezt a szívünkhöz nőtt történetfolyamot.
A Marvel sorozatai közül egyedül a Ms. Marvel volt szerethető, igaz, ez főként a Z-generációnak készült, tehát itt a cukiságfaktor dominál. Bár ez is egy kommersz alkotás, van benne az a báj, ami eladja, és élvezhetővé teszi a látottakat. A megmagyarázhatatlan képességeket szerző szuperhős-rajongó kislány, aki maga is szuperhőssé válik az év egyik legszerethetőbb sorozatát eredményezi, ami természetesen egy újabb Marvel-mozifilm felvezetése, ami várhatóan jövőre érkezik a mozikba, és egybefonja Kamala Khan és Marvel-kapitány történeteit.
Mondanánk, hogy az idei összes Star Wars és Marvel-sorozat csalódás volt, de az Andor és a Ms. Marvel kiemelkedett abból a szartengerből, amit idén a Disney produkált a franchise-jaik újabb bőrlehúzásaival. A Bobba Fett könyve egy olcsó Mandalóri utánérzés volt, aminek a legjobb pillanatait pont az szolgáltatta, amikor a címszereplőt nem mutatták és a Mandalóri, Grogu, Luke és Ahsoka cameóztak benne.
Ennél nagyobb csalódás volt az Obi Wan-sorozat, ami a fanservice-jelenség miatt készülhetett el (amikor a rajongók kedvében szeretnének járni a szórakoztatóipar szereplői), azonban minden tekintetben rosszul sikerült, kezdve a logikátlan történetvezetésen, a suta párbeszédeken és cselekményen keresztül, a fékevesztett rajongói „kiszolgálásig”, amikor ismét megmutatták, hogy miként csap össze egykori tanítványával, a Darth Vader nagyúrrá avanzsált Anakinnal, ami nagyon nevetségesre sikerült. Egyedül a nagyon cuki gyerek-Leia volt jó a sorozatban, és persze az a tény, hogy Evan McGregor ismét magára öltötte a legendás jedi-mester öltözékét és meglengette párszor annak fénykardját.
A Marvelnél készült Moon Knight (Holdlovag) és a She Hulk (Amazon: Ügyvéd) is a csalódások táborát gyarapítják. Mindkét sorozat egy-egy másodvonalas képregényfigura eredettörténetét meséli el, mindezt pedig a lehető leggagyibb tálalásban. Bár a Holdlovag főszerepére a már nem egy szuperhőst eljátszó, rendkívül tehetséges Oscar Isaac-ot választották, sajnos az ő alakítása(i) sem mentették meg a gagyi vizuális effektekkel és lapos történettel elkészült sorozatot, és a Holdlovag eredettörténetét, akiről sajnos nem sokat tudhattunk meg az epizódok során, arra pedig egyáltalán nem kaptunk választ, hogy ez az egyiptomi szuperhős miként is kapcsolódik a többi Marvel-karakterhez.
Az Amazon: Ügyvéd „karrierje is döcögősen indult az első előzetesben látott gagyi vizuális effektek miatt, ami egyébként rávilágított arra, hogy az ezért felelős VFX-szakemberek mennyire túlterheltek és kihasználtak az iparágon belül. A Hulk unokahúgáról szóló sorozat olyan szinten próbált újítani, hogy nagyon önreflexív és kikacsintós lett, ez azonban nem vált az előnyére, a suta történet és a logikai bakik és következetlenségek mellett, amitől egy nagy katyvasz lett az egész. Arról nem is beszélve, hogy egyes aspektusai meglehetősen kínosra sikerültek (a twerkelős bónuszjelenet és társai).
Az év legnagyobb csalódása egyértelműen a Gyűrűk ura előzménysorozat, A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi volt, amit nagy várakozás előzött meg, hiszen sokan voltak kíváncsiak rá, hogy mit tud kihozni az Amazon az eddigi legnagyobb, sorozatra megítélt költségvetésből. Mint kiderült, egy hatalmas logikátlan katyvaszt, mindezt pedig lélegzetelállító látvánnyal, díszletekkel és vizuális effektekkel megspékelve, de az írást és a rendezést mintha amatőrökre bízták volna. Egy szó mint száz, A Hatalom Gyűrűi nem méltó a tolkieni örökséghez.
Csupa olyan néznivalók, amik az eddig látottak alapján simán benne lehetnének a topban, azonban mivel nem fejeztük be ezeket, ezért nem vagyunk hivatottak érdemben megítélni ezeket, de nyilván, hogy a mérleg pozitív oldalába kerülnének. Mindegyik ígéretes történetekkel és nagy potenciállal rendelkezik, úgyhogy reméljük, hogy a közeljövőben lesz alkalmunk végignézni ezeket, mielőtt ránk zúdulna a 2023-as sorozatdömping.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
